A kálvária – átültetett Jeruzsálem

A kálvária szó a latin calva, koponya származéka. Nevét arról a koponya alakú szikláról kapta, amelyen Jézus Krisztus keresztje állt. A magyar nyelvben a kálvária szó többféle értelemben használatos: Jeruzsálemben a keresztre feszítés helye, illetve azoknak az állomásoknak a sora, amelyeket a megkorbácsolt, kigúnyolt Jézusnak Pilátus házától a Golgota hegyéig megtett útja emlékére állítanak. Kálváriának nevezzük azokat a szabadtéri, épített emlékeket, amelyek az egykori események színhelyeit jelenítik meg, vagy azokra emlékeztetnek. Kálváriajelenetnek nevezzük a keresztre feszítést ábrázoló műalkotásokat is.
Jézus Krisztus kínszenvedésének és kereszthalálának helyszíneit a kezdetektől fogva számon tartották követői, s titokban felkeresték azokat. Távolabbról érkező, tömeges zarándoklatokra csak a kereszténység államvallássá emelése után nyílt lehetőség. E folyamatnak óriási lendületet adott Konstantin császár anyjának, Szent Ilonának a látogatása. A hagyomány szerint 320 szeptemberében ásatta ki a Golgota hegyén a Megváltó keresztjét.
A XI. század végétől a Szentföld visszafoglalásáért indított keresztes hadjáratok óriási lelki-szellemi változásokat hoztak a keresztény Európa életében. A Szentföldön megforduló keresztesek és zarándokok egyre jobban vágytak arra, hogy elmélyedjenek a szenvedés misztériumában. Ebben az érzelmileg felfokozott légkörben bontakozott ki a gótika, amely lelkiekben és az építkezésekben az égi magasságok felé törekedett. A gótika másik jellemző vonása a vaskos realizmus, amely mindent valósághűen ábrázol. Ekkor kezdik megjeleníteni a kereszten szenvedő Krisztust. A terjedő misztikus vallásosság egyre inkább elmélyed Krisztus szenvedésében és halálában (Clairvaux-i Szent ­Bernát, Assisi Szent Ferenc, Svédországi Szent Brigitta). Ennek a misztikus szemléletnek a hatása tükröződik a keresztre feszítés ábrázolásain: a szenvedő Krisztus fején ettől kezdve látható töviskorona, a kereszt tövénél a fájdalomtól megtört Mária, mellette Mária Magdolna, János apostol. A jelenetek mozgalmassá váltak, hiszen ezek az ábrázolások nem szimbolikusak többé, hanem a szenvedés apró részleteit is hűségesen mutatják be. Ez a sajátosan vizuális realizmus nem más, mint a látás vágya.
E lelkiség által hozott változásokat megerősítette és felgyorsította a Szentföld végleges mohamedán kézre kerü­lése. Ez ugyanis arra ösztönözte a hívő embereket, hogy a saját környezetükben jelenítsék meg a passió emlékhelyeit. Ebben a folyamatban központi szerepet töltöttek be az újonnan alakult koldulórendek, a domonkosok és a ferencesek. Ők az emberekért szenvedő, a részvétet és az együtt szenvedést kiváltó Krisztus tiszteletét helyezték az egyéni és a közösségi imaélet középpontjába. A Fájdalmak Embere, a Vir Dolorum tiszteletének fontos közösségi színterei lettek az átültetett Jeruzsálemek, későbbi nevükön a kálváriák.
Krisztus kínszenvedésének misztériumát Assisi Szent ­Ferenc fiai, a ferencesek nagy tisztelettel vették körül. V. Kelemen pápa 1312-ben rájuk bízta a jeruzsálemi Szentsír őrzését. A kínszenvedésre emlékező, az ájtatosságot segítő keresztúti stációk felállításának hagyománya a XV. században kezdődött. Először a szentföldi útjáról visszatérő Boldog Alvaras (Alvarus) Domonkos-rendi szerzetes állított fel tizennégy stációt kolostorának kertjében, a spanyolországi Córdobában. ­Boldog Bernardino Caimo (Caimi), volt jeruzsálemi ferences gvardián 1493-ban a Milánóhoz közeli Monte Varallóban állított fel keresztutat. Ez teljesen a jeruzsálemi Via Crucis mintájára készült. Rövidesen sokan keresték fel, és Új Jeruzsálem névvel illették. A fel­állítást követő évtizedekben hatalmasra bővítették, látványa ma is lenyűgöző.
Leonardo da Porto Maurizio kezdeményezte és terjesztette a ma használt keresztúti ájtatosság szöveges előzményét. 1686-ban XI. Ince pápa búcsút engedélyezett az obszerváns ági ferences szerzetesek és apácák templomainak, ha a szerzetesközösség a kegyelem állapotában volt, és a stációkat a templomban állították fel. 1726-ban XIII. Benedek pápa e búcsú elnyerésének lehetőségét – az említett feltételek mellett – kiterjesztette az összes hívőre. 1731-ben XII. Kelemen pápa engedélyezte, hogy ne csak ferences templomban lehessen stációkat állítani, hanem más templomokban is. Sőt, ettől kezdve a szabadban is megépíthető lett Krisztus szenvedésének útja. Ez az időpont a kálváriaépítések történetének meghatározó dátuma. 1741-ben XIV. Benedek pápa újra a ferenceseknek kedvezett azzal, hogy rendelkezése szűkítette más rendek és az egyházmegyék lehetőségeit. Kimondta, hogy olyan településeken, ahol ferences templom található, más templomban nem állíthatók fel stációk. IX. Piusz pápa csak 1871-ben szüntette meg ezt a korlátozást.
A keresztút felállítását és a hozzá kapcsolódó búcsút a pápák minden időben Szent Ferenc rendjének legfőbb elöljárójára, a miniszter generálisra ruházták. E tisztség viselője volt az, aki e felhatalmazást rendje tagjai mellett más szerzeteseknek vagy világi papoknak is megadhatta.
Létezett a hivatalos egyházi felfogástól eltérő építészeti gyakorlat is, amely főleg Itáliától nyugatra honosodott meg. Jellemző, hogy már korai emlékeik is szabadban állnak, s a XVIII. században sem veszik figyelembe a ferencesek privilégiumait. Építészeti felosztás szerint a stációs kálváriáknak három fejlődési szakasza létezik: a palesztinai szent helyek pontos másolása, a szenvedés­történet vagy más vallási téma megjelenítése (például rózsafüzér), valamint 1731-től a szabályozott időszak.
A stációállítás egységesítése 1731 után történhetett, amikor a stációk (via crucis, via dolorosa) számát tizennégyben határozták meg. Ez a szabályozás természetesen egy­aránt vonatkozott a templomokban és a szabadban felállított állomásokra. A jelenetekből csupán kilenc olvasható az evangéliumokban, a többi öt az apokrif hagyományokból való: Jézus háromszor roskad le a kereszt súlya alatt, találkozik Máriával, Veronika kendőjével törli meg arcát.
Az épített stációk elhelyezésére két lényeges szabály vonatkozott. Az első szerint a búcsú elnyerésének feltétele a stációk közötti helyváltoztatás. Tehát a keresztúti ájtatosság végzése lényegében nem más, mint egy imádságos, megállókkal megszakított zarándoklat. Ebben az értelemben nem minden típusú kálvária „igazi”. A második lényeges elem a stációk egymástól való távolságával függött össze. Később ez a szempont elveszítette a jelentőségét.
Hogy a kálváriák a passió hány eseményét kívánták külön megörökíteni, azt az 1731-es rendelet előtti időszakban a hagyomány és az anyagi lehetőségek határozták meg. Az 1731 után készült kálváriák egy része sem az új előírás szerint, hanem a korábbi szokást követve készült.
A kutatások adatai szerint ötnél kevesebb stáció sehol sem fordul elő. Az ötös szám a fájdalmas olvasó öt titkát örökíti meg. Magyarországon a rózsafüzérek közül a fájdalmas olvasó titkai szerepelnek a kálváriákon, míg máshol a tizenöt stációs rózsafüzér-ájtatosságot ábrázoló kálváriák külön csoportot alkotnak. Az ötös szám a szent sebekre is emlékeztet.
A hét stáció meglehetősen gyakori, de volt nyolc és kilenc állomás is. A hétstációs kálváriák egyik változata középkori német területekről származik, ugyanis ott végezték a „hét esés” ájtatosságot. Ennek az áhítatnak hazai ismertségét XVII. századi imakönyveink bizonyítják. A hétstációs kálváriák vagy egyenként is önálló kálváriaként állnak, vagy egy nagyobb kálvária részeként szerepelnek. Legismertebb hazai példáját Vácott találjuk (Hétkápolna), amely kegyhely is. Az ilyen kálváriák külföldön is leg­gyak­rabban Mária hét fájdalmát ábrázolják.
Nagy kálváriaépítési időszak a barokk kor, amely lelki és szellemi útravalóját a trienti zsinaton (1545–1563) kapta meg. A kor katolikus emberének a felemelő és megrázó vallási események adták meg az élet legfontosabb kereteit. Nagyarányú egyházi építkezések indultak el, templomok, kolostorok, köztéri emlékművek, szobrok, keresztek, fogadalmi kápolnák, kálváriák épültek. Ezek formálták, mint­egy „katolikussá tették” a tájat. Az elvégzett ájtatosságokkal a lelki összetartást erősítették, és olyan, újabb emlékek létesítésére ösztönözték a kor emberét, amelyek közül számosat ma is megcsodálhatunk. Nagyon sok azonban megmentésre, felújításra vár.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.