Külföldi magyarok lelkipásztora

Fotó: MKPK Sajtószolgálat

 

 

A díjjal a püspöki konferencia elismerését fejezi ki azért a szolgálatért, amelyet élete folyamán Dobai Sándor atya a Katolikus Egyházért végzett.
Dobai Sándor a Benelux államok magyar főlelkésze Liège-ben. Lelkipásztori megbízatását, egész Belgiumra és Luxemburgra kiterjesztve, Liège főpásztorától kapta.
1927. március 7-én született Kónyban. Szülei fiatalon elhunytak, ezt követően nagyszüleinél, illetve nagybátyjánál nevelkedett. Elemi iskoláit szülőfalujában kezdte meg, majd a negyedik osztálytól Győrbe került, a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumba, ahol nyolc évet töltött. Ötödikes gimnazista korában Apor Vilmos győri püspök felvette kispapnak a győri kisszemináriumba.
A II. világháború végén, 1944 decemberében szülőfaluja leventéivel együtt gyalogosan Ausztriába vezényelték, majd Sankt Pöltenben bevagonírozták, és Észak-Németországba szállították: Braun­schweigben, Hamburgban, Cuxhavenben és Olden­burg­ban állomásoztak, ahol tizennyolc évesen angol–amerikai hadifogságba esett. A Vatikáni Misszió megbízásából egy év után egy szerzetes pap mentette ki negyven társával – köztük tíz magyarral – együtt, hogy aztán valamennyien továbbtanulhassanak. Lakatos Ferenc belgiumi magyar lelkész flamand nevelőszülőket szerzett neki. Dobai Sándor szeminaristaként kijárt a liège-i magyarok egyletébe, amelynek irányításában is segített, így már 1948-ban elkezdődött szolgálata a városban élő magyarok körében. Eközben elvégezte a hatéves francia–flamand teológiát. A magyarok közül egyedül érte meg a pappá szentelést, amelyre 1952. július 20-án került sor Liège-ben. Ettől kezdve a Liège-i Egyházmegye papja lett.
1952-ben Merkhofs Jozef püspök Bressone-ba helyezte káplánnak, Liège külvárosába, egy vallon plébániára, mivel a liège-i magyar hadifoglyokból és családtagjaikból álló közösséget kicsinek találta. Kápláni teendői mellett magyar miséket tartott Liège-ben.
Mint idegen származású pap, két év után, 1954-ben Winterslagba került, egy huszonkilenc nemzet képviselőiből álló, négyezer lelkes plébániára a flamand bányavidéken. Innen járt motorkerékpárral Liège-be, ahol havonta tartott magyar nyelvű misét az ott élő magyar híveknek.
1956-ban püspöke visszarendelte Liège-be, az éppen akkor érkező hatezer magyar menekült szolgálatára. 1965-ben átvette a hirtelen elhunyt Lakatos Ferenc atya szolgálatát is a Hasselti Egyházmegyében. 1973-ban ő lett a Benelux államok magyar főlelkésze, majd magára vállalta a hívek szolgálatát Charleroi-ban, Namurben és Luxemburgban. Mintegy húsz éve öt egyházmegyében és kilenc városban tart rendszeresen magyar nyelvű miséket.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.