Krisztus-mutatónak lenni

Az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszuson egy nem várt fordulatnak köszönhetően a Szociális Testvérek Társaságának monstranciája került a főszerepbe. Wagner Viktória testvér 1938. július 19-ei naplóbejegyzéséből több részlet is kiderül erről.
„Az eucharisztikus kongresszust befejező szentségi körmenetre álltak fel a hívek a bazilika előtti téren. Az apácák mind közel a bazilikához, elöl álltak. Egyszer csak odasiet Margit testvérhez Czapik kanonok úr, és fontosat beszélget vele. Megtudjuk, hogy a mi monstranciánkat kérte el, hogy ebben vihesse Pacelli bíboros legátus a legméltóságosabb Oltáriszentséget a körmeneten, mert a bazilikai monstrancia nehéz. (…)
Nekem ilyeneket mondott ez a kis epizód. »Ez a kiváltság kötelességeket ró a társulatra, s annak minden egyes tagjára. Nekünk nem szabad szociális munkásokká alacsonyodnunk vagy fejlődnünk, mert nekünk több a hivatásunk, mint a szociális bajokon való dolgozás. Nekünk az a feladat jutott, amely az Úr Jézusnak az Újszövetségben. Eljuttatni a szeretetet minden ember szívéhez, az Atya megismerését, hogy ezzel a lelkekben olyan átalakulás menjen végbe, amely átalakulás képes lesz megváltoztatni az akkori erkölcsi rendet, felfogást. Az Úr Jézus nem ment oda mindenüvé, és a szó, a beszéd erőszakosságával nem akart mindenáron változtatni az akkori rendszeren. A lelkekben kezdte a munkát. A mi feladatunk elvinni a szeretet tanát minden emberhez. Életünkkel, beszédünkkel, magatartásunkkal példát nyújtani a körülöttünk lévőknek arra, hogy milyen a föld akkor, ha már itt megvan a mennyország, az Isten országa a lelkekben.
Első és legnagyobb hivatásunk a monstrancia szerepe: Krisztus-mutatónak lenni. Ne azt érezzék az emberek, ha egy testvért beosztanak valahová programunknak megfelelő munkára, hogy milyen elsőrendű munkaerőt kaptak, hanem azt, hogy a szeretet, a béke Istene beköltözött szíveikbe, és az a kör, ahol a testvér dolgozik, szellemet áraszt, ott van légkör, ott lehet erőt meríteni az élet küzdelmeihez, mert az az egy, aki közöttük van, nem magát vitte bele a környezetébe, hanem azt, akiért meghalt a világnak, akiért él, és akiért lelke-teste munkaerejét odaajánlotta egy pünkösdi szentáldozáskor.
Istenem, engedd, hogy az eucharisztikus kongresszus befejező körmenetén szerepelt monstranciánk ezeket mondja mindannyiunknak, és ne engedd, hogy ezt az igazi, egyetlen célt, hogy nekem Krisztus-hordozónak, Krisztus-mutatónak kell lennem, egyszer elfelejtsem, és a hivatásomból munkát csináljak – a te szomorúságodra.
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek, miképpen kezdetben vala, most és mindörökké. Amen.«”
Szegvár, 1938. július 19.

Forrás és fotó: Szociális Testvérek Társasága

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..