A Megváltó jobb oldalából nem egyszerű búvópatakként, hanem buzogó forrásként tör utat magának a lándzsa nyomán kiáramló vér. Az isenheimi oltár Golgota című képe még a gótika hatása alatt készült, ámbár a mű sajátosan egyéni hangvételű, expresszív felfogásával kiemelkedik a hasonló témájú korabeli ábrázolások közül. A kép érdekessége, hogy a jobb oldalon álló Keresztelő Szent János, aki ujjával Krisztusra mutat, csak jelképként van jelen, az esemény idején már halott volt. Mellette áll a keresztet hordozó bárány, melynek vére az áldoztató kehelybe hullik. Rideg, kegyetlenül őszinte ábrázolás ez. Ha összehasonlítjuk kortársával, Dürerrel, azt mondhatjuk, hogy az hozzá képest angyali szelídségű képeket alkotott, pedig ő sem volt „kispályás” amikor szenvedőket ábrázolt.
Milyen éles ellentétben áll Grünewald képével Fadrusz János keresztre feszített Krisztus- szobra a szegedi dómban! Nemes arcvonások, szelíd tekintet, sugárzó nyugalom jellemzi a kissé előrehajló Megváltó fejét. Lesütött szemét, szép szakállát fésületlen, tincsekben aláhulló, szálas haja keretezi. Töviskoronája nincs, mégis kétségbevonhatatlan, hogy ez Krisztus.
A művészettörténet egyik legeredetibb ábrázolása Andrea Mantegna rövidülésben megfestett Krisztusa. A reneszánsz óriási változásokat hozott a művészi megfogalmazás terén. Kutatta az antik görög és római művészek titkait. Előtérbe került az emberi test megismerése, anatómiája, a perspektíva alkalmazása. Mantegna teljesen közel hozza a nézőhöz Krisztust és körülötte a sirató asszonyokat. A képkivágás is a lehető legszűkebb. Jól látszanak a Megváltó sebei, szenvedésének körülményei. Mária arca egy öregasszony arca, ráncos, a sírástól megfáradt tekintete halott fián nyugszik. Nyers megfogalmazása ellenére a kép nem vonja el a figyelmet a lényegről, üzenete, a gyász, a fájdalom és az együttérzés marad meg bennünk.
Hans Holbein még tovább megy a megkezdett úton, képén a halott Krisztus mintha egy koporsóban feküdne, kiterítve. A véres lepedőre fektetett test láthatóan sokat szenvedett. Sebei jól látszanak, jobb kezén különösen mély, sötét lyuk tátong, ujjai megmerevedtek, görcsössé váltak. Nyoma sincs a képen semmiféle pátosznak, elérzékenyülésnek, csak a borzongató valóság látszik. A kutatók szerint egy oltár predellája (oltárkép elhelyezésére szolgáló zsámoly vagy polc) volt, mások szerint önálló műnek készült.
A Budapesti Szépművészeti Múzeumban látható Andrea del Verrocchio fájdalmas Krisztusszobra. Ez a különleges égetett agyagból készített mű egy kisebb csoport főalakja volt, amelyhez két térdelő angyal tartozott. Csendes fájdalom árad az arcról, a mélyen ülő zárt szemekből, a kissé nyitott száj mintha megszólalna. Krisztus kezével megmutatja nekünk a lándzsa ütötte sebét. Nemes arcvonásai, vállára omló hullámos haja Verocchio mély érzéssel átitatott realizmusát tükrözik. Az agyag a legközvetlenebb szobrászati anyag, rajta van az alkotó keze nyoma, amint a mintázófával formázza a figurát.
Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képe meghatározó jelentőségű műtörténeti szempontból is. Az 1880-as években, amikor a kép készült, fergeteges sikert aratott. Sok ezren látták ezt a nagyméretű alkotást szerte Európában és Amerikában is. A feljegyzések szerint csak Budapesten akkoriban több mint nyolcvanezer ember nézte meg néhány hét alatt. Krisztus nyugodtan, kiegyensúlyozottan áll előttünk és bírái előtt. Arckifejezése rendkívüli határozottságot, elhivatottságot sugall. Feje fölött nincs dicsfény, alakja belülről sugárzik, a lélek erejéből. Úgy tűnik, a Megváltó már nem figyel a körülötte ordítozókra, Pilátusra, gondolatai mintha már más dimenziókban járnának. Krisztus hosszú fehér ruhás alakját, arckifejezését nem felejti el egykönnyen az, aki csak egyszer is látta.
A történelem folyamán az emberek minden században megfogalmazzák maguknak, újraértelmezik a Bibliát és a Krisztus-eseményt is. Nem volt ez másképp a XX. században sem. A modern kor mesterei közül is sokan ugyanúgy fontosnak tartották, hogy a festészet eszközeivel elmondják gondolataikat a Megváltóról, mint a régebbi idők alkotói. Legalábbis azok, akik felteszik maguknak az életre és halálra vonatkozó végső kérdéseket, és megpróbálnak azokra – ha töredékesen is – válaszokat adni.
Salvador Dalí Keresztes Szent János Krisztusa című képe fantasztikus dimenziókat tár fel előttünk. Felülnézetből mutatja be a festő a megfeszítettet, nagyon erős rövidülésben. A kozmosz magasságába helyezi Krisztus alakját. A világűr mélységes feketéje veszi körül a kereszten függőt, Dalí mintegy a sztratoszférába helyezi a témát. Alul a Genezáreti-tó partján álló halászokat látunk, akik talán rövidesen kivetik a hálójukat. Dalí álomszerű, valóságon túli festői világa óriási hatással volt és van ma is a kortárs művészetre.
Mondhatom, nem vagyunk kevesen, akik egész életünkben keressük Krisztus arcát, alakját. Az általa kijelölt úton szeretnénk haladni. Ahhoz pedig, hogy ezt megtehessük, meg kell ismernünk őt. Követni és szeretni azt lehet, akiről sokat tudunk. Ez azonban korlátozott, a megismerésben az evangéliumokra, a szent hagyományra és hitünkre hagyatkozhatunk. Az ember állandóan bizonyosságot akar. Vajon hogy nézett ki, milyen volt Jézus? A kérdés nem csak az arcvonásokra, az alakra, a ruházatra és egyéb külsőségekre vonatkozik, a nem látható belső tartalmakra is. Jézus cselekedetein, példáján keresztül bukdácsolva juthatunk csak előbbre az Isten által kijelölt úton.
