Fotó: Máy Péter
Május elsején Szombathelyen, az Emlékmű-dombnál avatják boldoggá az 1957. december 15-én huszonhat esztendősen elhunyt Brenner Jánost, Rábakethely káplánját, akit minden valószínűség szerint a kommunista hatalom által megbízott tettesek öltek meg. A vértanúhalált halt lelkipásztor életének történetét dolgozza fel Iváncsits Tamás bólyi kántor és hittanár 2007-ben írt,
A jó pásztor – In memoriam Brenner János (1931–1957) című zenés drámája, amelyet a boldoggá avatás napján adnak elő a helyszínen, immár 44. alkalommal. A mű mindenütt nagy sikert aratott, megjelent CD-n, és film is készült belőle. A szerzővel beszélgettünk.
Két korábbi zenés drámája – A tékozló fiú; Damaszkusz – Jézus, illetve az őskeresztények korában játszódik. Mikor határozta el, hogy feldolgozza a magyar történelem egyik legsötétebb korszakából kiragyogó keresztény vértanú, Brenner János életét?
– 2006 végén kaptam egy nagyon kedves e-mail-üzenetet a jelenleg Zalalövőn lelkipásztorkodó Horváth István Sándor atyától, aki akkor még Rómában tanult. Azt kérdezte, nem volna-e kedvem darabot írni Brenner János életéből. Akkoriban még csak felületesen ismertem a fiatalon meggyilkolt káplánt, de ezt követően elkezdtem behatóan foglalkozni a személyével. Könyveket, újságcikkeket olvastam, s megnéztem egy róla szóló dokumentumfilmet is. Nagyon sok olyan emberrel beszéltem, akik személyesen vagy mások elbeszéléseiből ismerték őt. A zeneszerzés első fázisában találkoztam a vértanú testvérével, Brenner József szombathelyi helynök atyával. Összeállt bennem a kép, úgy láttam, hogy ez egy gyönyörű, megragadó, igaz történet. A darab pontosan 2007 húsvétjára készült el, s ezt követően kezdtük el a színpadi próbákat és a stúdiómunkát. Mindvégig úgy éreztük, hogy Brenner János velünk van, hihetetlenül sok áldásban részesültünk a darab előkészületei során. Voltak technikai, szereposztásbeli és egyéb nehézségeink, de minden rendeződött. Gondot jelentett például a stúdiófelvétel és a próbák helyszínének megtalálása. Pekker Mátyás akkori bólyi plébános úr és Beckné Kresz Ágnes sietett a segítségünkre: javaslatukra az előkészületek a plébánián, a templomban és
a Kolping-házban zajlottak.
A kórus zenei vezetését Vidáné Kresz Beáta vállalta. A rendezői feladatokra a mohácsi Lauer Ferenc kapott megbízást, aki lelkiismeretes, magas színvonalú munkát végzett a szereplőgárdával. Sajnos Feri 2016-ban elhunyt. Azóta feleségem, Iváncsitsné Major Szilvia vette át a rendezést Käsz Katalin segítségével. Érdekesség, hogy Papp Krisztina operaénekes, a Pécsi Nemzeti Színház volt művésze is csatlakozott a csapathoz, csakúgy, mint Keczely Károly atya, aki Kétújfalu esperes-plébánosa. Hálával és köszönettel tartozom – családostól – minden szereplőnek, technikusnak, „háttérmunkásnak”, akik szívvel-lélekkel az ügy mellé álltak.
Az Ön által ábrázolt Brenner János rendkívül komolyan veszi papi hivatását, mindennél fontosabb neki, hogy teljesítse Istentől kapott küldetését, bármit kérjen is tőle az Úr. Ugyanakkor vidám, közvetlen lelkipásztor, aki pillanatok alatt megtalálja a hangot a hívőkkel vagy a hittanos gyerekekkel.
– Brenner János valóban ilyen volt, nem komor tekintetű papi személyiség, hanem egy örömtől és szeretettől sugárzó lélek. Egységbe forrt nála a hivatás és a vidámság. Kutatómunkám során beszéltem egy idősebb szerzetesnővérrel is, aki személyesen ismerte őt. Úgy emlékezett rá, mint aki szinte mindig mosolygott, belső derű áradt belőle, talán ha kétszer-háromszor látta őt komorabb arccal. A kommunista hatalmat minden bizonnyal nagymértékben irritálta, hogy Brenner János nagyszerűen szót értett a hívőkkel, idősekkel, fiatalokkal egyaránt. A hatalomnak különösen az nem tetszett, hogy a fiatalok nagyon szerették őt, szívesen mentek a hittanóráira, fociztak, kirándultak vele. A halálát követően a kommunista szervek a legképtelenebb rágalmakat találták ki róla, el akarták hitetni az emberekkel, hogy egy fiatalasszonyhoz ment azon a végzetes éjszakán, de senki nem volt hajlandó rosszat mondani János atyáról. Kristálytiszta, ragyogó élet volt az övé. A nyomozás során ezt még az ellenségei is elismerték.
A darab szerint az egyik hittanosa csalta el a plébániáról Brenner Jánost azon a decemberi éjszakán, amikor meggyilkolták. Ez valóban így történt, vagy fikció?
– Valóban így volt. Még azt is tudjuk, hogy egy tizenhét éves fiú volt az illető, aki nagy valószínűséggel ma is él. (Gondolom, kínzó lelkiismeret-furdalással…) A darabomban „Kölyök” a neve. Az, hogy benne volt-e a gyilkosságban, máig sem derült ki egyértelműen. Rajta és a társain múlik, hogy nyilvánosságra kerül-e a teljes igazság. Az viszont tény, hogy a gyilkosság végrehajtói rávették őt arra a gonoszságra, hogy legyen ennek a kegyetlen cselekedetnek az elindítója. A gyilkosok tudták, hogy János atya igazi jó pásztorként szívén viseli a nyája sorsát, s ha hívják, mert szükség van rá, gondolkodás nélkül megy, nem számít, ha éjszaka van, ha esik vagy ha fúj. Különösen, ha súlyos betegekről, haldoklókról van szó. János atya mindig magánál hordott egy szentképet, amelyen egy pap viszi a szentostyát az éjszakában a beteghez. Ahogyan ő is vitte a vértanúsága éjszakáján az Oltáriszentséget, amelyet még a halála pillanatában is a szívéhez szorított.
A darab mintha azt sugallaná, hogy Brenner János ösztönösen készült a vértanúságra. A hittanosoknak elmeséli az őskeresztény korban meggyilkolt gyermek, Tarzíciusz történetét. Amikor pedig Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspök, tudomást szerezve az ifjú káplánt ért fenyegetésekről, el akarja helyezni Rábakethelyről, hogy megóvja, ő arra kéri, hogy maradhasson, mert az Úr itt adott neki feladatot, amelyet még nem végzett el.
– Amikor Brenner János még általános iskolába járt, kishittanosként az egyik iskolai rendezvényen előadták Tarzíciusz élettörténetét, s azt kérte, hadd legyen ő a főszereplő. Egy olyan valóságos történelmi személy szerepét játszotta el, aki kész volt vértanúhalált halni Krisztusért. Brenner János már gyermekként áldozatkész lélekről tett tanúbizonyságot. Sok évvel később, rábakethelyi káplánként nyitott szemmel járt a világban. Látta, hogy „sötét felhők gyűltek Egyházunk fölé”, rengeteg fenyegetésben volt részük a papoknak, így neki is. Igyekezett derűs lélekkel fogadni ezt. Amikor egyszer motorkerékpárral tartott vissza a plébániára, ismeretlenek fahasábokat dobáltak az útjába. Ő csak annyit mondott: nem sikerült nekik. Egy poénnal ütötte el a dolgot, de azért természetesen tisztában volt azzal, hogy életveszélyben van. Nem mellékes körülmény, hogy Brenner János egy határ menti településen szolgált, ’56-ban könnyen megtehette volna, hogy disszidál Ausztriába, de ő inkább itthon maradt, hűséges, jó pásztor módjára vállalva az állandó fenyegetettséget.
A kristálytiszta jellemű Brenner Jánossal szemben hangsúlyozott ellenpontozással jelennek meg a darabban az ávósok figurái, akik homlokegyenest más elveket képviselnek. Hatalom és pénz – számukra ez az isten, amely által mindent elérhetnek, amit csak akarnak, s gátlást nem ismerve bármit megtehetnek. E tekintetben nem sok minden változott az elmúlt ötven évben…
– Nem akartam aktualizálni, inkább igyekeztem általános érvényűen fogalmazni a dalszövegekben. Az tény, hogy a szocializmus „rossz emlékű” negyven esztendejében nagyon jól megéltek a rendszer hű kiszolgálói, minden téren előnyöket élveztek. Felvetődik azonban a kérdés, hogy milyen áron. Mit ér, ha az egész világot megnyerik, de a lelkük kárt szenved?
„Vigyázz ember, lelked is van, ne feledd sosem…” – figyelmeztet az egyik dalbetét.
– Igen, ez nagyon lényeges minden egyes ember üdvössége szempontjából. Sajnos az is tény, hogy e téren valóban nem sok minden lett jobbá a rendszerváltás óta. Ma is sokan vannak, akiknek nincsenek erkölcsi aggályaik, ha a saját érdekeik érvényesítéséről van szó. A darabommal szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy ez téves, rossz értékrend, buta és önző gondolkodás, amely sehová sem vezet. Mennyivel tisztább és krisztusibb Brenner János személyes példája! A tágas út a pusztulásba vezet, ezért a szűk ösvényt érdemes választanunk.
A darabban szó van a megbocsátás fontosságáról is, arról, hogy Isten még az ilyen rettenetes bűnöket is megbocsátja, ha az elkövető őszintén szembenéz a tettével. Brenner János gyilkosai azóta sincsenek meg. Lehet, hogy még mindig élnek, békés öregkorban, s bár a lelkükbe nem láthatunk, elképzelhető, hogy ötven éve gyötrődnek, de felfedni nem hajlandók magukat. Lehetséges így megbocsátani?
– Egyszer beszélgettem erről Brenner József spirituális atyával. Azt mondta, őt igazából nem az érdekli, hogy kik voltak a tettesek, csak az ok, hogy miért tették, amit elkövettek. Miért gyilkoltak meg egészen hihetetlen, horrorfilmek jeleneteire emlékeztető brutalitással egy ennyire tiszta lelkű embert, mint amilyen Brenner János volt? Harminckét késszúrással végeztek vele! Embert ölni egyetlen késszúrással is lehet. Itt azonban harminckétszer döfték bele a testébe a kést, a földön vonszolták, ütötték a fejét zseblámpával, rugdosták. Szavakkal ki nem fejezhető, iszonyú indulat tombolt a gyilkosokban, mintha az lett volna a céljuk, hogy az emberek ezután rettegjenek, s végleg elforduljanak Krisztustól és az Egyháztól, mert ha nem teszik, bárki Brenner János atya sorsára juthat. Brenner József nem nyomoz a tettesek után, nem követeli a megbüntetésüket, hanem – igaz megbocsátásról tanúságot téve – a megjavulásukért, a megtérésükért imádkozik. Krisztus is így tett a keresztfán.
A darab végén elhangzik: „Gyengül hitünk, / kevesen vagyunk, / most is segíts, / jó pásztorunk! / Ez az életút tiszta, szép, / Légy nekünk példakép, / nagyhitű férfiú, / Brenner János vértanú!” Mit üzenhet a ma és a jövő nemzedékének ennek a krisztusi léleknek a tragikus, mégis a jövő reményét hordozó sorsa?
– Bólyban templomi kántorként és pedagógusként is dolgozom. Látom, hogy a fiatalok közül sokan csak tengenek-lengenek a nagyvilágban, nem látják a jövőjüket. Sokakkal roppant nehéz megértetni, hogy mi nem egy cérnaszálon lógunk a világban, amelyet vagy erre, vagy arra fúj a szél, hanem van iránya az életünknek. Küldetésünk van: hirdetni Krisztust, az ő igazságát, s valódi keresztényként élni a mindennapjainkat, mindig a közösség érdekében. Elfogadni Isten akaratát, s az élet legnehezebb pillanataiban is szem előtt tartani Brenner János atya újmisés jelmondatát: „Az Isten-szeretőknek minden a javukra válik!” (Róm 8,28)
(Megjelent: Magyar Kurír, 2007. november 21. Átdolgozva: 2018. április 13.)
