Kötögető nagymamánk

Sose kerülte el a templomot, de idősebben már szeretett korábban odamenni a megszokott miséjére, mindenki előtt elfoglalta megszokott helyét, és imakönyvéből már a mise kezdete előtt elmondta kedves imáinak jó részét.

Iskolai órarendemből csak a hittan érdekelte. Hányszor megkérdezte: „Lesz holnap hittan? Megtanultad a hittant?” (Heti két hittanóránk volt.) A vasárnapi miséket nem kellett számon kérnie, mert mindig a szüleimmel együtt mentünk, az nem maradhatott el.


Vacsorák alkalmával beszámolt sétáin tett felfedezéseiről. Új városba költözésünk után örömmel újságolta, hogy megismerkedett a kanonok-plébános úrral. „Ő gyóntatott, és nagyon kedves embernek talált. Jól elbeszélgettünk. Mondtam is neki, hogy a vőm néha zsémbes” – mesélte. Mire édesapám szelíden megkérdezte: „Nagymama, hát te az én bűneimet gyónod?”

Naphosszat kötött és horgolt unokáinak, később dédunokáinak, olykor elbóbiskolva. Amikor ez történt, azzal „mentegetőzött”, hogy csak a szemét pihentette. Szerette, ha a rádióban magyar nótát játszottak. Volt kedvenc nótaénekese, cigánybandája. Azt mondta, a cigányzenének „van áriája”. Mindig ünnepnap volt, ha megkapta a nyugdíját. Lányunokái már jó előre szóltak, milyen ruhadarabbal ajándékozza meg őket. Mindnyájunknak szólt azonban a nagy tálca mignon, amit ilyenkor a Hauer cukrászda kínálatából választott nekünk. Korábbi bohémságából ez maradt öregségére: pár nap alatt elköltötte – ránk költötte – a nyugdíját. Isten áldja meg ezért és ízes-kedves, szeretetre méltó nagymamaságáért őt és minden réges-régi nagymamát!