Csend, fény, béke – Püspökszentlászló

A kezdetek

A tájba és a parasztházak sorába illeszkedő Életrendezés Háza olyan, mint a mesekönyvek erdei házikója. A csendes elvonulásra épült falak közt most nyüzsögnek a vendégek. Sokan eljöttek: papok, szerzetesek, hívek. A vendégek közt van Henri Boulad is, a jeles egyiptomi jezsuita, aki egy héten át lelkigyakorlatot tartott itt. Csendes, szerény és derűs alakja fel-feltűnik az épületben. Várja a következő lelkigyakorlatozó csoportot. Ablaka a Zengőre néz, szabadidejében új könyvén dolgozik. A világtól elzárt mecseki völgyben látszólag nem történik semmi. Csak mi, akik ott vagyunk, tudjuk: a kegyelem csendes ereje dolgozik.

A tavaly kialakított szép új kertben ülünk le beszélgetni Piffkó Lászlóval, aki tizenhat éve felelős az intézményért. Tőle tudom meg a ház felépülésének előzményeit. A falu végében álló hajdani püspöki kastélyban idős szerzetesnők éltek. Lelkivezetőjük a szétszóratás idején Németh János jezsuita volt. Titokban ő már abban az időben kísért itt lelkigyakorlatokat – a Mecsek erdei rejteke alkalmasnak bizonyult erre. Vácz Jenő időnként helyettesítette, s Németh atya halála után, 1982-ben megkérte őt Szakos Gyula püspök: ideiglenesen vegye át a feladatot. Jenő atya erre azt felelte: ideiglenesen nem, véglegesen viszont vállalja a szolgálatot. Ahogy emelkedett a lelkigyakorlatozók száma, úgy épültek a faházak a folyamatosan növekvő igények ellátására. De gondot jelentett a vendégek ellátása, és idővel szűkössé vált a hely. Jenő atya ekkor úgy döntött, hogy adományokból megveszi Hopp Ferenc atya üresen álló házát. Hívek, a rendtartomány és külföldi alapítványok is támogatták az építkezést. Több részletben készültek el a különböző szárnyak, a vendégszobák, a kápolna. Vácz Jenő életének legfontosabb és legszebb álma volt ez a ház. Egyedül azonban nem bírta az építkezéssel és a ház működtetésével járó ügyintézést.

Új feladatok

„Ekkor kerültem ide – mondja László, akinek minden szaván érződik Vácz Jenő hatása. – Szegedre jártam a hittudományi főiskolára, s ott találkoztam jezsuitákkal. Hofher József, Varga B. József meséltek először Jenő atyáról és a létrejött intézményről. Nemesszeghy Ervin akkori provinciális engedélyezte a működést. Utódja, Ádám János azonban aggályosnak látta a ház jövőjét. Kérdés volt az is, hogy megtartsák-e. Aztán kellett valaki, aki segít a ház működtetésében. Feleségemmel fiatal házasok voltunk. A főiskola elvégzése után kerestük a helyünket, és Varga B. József ránk gondolt. Felkerekedtünk, és egy hétvégén eljöttünk ide. Lel kivezetőnk, aki ismerte Püspökszentlászlót, így biztatott: »Menjetek csak, ez a hely a paradicsom kapuja!« Mi csak jöttünk-jöttünk, úttalan utakon, az erdőn át, nem voltunk biztosak abban sem, hogy jó felé megyünk-e. Úgy éreztük, a semmibe tartunk, amikor végre megpillantottunk néhány körvonalazódó házat. Megtaláltuk az épületet, Jenő atya nagy bizalommal várt bennünket. A vele való találkozás és a környezet olyan hatással volt ránk, hogy azonnal rábólintottunk a feladatra, és 1998 júniusában ideköltöztünk. Sok nehéz, de szép év következett. Kezdetben mindent mi magunk végeztünk: a programszervezést, az étkeztetést, a takarítást.

Öt évig tudtunk Jenő atyával együtt gondolkodni, alkotni. Ebben az időszakban fogalmazódott meg a kápolna terve is. Három éven át épült. Novotny Béla tervezte, ahogyan az új szárnyat is. A jezsuita rend mindenben szabad kezet adott nekünk, de anyagi forrásokat nem tudott biztosítani, így 1998 és 2003 között átadta a működtetési feladatot egy alapítványnak. Azon, illetve pályázatokon keresztül szereztünk pénzt. A kápolna felépítésében Balog Zoltán közbenjárására az akkori Miniszterelnöki Hivatal is segített. Végül Bíró László püspök úr szentelte fel 2002-ben. Ezt még megérte Jenő atya, aki egy évre rá hunyt el. Csodálatos ember volt. Alázattal elfogadta, amikor rendje nem tudott segíteni, de bízott abban is, hogy elöljárói meglátják: ami itt működik, azt érdemes támogatni. Halála után két héttel érkezett meg Rómából a jezsuita generális levele, amelyben biztosított bennünket arról, hogy anyagilag támogatják a tervezett új épületszárny megépítését. A jezsuita rend, amely kezdettől fogva a ház tulajdonosa volt, 2003-tól újra fenntartóvá is tudott válni. Tizenegy éve a Jézus Társasága Alapítvány működteti a házat” – mondja örömmel László, aki szerényen sok mindent Jenő atyának, a rendnek s legfőképpen a Gondviselésnek köszön. De egyértelmű, hogy ehhez a feladathoz az ő hite, ereje és kitartása is kellett.


Kettős jubileum

Az ünnepi szentmisén Boulad atya volt a főcelebráns, számos magyar jezsuita szerzetes és Udvardy György pécsi megyés püspök koncelebrált. Egész évben olyanok látogatnak el ide, akik valamiképp kötődnek a helyhez. A lel kivezetők sorában többek közt Bíró László, Blanckenstein Miklós, Udvardy György és Boulad atya, akit Vácz Jenő „fedezett fel” a magyar olvasóközönség számára. Kérdésemre, hogy az egyiptomi jezsuitát hogyan tudták rávenni, hogy a mecseki faluban lelkigyakorlatot tartson, László mosolyogva felel: „Meghívtuk, ő pedig eljött.” Hogy is mondja Boulad atya? „Nincs lehetetlen út, az út maga a lehetetlen.”

Jelen és küldetés

Az erdő zölden suhogó közelsége, a barátságos ház, az egyszerűségében szép kápolna, a jezsuita atyák bölcs életvezetése mind hívogató. Az Életrendezés Háza egész évben nyitva áll, s néhány téli hetet leszámítva folyamatosan érkeznek ide csoportok. Alapvetően jezsuiták vezetnek itt lelkigyakorlatokat, de jönnek mások is. Ami most nehézséget jelent, hogy nincs állandó jezsuita jelenlét a házban. Az Életrendezés Háza a Mária út, illetve a Magyar zarándokút szálláshelyei közt is szerepel. Előzetes egyeztetés során zarándokokat is fogadnak. Van szándék arra is, hogy a Mecsek három szent helye: Máriagyűd, Magyarszék és Püspökszentlászló között szorosabb kapcsolat és együttműködés legyen.

S hogy mit jelent itt szolgálni vagy itt tölteni lelkigyakorlatozóként néhány napot? A kérdésre válaszolva beszélgetőtársam ismét Jenő atya szavait idézi: „Püspökszentlászló csend, fény és béke. Mindig jó látni, ahogyan a megfáradt, törődött arcok ragyogva távoznak. A teremtmény Teremtőjével való találkozásának színhelye ez. Mi ebben segédkezünk, de a változás Isten műve.”

 

Vácz Jenő SJ

Keszegen született 1914. november 15-én. A középiskolát a jezsuiták kalocsai gimnáziumában végezte. Érettségi után jelentkezett a Jézus Társaságába. A kötelező tanulmányok mellett klasszika-filológiát is tanult, ennek köszönhetően élete végéig görögül olvasta a Szentírást. 1943-ban szentelték pappá Szegeden. Rómában teológiát tanult – két évig a Germanicum-Hungaricum repetitora volt –, majd Szegeden a hittudományi főiskolán tanított teológiát. A rendek szétszórása után kántorként, „zuglelkipásztorként”, fizikai munkásként működött. Többször bebörtönözték. Püspökszentlászlóra 1982-ben költözött. Maradandó műve az Életrendezés Háza tervének megalkotása és az épület köré szerveződött közösség megalapítása. Ő kezdte el magyarra fordítani Henri Boulad műveit. Erről így beszélt az Új Ember Magazin 2001. októberi számában: „1986 őszén tudomást szereztem Henri Boulad Egyiptomban működő jezsuita atya könyvéről, amelynek címe: A szív okossága. Két nap alatt elolvastam, két hónap alatt magyarra fordítottam, megjelent, majd további nyolc kötet követte. Az ő gondolkodásmódja, meglátásai döntőek voltak számomra.” Jenő atya 2003. március 22-én hunyt el Püspökszentlászlón. „Négy napig lenn voltam, illetőleg fenn a Mecsekben, Püspökszentlászlón, az Életrendezés Házában. Gyönyörű táj, hegyek, Erdélyre emlékeztetett… Az élet úgy folyt: csöngettek reggelire, halálpontosnak illett lenni. Az öreg Jenő atya senkire szemrehányást nem tett. De úgy viselkedett, hogy abban benne volt az elvárás – szeretettel. Ő belépett némán, fejbólintással üdvözölt. Elmondta az asztali áldást velünk, aztán fürgén kiment, és behozta reggel, délben, este az első tálat. Az étkezés végén elsőnek szedte össze az edényt, és vitte ki. De mindezt olyan természetességgel, hogy sem az alázatosság gőgje nem volt benne, sem az, hogy ide nézzetek, így kell csinálni…”

Polcz Alaine: Hallgatás Püspökszentlászlón (naplórészlet)