Köszönet és elköszönés

Most, hogy június 15-ével lejár a mandátumom itt, a szerkesztőségben, szeretnék köszönetet mondani az elmúlt kilenc, embert próbáló, munkás esztendőért, elsősorban Istennek, aki testi-lelki erőt adott, és mindazoknak, akikkel a munkában és a felelősségben osztoztam. Mint minden évben, úgy most is – már a búcsúzás jegyében – szentmisét mutattunk be június 8-án a Kedves Olvasókért és hozzátartozóikért, egyben az Új Ember sikeres, szép jövőjéért. Köszönöm a belém helyezett bizalmat. Végtelenül hálás vagyok, hogy a ferenciek templomának árnyékában ennyi éven át dolgozhattam, a Mindszenty bíboros úr által megáldott falak között, mindennap feltekintve arra a feszületre, amelyet hatvanöt éve, az első napokban helyeztek el legendás elődök, és amely szerkesztőségünk tabernákuluma, igazi ihletője. Hálás vagyok, mert olyan munkatársaim voltak, akik valódi missziónak, igazi szolgálatnak tartják a katolikus sajtó ügyét. A számvetés pillanatában képtelen lennék felsorolni az elmúlt évek rendkívül értékes találkozásait, amelyek tovább erősítették bennem a meggyőződést, hogy minden ember határtalan titok, megismételhetetlen kincs, és a legjelentéktelenebbnek tűnő életút mögött is a Jóisten páratlan kegyelmi ajándéka rejlik. Köszönöm az imádságaikat! Nagy szerepük volt abban, hogy szerkesztőségünk munkáját ne a földies érdekek, hanem az örök értékek vezessék. És köszönöm azt is, hogy az imádság mellett sokan komoly anyagi áldozatot is hoztak a katolikus sajtó támogatásáért. Azzal a megnyugtató tudattal adom át utódomnak a szerkesztőség irányítását, hogy az elmúlt évek során megsokszorozódott a kiadványok és az Olvasók száma. A katolikus otthonokban, közösségekben ma már családtagnak számít az Adoremus, mely 2002 szeptemberében született, és azóta a magyar ajkú főpásztorok, hívek, papok kezében szinte a világ valamennyi szentélyébe eljutott. Kell-e ennél nagyobb lelki háttér az Új Ember intézménye, az itt dolgozó munkatársak és családjaik számára? Az Adoremust követte a Teofil, a Família magazin, a Mértékadó, a Testvérek és az Adoremus Junior, mint ennek a kilenc évnek megannyi friss hajtása, miközben a könyvkiadásunk is dinamikusabb lett. Bizonyára mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy még a mai nehéz gazdasági helyzetben is az Új Ember önállóan megáll a lábán; sem állami, sem egyházi támogatásra nem szorul, éppen ezzel segítve a sokszor forráshiánnyal küzdő katolikus egyházunkat. Most, a búcsúzáskor szeretnék mindnyájuknak külön-külön köszönetet mondani és elköszönni. A szerkesztőség és a kiadóhivatal munkatársain túl hálás köszönetet mondok a Főtisztelendő Paptestvéreknek és a Terjesztőknek, akik pótolhatatlan feladatot látnak el a katolikus sajtó szolgálatában. Nélkülük hiábavaló lenne a munkánk. Őket, a Kedves Olvasókat és az Új Ember Ház megannyi belsős és külsős munkatársát arra kérem, fogadják nagy szeretettel és támogassák az újonnan kinevezett főszerkesztőt, Rátkai Balázst, a Magyar Katolikus Rádió eddigi munkatársát. Felelősségteljes, új megbízatásában vezesse őt a Szentlélek, és sok lelki örömmel ajándékozza meg szolgálatáért!