Könyvespolcra: Nagypénteki fűszál

A romlás tapasztalata, az elmúlás közérzete „napsütötte elégiák” (Egyedül zöldellek a kertben; 61.) révén jut szóhoz; a jellegadóan elégikus hang a klasszikus képes beszéd méltóságához (hasonlatok, metaforák színes bőségéhez) folyamodik. A szerző ezzel a kezdetekhez tér vissza: a szabad verses alaktannal kísérletező népies líra, a szürrealitásba hajló személyesség, az alázatos szenvedély és kudarcos küldetéstudat világához. Mítoszi képalkotás és mitizált magatartás veszi tudomásul: Istenről, hazáról, szerelemről és halálról szólván ez a hang, ez a hagyomány mind kevesebbeket képes megszólítani. A dacos önlefokozás erőteljes képi megoldásokat hív elő: „fekete lángok őrzője” (Hajrá, tücskök, tücskeim!; 42.), „égi árnyékok lakóhelye” (Őszi esték; 48.), „félretaposott sarkú forradalmár” (Egyik felem elindul; 63.) – állítja magáról a lírai én. A megengesztelődés a természeti harmóniában föllelt metafizikus vigasz eredménye: „Ami maradt, az már az örökélet (…) Élek, könnyülök, lassan fény leszek, / boldog kertekre bízom rá magam: / babvirágra, mályvára, nefelejcsre, / ők tudják jobban, merre visz utam” (Ami maradt; 29). A földi fények elbúcsúztatásához isteni elhívás ad erőt: „Háttal állok már minden ragyogásnak, / minden mosolynak, / minden bűnnek. / Legbelül csupa múlt vagyok” (Háttal állok; 33.); „Jön egy fasor is messziről, / mint karaván a végtelenből, / lassú lépésben jön a múltam, / egyenesen az Isten mellől” (Jön egy fasor is messziről; 46.). A záróvers végül finom hasonlatban támasztja fel a reményt, adja tovább a hitet: „Fut egy asszony az ég alatt, / nem tudom, dombokon fut-e / vagy már csak az én emlékezetemben? / Olyan vékonyka, / mint egy nagypénteki fűszál” (Hogy megvan-e még?; 84.). Csoóri költői munkásságát tiszteletre méltóan következetesnek látjuk. (Ezt nem befolyásolhatja, hogy közéleti szereplésének egyes elemei bizonyosan vállalhatatlanok.) Kár, hogy az ízlésesen eszköztelen borító átgondolatlan szövegtükröt takar: a felső lapszél szemet bántóan keskeny. A remélhető következő kiadásokban ez még javítható lesz. A versek pedig? Nem újraírásra szorulnak, hanem újraolvasásért kiáltanak. (Csoóri Sándor: Harangok zúgnak bennem. Nap Kiadó, Budapest, 2009)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..