Könyvespolcra: Gyertek ti is, jöjjenek Önök is…

Kikapcsolódni, mégis közben el-elgondolkodni. Mert a jól megírt jegyzet ilyesmit vált ki az emberből. Akár írja, akár olvassa, akár hallgatja az ember. Hálás műfaj a szerző és a közönség számára is. Szinte alapkövetelménye a könnyedség. S talán éppen ezért nem könnyű műfaj, s nem is való mindenkinek. Elég, ha a múlt század legjelentősebb képviselőire gondolunk. Hiszen a legjobb jegyzeteket Márai, Kosztolányi, Szép Ernő, Bálint György neve fémjelezte.

A jegyzet tükör is, amely elé legtöbb esetben először maga a szerző áll. Aztán egy Gyertek ti is, mutatok valamit sejtelmes invitálással szól a közönséghez, amely szíves örömest vele tart. Pedig önszántukból nem mennének. Hiszen ki szeret lelki és társadalmi tükrökbe nézni? Ki szorít arra időt önszántából a napi és heti lótás-futásban, hogy az élet nagy kérdéseiről töprengjen? De a jó jegyzetíró hallgatója, olvasója nem tud ellenállni. Mert tudja, megint neki és hozzá fognak szólni. Lehet, hogy megerősítik valamiben, vagy éppen ellenkezőleg, letérítik megszokott kis gondolatpályáiról. Lehet, hogy csak szórakoztatják. És egy találó mondattól két napig mosolyog magában vagy magán. És még az is lehet, hogy lázas keresésre késztetik. Mert egy mondat, egy idézet szöget üt a fejében. Nem emlékszik pontosan, csak sejti, talán József Attila. S ha nem vigyáz, még este is ott ülhet a karosszékben, ölében egy szétlapozott verseskötettel, mert valamiért meg kell találnia azt a sort. És ez jó. Ez mind jó. És Kipke Tamás tudja ezt. A humor, a bölcs belátás, az együtt gondolkodásra való igény, a keresztény világlátás és több mint ötven év élettapasztalata szövi át és köti egybe jegyzeteit, amelyeknek immár második kötetét tarthatja kezében az olvasó. Családról, irodalomról, közügyekről, nemzetről, történelemről, sportról, ünnepekről, hétköznapokról, Prágáról, a sétáról, a tengerről, halálról és életről szólnak ezek az írások. Illetve erről is. És arról, hogy indulhatok a könyvtárba. Mert a Haláljó című jegyzet olvasása közben döbbentem rá, hogy azt a bizonyos említett Sánta Ferenc novellát nem ismerem. Hogy melyiket is?

(Kipke Tamás: Van remény? – Kairosz Kiadó, 2009)