Emléktábla a bátor jezsuitáknak

A magyar jezsuiták önfeláldozó lélekkel mentették az üldözött zsidókat, katonaszökevényeket, felkarolták a menekülteket, a kibombázott és elárvult családokat. A budapesti Mária utcai rendház szenespincéjében a nyilas hatalomátvétel után kétszáz főt, köztük több mint száz zsidót rejtegettek az atyák. (Ez a jelenet látható a márványtábla bronz emlékplakettjén, melyet Miletics Katalin szobrászművész készített.) Az avató ünnepségen Polonyi Istvánné megrendítő emlékeket felidézve számolt be sebesült katonaférjének a rendház szenespincéjében töltött napjairól.

A zsidók mentésében három jezsuita játszott különösen fontos szerepet. Jánosi József a svéd Vöröskereszt és a pápai nunciatúra menleveleivel az üldözöttek százait mentette meg. Raile Jakab a budapesti Pápai Nunciatúra Segítő Bizottságának elnökeként saját családtagjai és jezsuita rendtársai, elsősorban Reisz Elemér segítségével mentett meg üldözötteket, amiért 1992. február 24-én posztumusz Jad Vasem-díjat kapott Jeruzsálemben.
1950 után a jezsuiták internálótáborokba kerültek. Ezekben az években a magyar provincia hatvannégy tagját összesen 1067 évre ítélték. Az elítéltek többsége a pesti, a váci és a márianosztrai fegyházban töltötte büntetését, de volt, akit a Szovjetunióba deportáltak. Egyeseket a dorogi bányákban vagy a várpalotai építkezéseken, büntetőszázadokban foglalkoztattak. A rendelkezés feloldása után általában segédmunkásként, jobb esetben betanított munkásként keresték meg a megélhetéshez szükséges anyagiakat. A nehéz esztendőkre Bálint József atya emlékezett vissza. Az emléktáblákat Lukács János, a magyar rendtartomány tartományfőnöke leplezte le, az ünnepségen közreműködött Ferenci Éva és Márai Enikő előadóművész.