Könyvespolcra: Egy életút tapasztalatai

Kasper bíboros felidézi személyes életútjának főbb állomásait, emellett véleményt alkot a világegyház helyzetéről, reális és elgondolkodtató képet rajzol a keresztény egység útján elért eredményekről, illetve beszél az előttünk álló feladatokról és nehézségekről. Az ökumené ellenzőinek és bírálóinak Walter Kasper azt üzeni: a nehézségek mellett vegyék észre a pozitív változásokat is. Leszögezi, az ökumené folyamán a péteri hivatal megítélése pozitív irányban változott. „Az egyháztörténelem során Róma püspöke még sohasem volt olyan fontos vonatkoztatási pont valamennyi egyház számára, még a keresztény ókorban sem, mint ma.” A bíboros beszél azokról az ellentétekről is, amelyek megnehezítik az egységre való törekvést. A katolikusok és az evangélikusok között felmerülő vitás kérdéseket illetően emlékeztet rá, hogy a „születésszabályozás, magzatelhajtás, aktív eutanázia, az embriókutatás etikai értékelése, azonos nemű élettársi közösségek – a szó legigazibb értelmében létkérdések, amelyek kapcsán igen széles spektrumon szóródnak szét az evangélikus egyházon belüli vélemények, és szembetűnő a katolikus állásponttól való különbség”. Walter Kasper a másik két monoteista vallás, a zsidóság és az iszlám követőivel folytatott párbeszéd lehetséges irányairól is kifejti nézeteit. Osztja sok zsidó véleményét, amely szerint a pápaság kétezer éves történelme során II. János Pál tette a legtöbbet a katolikus egyházfők közül a zsidó népért. A bíboros egyértelműen megfogalmazza: „Nekünk, keresztényeknek Jézus Krisztus személyében alapozódik meg a többé már nem felülmúlható, s ezért egyetlen igaz vallás. A misszió ezért a kereszténység alapvető feladatai közé tartozik.” Az iszlámmal való párbeszéd lehetőségeit elemezve Walter Kasper hangsúlyozza, hogy a katolikus egyház jó kapcsolatokat akar ápolni más vallások követőivel, és együtt szeretne működni velük. Egyúttal azonban emlékeztet arra a sajnálatos tényre, hogy a legtöbb muszlim többségű országban a keresztények sokkal nehezebb körülmények között élnek, mint akár néhány évvel ezelőtt. Sok muzulmán nemcsak hogy nem tiszteli, hanem egyenesen lenézi a mi kultúránkat. Ha ez a gyűlölet erőszakba csap át, akkor elérkeztünk a párbeszéd lehetőségének határához. A bíboros arra is felhívja a figyelmet, hogy a valódi problémát nem az iszlám jelenti, „a probléma mi magunk vagyunk. Európának föl kell ébrednie, sőt talán föl kell riadnia. Vissza kell találnia önnön történelméhez és kultúrájához, vissza kell nyernie lelki és erkölcsi erejét; ismét azzá kell válnia, amivé hosszú történelme során vált. Nem feledkezhet meg örökségéről, s még kevésbé tekinthet rá lenézőleg, amint gyakran történik, hanem bátran és öntudatosan át kell hagyományoznia a jövő számára. Ha Európa jövőt akar magának, az európaiaknak föl kell ébredniük, végig kell gondolniuk és meg kell újítaniuk történelmi örökségüket.”

(Walter Kasper – Daniel Deckers: A hit szívverése, Vigilia Kiadó, 2009)