Könyvespolcra: Mennyei vendégség

Memoár mégis: egy gazdag élet és életmű összegzése; számadás mindarról, ami a szerzővel majd' nyolcvan év alatt megesett – s mindazokról, akik fontos részesei voltak a történéseknek. A Zárófogadás vendégei Czigány György életének, eszmélkedésének meghatározó szereplői: így kerülhet egymás mellé Bach és Heidegger, Kodály és Pilinszky, Bartók és Ottlik; így ülik körbe a képzeletbeli asztalt a családtagok és a barátok; így fogja együvé az élőket a holtakkal (a másként élőkkel) a búcsúvétel megtartó mozdulata. Mindehhez pedig a kultúra értékei s a történelem viszontagságai szolgálnak színpompás díszlet, szorongató háttér gyanánt.

A visszaemlékező elmélyültség, a múltat szövegszerűen is megidéző magatartás gyakran von mérleget, s fogalmaz meg bölcseleti következtetést vagy spirituális sejtelmet. Czigány ilyenkor tételszerű pontossággal beszél; például a játék humanizmusáról, a művészet szentségéről, vagy a hit és a szeretet titkos összefüggéseiről. Vagy éppen a jóbi keservek remélt értelméről. Derűs, játékos komolyság s a humort sem nélkülöző meghittség hatja át e karcsú kötetet. Ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert a Zárófogadás középponti tárgya a veszteség és a gyász; nyelvi-szellemi állagát a nemléttel szembenéző ember érzelmei szabják meg. Hiszen – egy mélyebb rétegében – rekviem ez a munka: igazi hőse talán nem is a mondatok alanya, hanem a közelmúltban elveszített hitves. Innen tekintve a könyv minden sora a halállal vet számot. Más szóval: az élettel. Hogy Czigánynál e kettő nem válik szét, de egymást feltételezi, egymást hitelesíti, egymásból nyílik: erős hit gyümölcse, munkában, művészetben edzett személyiség jutalma.

Lassan, esernyők alatt távolodik a társaság a kerti asztaltól Cziráki Lajos borítóképként fölhasznált festményén. Az asztalon csak néhány szem gyümölcs s egy árva hegedű marad. A távozók egy irányba tartanak, s arra mutat a hangszer nyaka is. Az együttlétnek látszólag vége szakadhat; az irány, az út, a sors a kép és a könyv tanúsága szerint is: közös. Közös mindörökre.

(Czigány György: Zárófogadás – Szent István Társulat, 2009)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.