A kutatások eredményei szerint nagyjából egyéves a kicsi, mire a kötődés – remélhetőleg egy biztonságos kötődés – teljes mértékben kialakul. Ez az időszak azonban éppen ezért érzékeny az elválás szempontjából, és csak a harmadik életév során várhatjuk, hogy az elszakadás körüli nagy kétségbeesések elhalványulnak. Nem véletlenül él sok szülőben a sorvezetőként használható szabály: „annyi napra lehet másra hagyni egy gyereket, ahány éves” – pedig ez nem ilyen egyszerű. A napi-heti rendszerességgel látogatott nagymamánál aludni más élmény, mint egy lelkes, de ritkán látott rokonnál. A nagyobb testvérek védelmét élvezve többet elvisel egy csöppség, mint ha egyedül kéne kibírnia az anyukája hiányát elalváskor. A lényeg az, hogy erős, biztonságos kapcsolatban álljon a helyettesítő gondozóval, aki képes megnyugtatni, megvigasztalni is az elkerülhetetlen „elanyátlanodások” idején.
Általában az iskoláskor elején válik aktuálissá az első nem a család körében eltöltött nyaralás. Vegyük tudomásul, hogy a gyerekek nem egyformák: van olyan hétéves, aki boldogan megy az iskolai táborba első osztály végén, egy másik még két évvel később is szorongva indul neki egy ilyen kalandnak. Óvatosan biztatni persze lehet a bátortalanokat, de ne csináljunk presztízskérdést az iskolakezdők táboroztatásából! A későbbi közösségi boldogulást nem az jelzi előre, hogy a kicsi meg sem rezzen egy hét távollét hírére. Ha azonban iskolásunk minden kisebb elváláskor pánikba esik, gondolkodnivalónk van: az érzelmi fejlődés elakadását jelzi, ha egy gyermek ebben az életkorban is csak a szülei közvetlen közelében képes biztonságban érezni magát.
A serdülők számára többnyire valódi üdülés a saját korosztályukkal osztozni a nyárban. A felügyeletet egy darabig igénylik még – csak nem a szüleiktől. Egy nagy kamaszt már ritkán befolyásolhatunk a társasága megválasztásában, ezért fontos, hogy már a kisebbekkel megtaláljuk azt a közeget, ahol ők is jól érzik magukat, és mi is nyugodt szívvel hagyjuk őket. Legyünk tudatában: a hozott értékek megszilárdulását a kamaszkorban a kortárscsoport segíti a leghatékonyabban! Akiktől aztán jó hazatérni, és az élményeket – talán csak napokkal később, egy meghitt pillanatban, bajusz alatt elmormogva – megosztani, közösen értékelni.
