Fotó: Lambert Attila
Leander, rózsa, gránátalma – Kovács József, a szegedi Szent Gellért Szeminárium rektora az intézmény csodálatos kertté varázsolt tetőteraszára hívott beszélgetni. Körben a belváros, karnyújtásnyira a dóm. A szeminaristák társas életének vonzó helyszíne ez a rejtett zug idefent. A virágokat ő maga ültetette és gondozza. A növények szeretete a gyermekkorából ered. A négygyermekes Kovács család Kunágotán élt. A szülők a munkájuk mellett gazdálkodtak, és a gyerekek is kivették a részüket a munkából. „Megtanítottak dolgozni, észrevenni, hol van valami tennivaló. Édesapám nyaranta magával vitt a földre. Nagy szenvedélyem volt az olvasás, ezért azonnal elszöktem, amikor édesapám elfordította a fejét.” József atya a növényekkel való bánásmód mellett sokfajta kétkezi munka csínját-bínját elsajátította: tud vakolni, hegeszteni, festeni. „Édesapámtól azt a szemléletet hoztam magammal, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen” – mondja. Édesanyja pedig a szerető figyelem példája lett számára. Háztartásbeli volt, tudott foglalkozni a gyerekekkel. József atya abban az időszakban nőtt fel, amikor a vasárnap délutánok még rokonlátogatásokkal teltek. „Boldog családi életet éltünk, jól éreztük magunkat otthon” – eleveníti fel a korai éveket. A családban két fiú és két lány nevelkedett. Hat évvel fiatalabb öccse is a papi hivatást választotta. „Mondhatjuk, hogy a vallásosságunk a családban formálódott, de a két lánytestvérem nem lett apáca” – mondja a rá jellemző fanyar humorral. József atya kisiskolás korától otthon érezte magát a templomban. „A hivatásom fokozatosan alakult ki. Elsős koromtól ministráltam; természetes volt számomra, hogy egyházi gimnáziumba megyek. A győri bencéseknél érettségiztem. Tulajdonképpen belenőttem a papságba” – mondja. Ennek ellenére nem lépett azonnal az egyházi szolgálat útjára. Három évig dolgozott, s közben arra a kérdésre igyekezett megtalálni a választ, hogy szerzetes vagy egyházmegyés pap legyen-e. A tanítás nem vonzotta, a lelkipásztorkodás viszont igen. Így jelentkezett a szegedi szemináriumba.
Szentelése után Kevermesre került. A hívek egyik első élménye az volt, hogy az új káplánjuk vakolókanállal a kezében áll a létra tetején, és javítja a plébánia falát. A második pedig az, hogy az első miséjét percre pontosan kezdte; tudomást sem véve arról, hogy a templom csak a dicsőségre telt meg. A pontosság, a fegyelmezettség a szegedi rektor életében olyan erények, amelyeknek a papnevelésben is nagy hangsúlyt ad. József atya tizenegyedik éve elöljáró a szemináriumban, de szolgálata korábbi szakaszában is részt vett a papnevelésben, két éven át spirituális volt. Fontosnak tartja a tudatos időgazdálkodást, az időpontok betartását, ami megadja a napok szükséges keretét. Úgy gondolja, a szabadság és a szabadnap kérdését a pap életében óvatosan kell kezelni. „Senkitől sem elvárható, hogy látástól vakulásig dolgozzon, de az igen, hogy az idejét felelősen, a szükséges sorrend betartásával ossza be. A földi életben ezt senki nem fogja számon kérni a papokon, ezért kell már kispapként elsajátítani a tudatosságot” – vallja. József atya szerint a pap mindenki lelkipásztora. Azokkal is meg kell találnia a közös hangot, akik egész életükben haragban vannak az Egyházzal. Nem ért egyet azzal, ha valaki csak rétegpasztorációt végez, mondjuk kizárólag az értelmiség körében szolgál, és arra törekszik, hogy a barátai is csak ebből a körből kerüljenek ki. „Ez nem azt jelenti, hogy a papnak ne legyenek barátai, de azt igen, hogy az élete nagyobb részét ne velük töltse” – jelenti ki meggyőződéssel.
Lelkipásztori énjét kevermesi, szegedi és gyulai kápláni évei, valamint Csanádapácán és Gyulán eltöltött tizenhat esztendei plébánosi szolgálata formálta. Meghatározó volt számára a Gyulán eltöltött tizenhárom év. „Gyula a Szeged-Csanádi Egyházmegye legösszetettebb plébániája. A püspök után hozzám tartozott a legnagyobb terület és a legtöbb egyházi épület. Három templom a városban, három filia, két katolikus iskola, óvoda, kórház, börtön, szanatórium, idősek otthona, temető. Gyulán a pap hagyományosan jelen van a város életében; mind a városlakók, mind a városvezetés igénylik az együttműködését. Az időm nagyobbik részét másodlagos lelkipásztori feladatok – különböző szervezési munkák, kapcsolattartás – foglalták le, a kisebbik részét pedig az elsődleges feladatok: a misézés, a gyóntatás, a szentségek kiszolgáltatása.” A jó időgazdálkodásnak köszönhetően mégis mindennek megvolt az ideje. József atya havonta egyszer beszélgetésre hívta az egyes feladatköröket ellátó munkatársait, a hitoktatóktól az áldoztatókig. A káplánnal felváltva heti rendszerességgel mutatott be szentmisét a hozzá tartozó intézményekben, és mindig volt ideje arra is, hogy bemenjen a kórházba, ha hívták – akár éjjel volt, akár nappal. József atya hozzászokott a helyezésekhez – papsága első tíz évében tízszer költözött –, de a gyulai szolgálatot nagyon megszerette. Mégis igent mondott püspökének, amikor a szegedi szemináriumba küldte. „Gyulán már túl jól ment minden, mindenre megvolt a megfelelő ember. Úgy éreztem, át kell gondolnunk, hogy valóban olyan szép-e minden. Éppen ekkortájt érkezett a püspöki meghívás.”
A rektor Szegeden is lelkipásztor. Bár kevés olyan terület van, ahol a hívekkel találkozhat, a környezetében élőkre odafigyel. Kereszteli, esketi a rokonság, az ismerősök gyerekeit, fiataljait. „Élem a hivatásomat. A papi szolgálatomhoz hozzátartozik a napi szentmise, a zsolozsma, a személyes imádság. Fontos számomra a feladatok pontos elvégzése. Szeretném mindig kihozni a napból, amit lehet.”
