Kétszáznegyven éves a váci székesegyház

Beer Miklós megyés püspök szentbeszédében többek között boldog John Henry Newman bíboros gondolatát idézte, mely szerint az emberek építette ház önmagában még nem templom: attól válik templommá, hogy az ember találkozik benne Istennel.


Beer Miklós augusztus 18-a kapcsán megemlékezett Szent Ilonáról, Nagy Konstantin császár édesanyjáról is. Szent Ilona volt az, akinek megadatott megtalálni Jeruzsálemben Krisztus urunk keresztjét. „Amikor a templomról elmélkedem, ez is eszembe jut: Szent Ilona megtalálta Krisztus keresztjét, mert kereste. Nekünk is keresnünk kell ezt a keresztet, s ha rátaláltunk, köréje gyűlve kell közösséget, egyházat alkotnunk, amely aztán Isten hajlékává, templommá teszi az emberek által épített házat. Ahonnét hazamenve Istent viszik magukkal a világnak az ő közösségének tagjai” – fejtette ki homíliájában a váci megyés püspök.
Beer Miklós röviden emlékeztetett az október 11-én, a II. vatikáni zsinat kezdetének ötvenedik évfordulóján kezdődő egyházmegyei zsinatra. Ennek kapcsán is megemlítette az ünnepek közösségmegtartó erejét és azt, hogy ezentúl a székesegyház felszentelésének emléknapját is szeretné mindig ilyen ünnepélyes körülmények között megtartani.

Váci egyházmegye

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.