Fotó: Lambert Attila
A dicsőítés közben érkeztünk meg a szombat délelőtti találkozóra a győri városi sportcsarnokba. A csüggedésben, megfáradásban, ellankadásban mellénk álló Jézusról, az erőt és irányt adó, teherhordó kapcsolatról szóltak a bevezető dalok. A Győri Egyházmegye területén működő oktatási intézmények diákjai és tanárai töltötték meg a küzdőtéren felállított széksorokat és a lelátókat. Mintegy kétezren jöttek el erre a Szűzanya tiszteletére felajánlott zarándoklatra, ismerkedő együttlétre, amelyet hagyományteremtő szándékkal szervezett meg számukra az egyházmegye. A fiatalok csendben ültek, hallgatták a dalokat, a megilletődés érzésével az arcukon. Első ízben voltak ennyien együtt, s feltehetően sokuk számára maga a műfaj is ismeretlennek számított.
Veres András püspök egyedül állt a lépcsőfeljáró korlátjánál, nézte az alant ülő diákokat. Arckifejezése figyelmet, némi aggódást fejezett ki, és a vágyat, hogy átmenjen az üzenet: a Könnyező Szűzanya Győrben közkedvelt búcsúját szeretnék az ifjúság számára is ünneppé tenni, hogy az ugyanúgy szívügyük legyen, mint szüleiknek és nagyszüleiknek.
A nap programjának csúcspontját jelentő szentmisében is a könnyező kegykép misztériumáról szólt a főpásztor, a gyerekek számára érthető módon megközelítve a csodát. Arról beszélt, mennyire fontos kommunikációs eszköz az ember számára a sírás. „Pici babaként ez a kommunikációs köldökzsinórunk”, de később is, az érzelmek – az öröm és a fájdalom, különösen a nagy megrázkódtatások – kifejezése során gyakran jelennek meg a szemekben a könnyek, és mások fájdalma is megindíthatja az ember könnycsatornáit. Ez történt a könnyező kegykép esetében is – elevenítette fel a XVII. századba visszanyúló történetet Veres András. Egy ír származású püspök, Walter Lynch 1649-ben hozta magával a festményt Győrbe, amikor a Cromwell-féle katolikusüldözés miatt menekülni kényszerült hazájából. Halála után a kép a székesegyház falára került, s amikor néhány évtizeddel később ismét üldözni kezdték a katolikusokat, 1697. március 17-én, Szent Patrik, Írország térítő apostola és védőszentje ünnepén a Szűzanya szeméből véres könnyek gördültek alá. A vérrel könnyezés azt fejezte ki, hogy Mária együttérez mindazokkal, akik életüket áldozták a hitükért. A latin compassio szó pontosan azt írja le, ami itt történt. Ebben az egyetlen szóban három jelentés is rejtőzik – magyarázta a gyerekeknek a főpásztor. – Együttérzés, együtt szenvedés és szeretet – mindhárom jelen van abban, ami itt lejátszódott.
Veres András arról is beszélt, mennyire fontos az ember számára, hogy meg tudja osztani az érzéseit másokkal. És mennyire sokat jelent neki szenvedésében, ha a másik ember érte való aggódását, fájdalma megértését érezheti. „Nem hiszem, hogy valaha is sikerülne felszámolnunk minden szenvedést. De sok szenvedésen enyhíteni, azt lehet. Minél többen részt vállalunk ebben, annál szebb lesz a világunk” – mondta a főpásztor, majd Kozma László Több legyél című versének egy sorával fogalmazta meg a fiatalok számára a feladatot: „Azt szeretném, hogy több legyél. Ne csak esőcsepp: könny legyél.”
A nap „Mária iskolájában” telt – ahogyan Balázs Tamás atya, a győri Szent Imre-templom plébánosa fogalmazott. A katekézisben a kánai menyegző történetéből kiindulva arról tanított, hogyan ad útmutatást Mária a mindennapjainkban. „Tegyetek meg mindent, amit mond” – tanít minket a kánai menyegző történetében. Életünket ennek a kérésnek kell meghatároznia. Tanuljunk a Szűzanyától imádkozni, elcsendesedni, elmélyülni, helyesen odafigyelni magunkra – biztatta a fiatalokat a plébános.
A többféle korosztályt elérni kívánó programban színielőadás is szerepelt. A komáromi Varázstükör társulat egy, Szent István és Szent Imre élettörténetéről készült feldolgozást mutatott be a színpadon. Az előadás olyan kérdéseket járt körül, mint az Istennek való odaadottság, a haza javára felajánlott szolgálat, a boldogság és a kötelesség egymásnak feszülése és a boldogság elérésének lehetősége. A darab a haza sorsát féltő uralkodó gondjáról, a gyermekét elveszítő szülőpár fájdalmáról is szólt. Az István király Máriának tett országfelajánlásával végződő történet azt mutatta meg, hogy az ember, ha a földi megoldások már veszni látszanak, Istenhez fordulhat, a gondviselés akkor is mellette marad.
Az előadást követő szünetben a gyerekek többórányi üldögélés és figyelem után boldogan szaladtak szét a sportcsarnok épületében. Élénk beszélgetésekbe merülve járták be annak minden zegzugát. Mi eközben Veres Andrást kérdeztük a programról. A főpásztor elmondta, az egyházmegyében ez az első alkalom, hogy találkozhatnak az egyházmegye különböző iskoláiba járó fiatalok. „Gyakorta fájlaljuk, hogy az ifjúság nagyon kis részével tudunk kapcsolatba kerülni, így örömmel tölt el, hogy most ennyi fiatal jelen van. Ők az Egyház reménye. A mai nap programját úgy igyekeztünk összeállítani, hogy mindenkinek, a kisebbnek és a nagyobbnak is olyan üzenetet hordozzon, amely megérinti a szívüket.” Ez a szándék hatotta át a főpásztor valamennyi megszólalását is.
A záróáldás előtt a mintegy kétezer résztvevő hangosan olvasva imádkozta el a Könnyező Szűzanya kegyképének hátoldalára írt sorokat: a fiatalokért és kísérőikért szóló közbenjáró imát.
Veres András Isten áldását kérte a fiatalokra, és így búcsúzott tőlük: „Azt szeretném, hogy több legyél. Ne csak esőcsepp: könny legyél.”
