Keresztre ítélt, mégis győztes

 

János evangéliuma végig Krisztus fenségét hangsúlyozza szenvedésében. A három szenvedésjövendölés helyett a János-evangéliumban három krisztusi igét hallunk az ő megdicsőüléséről, felemeltetéséről. „Ha majd felemelnek a magasba, megtudjátok, hogy ÉN VAGYOK” (Jn 8,28; vö. Jn 3,14; 12,23). A passió Jézus órája, a beteljesedés ideje (vö. Jn 8,20). Az a pillanat, amikor megdicsőül az Emberfia (Jn 13,31). A Jézust elfogó katonák térdre esnek, ahogy Krisztus eléjük lép, és azt mondja: „Én vagyok!”(Jn 18,6). Krisztus az új, nem emberkéz által felépített Templom, amelyből Ezekiel jövendölése szerint élő víz fakad, mely életet ad a világnak (Ez 47; vö. Jn 19,34; Zak 12,10–13,1). Krisztus keresztje megdicsőülés. A szeretet titka ragyog itt, beragyogja az évszázadokat a világ végéig. Ilyen Királyunk van, kereszten függő Király.

Sokszor mennyire megvertnek látszik Krisztus egyháza! Mennyi gúny éri, hányan sározzák, ütik! Mennyi külső támadás és – sajnos – gyakran belső gyengeség is erőtleníti! Keresztre feszített nép.

És mégis! Mennyi fenség és fény ragyog át Krisztus tanítványainak, az ő népének sebein! Milyen bátor és egységes az igazság fényének hirdetésében már kétezer év óta! Milyen egységes hittel és világos látással utasította vissza Áriusz logikusnak látszó, a császár által is rokonszenvvel nézett tanait! Azóta is hányszor tudott világosan kitartani az evangélium egyszerű, örök igazsága mellett! Ahogyan már az egyik legelső ókeresztény írásban, a Diognétoszhoz írt levélben védte a magzati életet, ugyanígy tesz most is. Ugyanilyen világos egyszerűséggel szólalt meg a napokban is a francia püspöki konferencia elnöke az azonos neműek együttélését a férfi és nő közötti házassággal egyenlőnek nyilvánító új francia törvényjavaslattal kapcsolatban. Mennyi szentje, hőse van az egyháznak minden évszázadban! Különösen is így volt ez a XX. században, amely a vértanúk évszázada is lett az egyház számára. Mennyi gyönyörű műalkotást ihletett, hány modern értéknek, társadalmunk hány alapintézményének (mint a személyiség jogai, az ingyenes iskolák és kórházak) volt ihletője az evangélium! Milyen dicsőséges ez a sokszor megkínzott, sokszor keresztúton járó sereg, Krisztus népe! Mint az a hetedik gyermeket váró család, ahol a meggyújtott gyertyák fényénél minden este leülnek kicsik és nagyok, hogy hálát adjanak, szinte kézzel tapintható békében, harmóniában, örömben. Vagy mint azok a magyar hadifoglyok, akik 1945-ben a szovjet gulágok egyikében mínusz negyven-ötven fokos hidegben, az éhhalál szélén is képesek voltak éhségsztrájkba kezdeni azért, hogy a halottaikat tisztességgel, külön sírokba és imádsággal kísérve temethessék el. Keresztet viselő, de dicsőséges nép.

A magyar nemzetnek talán különlegesen is küldetése a keresztény értékek hősies, bátor védelme. Ahogyan valaha a tatárral, az Oszmán Birodalommal szemben voltunk a kereszténység védőbástyája, vérezve, de mégis nagy hősiességgel és bátorsággal küzdve, talán ma is ugyanez lehet népünk történelmi küldetése: védeni az evangéliumi értékeket, a család, a hit, az élet értékeit. Adjunk hálát keresztre ítélt, de mégis győztes Királyunkért, és legyünk az ő egyre hitelesebb követői a megaláztatásban s az igazság és a szeretet fényének árasztásában is!