Így ment ez jó néhányszor, amikor az egyik fa alá letett kosaramhoz visszatérve nem találtam benne az elemózsiámat. A vizsla ott is „ellenőrzött”. Nem haragudtam rá, inkább csak magamra, az elővigyázatlanságom miatt. A kosárban lévő gyűjtött gombákat meghagyta, neki a szalámi jobban ízlett.
A szerencse mégis mellém szegődött, mivel közben néhány kenyérgombát is sikerült találnom. A kenyérgombákat az erdő mélyén azonnal elfogyasztottam, így nem kellett korgó gyomorral továbbmennem. Ez a galambgombákkal rokon, de a tejelőgombák közé tartozó különlegesség nyersen is fogyasztható. Bőséges tejnedvet tartalmaz, kellemes dióízű, kissé heringszagú, tápláló fajunk. Ha a friss gombát eltörjük, csepeg vagy folyik belőle a tejfehér folyadék, mely néhány perc elteltével megbarnul. Többek között erről a tulajdonságáról is felismerhető. A sokféle tejelőgomba között vannak olyanok, amelyek szintén fehér tejnedvet tartalmaznak, de tejnedvük fehér is marad. Vannak sárga vagy vörös tejűek is, az utóbbiak teje például kis idő elteltével vörösről zöld színre vált. Mivel e fajok között nem túl egyszerű különbséget tenni, nem árt, ha van velünk gombákhoz értő, ilyen irányú képesítéssel rendelkező társunk is, mielőtt nekilátunk a megevésükhöz.
A kenyérgomba (Lactarius volemus) vöröses-barnás színű, általában 6–15 centiméteres kalappal rendelkező gomba. Minden része ehető, kalapját hirtelen kisütve jóízű különlegességet készíthetünk belőle. Meleg bükkösökben, tölgyesekben, néha fenyőerdőkben is előfordul a nyáron savanyú talajon.
