Kellünk a világnak
Fotó: Lambert Attila

 

Szentkúton már kora reggeltől nagy volt a nyüzsgés. A bevezető út mentén a domboldalon sátrak álltak, az itt éjszakázók készülődtek a szentmisére. A gyóntatóudvarban hosszú sorok kígyóztak, a rendház folyosóján az imakéréseket jegyezte fel egy fiatal szerzetes. Közben befejeződött a nap első szentmiséje. Zarándokok sokasága töltötte meg a kegyoltár előtti főteret, az azt körülvevő domboldalt. Az oltár felett, a mozaikapszis védettségében magasodott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) három és fél méter magas missziós keresztje, a kegyhely idei főbúcsújának különleges vendége. Országjáró missziós útján Erdő Péter bíboros kísérte, ő volt a szentmise főcelebránsa és szónoka.
A katekézisben Szabó József atya, az egri szeminárium spirituálisa a hit és szentségek viszonyát vizsgálta. Rámutatott: a kegyelem ajándékaként kapott hit alakítása, fejlesztése mindenkinek feladata. Hogy ez a kezdeti hit érett, személyes és egyházias legyen, dolgoznunk kell érte. Ennek útját a szentségi életben találjuk meg. Rámutatott az előadó az Egyházhoz tartozás fontosságára is: Jézus Krisztus az Egyházon keresztül fejezi ki a szeretetét, az Egyház közvetítésével tanít bennünket, és az Egyházon keresztül kapjuk meg a szentségeket.
Az Egyházban született és kristályosodott ki a Szentírás. Az Egyház adja tovább a tanítást, vigyáz a hit tisztaságára. Mint az egri szeminárium spirituálisa felhívta a figyelmet, a hit nem a hívő bensőjében élő egyéni döntés, nem elszigetelt kapcsolat a hívő és Isten között; a hit természete, hogy kitárul, hogy közösséget teremt – zárta buzdító gondolatait Szabó József.
11 órakor megkondultak a harangok. Hangjuk betöltötte az egész völgyet. Ünnepre hívtak. Megkezdődött a bevonulás. Legelöl a keresztet és a települések tábláit vivők haladtak, mögöttük a lobogók, utána pedig a viseletbe öltözött Mária-lányok, hordozható Mária-szobrokkal. A hordozók két oldalról körbevették az oltárt. Így vonult be középre a papság.
Orosz Lóránt köszöntötte a búcsú sok száz résztvevőjét. Erdő Péter bíboros kiemelte a búcsú különleges voltát, és arra buzdított, kövessük az irgalmas szeretet cselekedeteivel a NEK országjáró missziós keresztjét.
Mária életéről tanító szentírási részletek után hallgatták meg a zarándokok Erdő Péter bíboros szentbeszédét. „Különleges alkalom az idén Nagyboldogasszony ünnepe itt, Mátraverebély-Szentkúton, nemzetünk zarándokhelyén. Készülünk lélekben a 2020-as eucharisztikus világkongresszusra. A boldogságos Szűz Mária segítségét kérjük, hogy megtérjünk és lélekben újjászülessünk – kezdte homíliáját a bíboros. – Ezért állítottuk fel ma itt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keresztjét, a missziós keresztet, amely a magyar szentek ereklyéit rejti.
De mi köze van a boldogságos Szűz Máriának az Eucharisztiához és a kereszthez?
Az evangéliumban arról olvasunk, hogy az angyali üdvözlet után Szűz Mária a kis Jézussal a szíve alatt meglátogatta Erzsébetet. Vagyis Krisztus teste, Krisztus emberi származása édesanyjához, Máriához kapcsolódik. De Jézus Isten-ember, aki képes arra, hogy felemelje, megújítsa, megváltsa az egész emberiséget. És Jézus az, aki nemcsak meghalt a kereszten, hanem fel is támadt, aki emberi testünket, egész emberségünket felvitte az isteni örökélet dicsőségébe. És róla valljuk, hogy édesanyját is részesítette ebben a dicsőségben, őt is testestől-lelkestől fogadta be az örök boldogságba.
Jézus igehirdetése kezdettől arról szól, hogy meg kell térnünk, és hinnünk kell az evangélium örömhí­rében (Mk 1,15). Az üdvösség tehát nem automatikus, nem magától köszönt be az ember számára. Itt a földön kell megújítanunk szívünket. Itt kell ráhangolódnunk Isten és ember szeretetére.
Ezért jár városról városra a missziós kereszt, hogy felhívja a figyelmünket Krisztus áldozatára és feltámadására. Hogy emlékeztessen arra, kivel is kötjük össze az életünket, ha igazán és örökre boldogok akarunk lenni. A kereszt nemcsak a szenvedés jele, hanem a feltámadásé is. („Vexilla regis prodeunt”– „Királyi zászló jár elöl”.) A keresztet mi győzelmi jelvénynek tekintjük. Isteni védelemnek, a feltámadás ígéretének, emléknek és emlékeztetőnek. És a mi missziós keresztünkben ott rejlenek Magyarország és a környék vértanúinak és többi szentjeinek ereklyéi. Az ő maradványaik felidézik életük, szenvedésük, tanúságtételük példáját. Kérjük az ő közbenjáró segítségüket is, hogy példájukat mi is követni tudjuk.
A magyar szentek között voltak a hivatásuknak élő nagyszerű családapák, mint Batthyány-Strattmann László, a szegények orvosa. Voltak édesanyák, akiknek szeretete túláradt még a családjukon is, és átölelte a betegeket, a szegényeket és a rászorulókat; ilyen volt Szent Erzsébet. Voltak régi és modern szerzetesek és engesztelők, mint Szent Margit, aki királylány létére a leprásokat ápolta, vagy Boldog Salkaházi Sára szociális testvér, aki áldozatosan segítette a szegényeket, és életét adta az üldözöttekért. Voltak vértanú püspökök, főleg az újabb időkben, akik a 20. század nagy keresztényüldözései során életük árán is hűségesek maradtak Krisztushoz. Istennek hála sokan voltak ezek a hősök. Olyanok, mint Scheffler János, Bogdánfy Szilárd, Romzsa Tódor, Gojdics Péter Pál, Apor Vilmos, Meszlényi Zoltán és mások. De voltak szentjeink közt munkások is, mint Boldog Sándor István, aki a munkás fiatalokat szalézi világi testvérként a sztálini diktatúra idején hittanra tanította. Ezért pedig az életével kellett fizetnie.
Krisztus mindenkit életszentségre hív. Nem csupán valami kisebb-nagyobb jó próbálkozásra. Nem csupán bátortalan megtérési kísérletekre, amelyek sikerében talán magunk sem bízunk. Hanem a tökéletességre hív minket, mint a szenteket, és felajánlja hozzá végtelen isteni kegyelmének forrását, a saját lándzsával átvert szívét, amelyből vér és víz folyt ki, amelynek szeretetéből a keresztség és az Oltáriszentség kiapadhatatlan forrása fakad. Nincs olyan keresztény, aki ne kapna hivatást, hogy ezt az örömhírt továbbadja minden embernek.
Mert a világnak Krisztus kell. A világnak kellünk mi is, mert Krisztushoz tartozunk” – zárta beszédét Erdő Péter.
A szentmise után kezdődött a körmenet. A kereszt-, lobogó- és Mária-hordozók vezetésével induló hívek énekelve, imádkozva vonultak fel és haladtak végig a kegyhely főterét övező domboldalon. Sok százan kísérték az Oltáriszentséget. A Te Deum eléneklésével zárult a dél­előtt. A délutáni litánia végeztével búcsúztatták el Szentkúton a NEK keresztjét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..