Fotó: Lambert Attila
Szentkúton már kora reggeltől nagy volt a nyüzsgés. A bevezető út mentén a domboldalon sátrak álltak, az itt éjszakázók készülődtek a szentmisére. A gyóntatóudvarban hosszú sorok kígyóztak, a rendház folyosóján az imakéréseket jegyezte fel egy fiatal szerzetes. Közben befejeződött a nap első szentmiséje. Zarándokok sokasága töltötte meg a kegyoltár előtti főteret, az azt körülvevő domboldalt. Az oltár felett, a mozaikapszis védettségében magasodott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) három és fél méter magas missziós keresztje, a kegyhely idei főbúcsújának különleges vendége. Országjáró missziós útján Erdő Péter bíboros kísérte, ő volt a szentmise főcelebránsa és szónoka.
A katekézisben Szabó József atya, az egri szeminárium spirituálisa a hit és szentségek viszonyát vizsgálta. Rámutatott: a kegyelem ajándékaként kapott hit alakítása, fejlesztése mindenkinek feladata. Hogy ez a kezdeti hit érett, személyes és egyházias legyen, dolgoznunk kell érte. Ennek útját a szentségi életben találjuk meg. Rámutatott az előadó az Egyházhoz tartozás fontosságára is: Jézus Krisztus az Egyházon keresztül fejezi ki a szeretetét, az Egyház közvetítésével tanít bennünket, és az Egyházon keresztül kapjuk meg a szentségeket.
Az Egyházban született és kristályosodott ki a Szentírás. Az Egyház adja tovább a tanítást, vigyáz a hit tisztaságára. Mint az egri szeminárium spirituálisa felhívta a figyelmet, a hit nem a hívő bensőjében élő egyéni döntés, nem elszigetelt kapcsolat a hívő és Isten között; a hit természete, hogy kitárul, hogy közösséget teremt – zárta buzdító gondolatait Szabó József.
11 órakor megkondultak a harangok. Hangjuk betöltötte az egész völgyet. Ünnepre hívtak. Megkezdődött a bevonulás. Legelöl a keresztet és a települések tábláit vivők haladtak, mögöttük a lobogók, utána pedig a viseletbe öltözött Mária-lányok, hordozható Mária-szobrokkal. A hordozók két oldalról körbevették az oltárt. Így vonult be középre a papság.
Orosz Lóránt köszöntötte a búcsú sok száz résztvevőjét. Erdő Péter bíboros kiemelte a búcsú különleges voltát, és arra buzdított, kövessük az irgalmas szeretet cselekedeteivel a NEK országjáró missziós keresztjét.
Mária életéről tanító szentírási részletek után hallgatták meg a zarándokok Erdő Péter bíboros szentbeszédét. „Különleges alkalom az idén Nagyboldogasszony ünnepe itt, Mátraverebély-Szentkúton, nemzetünk zarándokhelyén. Készülünk lélekben a 2020-as eucharisztikus világkongresszusra. A boldogságos Szűz Mária segítségét kérjük, hogy megtérjünk és lélekben újjászülessünk – kezdte homíliáját a bíboros. – Ezért állítottuk fel ma itt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keresztjét, a missziós keresztet, amely a magyar szentek ereklyéit rejti.
De mi köze van a boldogságos Szűz Máriának az Eucharisztiához és a kereszthez?
Az evangéliumban arról olvasunk, hogy az angyali üdvözlet után Szűz Mária a kis Jézussal a szíve alatt meglátogatta Erzsébetet. Vagyis Krisztus teste, Krisztus emberi származása édesanyjához, Máriához kapcsolódik. De Jézus Isten-ember, aki képes arra, hogy felemelje, megújítsa, megváltsa az egész emberiséget. És Jézus az, aki nemcsak meghalt a kereszten, hanem fel is támadt, aki emberi testünket, egész emberségünket felvitte az isteni örökélet dicsőségébe. És róla valljuk, hogy édesanyját is részesítette ebben a dicsőségben, őt is testestől-lelkestől fogadta be az örök boldogságba.
Jézus igehirdetése kezdettől arról szól, hogy meg kell térnünk, és hinnünk kell az evangélium örömhírében (Mk 1,15). Az üdvösség tehát nem automatikus, nem magától köszönt be az ember számára. Itt a földön kell megújítanunk szívünket. Itt kell ráhangolódnunk Isten és ember szeretetére.
Ezért jár városról városra a missziós kereszt, hogy felhívja a figyelmünket Krisztus áldozatára és feltámadására. Hogy emlékeztessen arra, kivel is kötjük össze az életünket, ha igazán és örökre boldogok akarunk lenni. A kereszt nemcsak a szenvedés jele, hanem a feltámadásé is. („Vexilla regis prodeunt”– „Királyi zászló jár elöl”.) A keresztet mi győzelmi jelvénynek tekintjük. Isteni védelemnek, a feltámadás ígéretének, emléknek és emlékeztetőnek. És a mi missziós keresztünkben ott rejlenek Magyarország és a környék vértanúinak és többi szentjeinek ereklyéi. Az ő maradványaik felidézik életük, szenvedésük, tanúságtételük példáját. Kérjük az ő közbenjáró segítségüket is, hogy példájukat mi is követni tudjuk.
A magyar szentek között voltak a hivatásuknak élő nagyszerű családapák, mint Batthyány-Strattmann László, a szegények orvosa. Voltak édesanyák, akiknek szeretete túláradt még a családjukon is, és átölelte a betegeket, a szegényeket és a rászorulókat; ilyen volt Szent Erzsébet. Voltak régi és modern szerzetesek és engesztelők, mint Szent Margit, aki királylány létére a leprásokat ápolta, vagy Boldog Salkaházi Sára szociális testvér, aki áldozatosan segítette a szegényeket, és életét adta az üldözöttekért. Voltak vértanú püspökök, főleg az újabb időkben, akik a 20. század nagy keresztényüldözései során életük árán is hűségesek maradtak Krisztushoz. Istennek hála sokan voltak ezek a hősök. Olyanok, mint Scheffler János, Bogdánfy Szilárd, Romzsa Tódor, Gojdics Péter Pál, Apor Vilmos, Meszlényi Zoltán és mások. De voltak szentjeink közt munkások is, mint Boldog Sándor István, aki a munkás fiatalokat szalézi világi testvérként a sztálini diktatúra idején hittanra tanította. Ezért pedig az életével kellett fizetnie.
Krisztus mindenkit életszentségre hív. Nem csupán valami kisebb-nagyobb jó próbálkozásra. Nem csupán bátortalan megtérési kísérletekre, amelyek sikerében talán magunk sem bízunk. Hanem a tökéletességre hív minket, mint a szenteket, és felajánlja hozzá végtelen isteni kegyelmének forrását, a saját lándzsával átvert szívét, amelyből vér és víz folyt ki, amelynek szeretetéből a keresztség és az Oltáriszentség kiapadhatatlan forrása fakad. Nincs olyan keresztény, aki ne kapna hivatást, hogy ezt az örömhírt továbbadja minden embernek.
Mert a világnak Krisztus kell. A világnak kellünk mi is, mert Krisztushoz tartozunk” – zárta beszédét Erdő Péter.
A szentmise után kezdődött a körmenet. A kereszt-, lobogó- és Mária-hordozók vezetésével induló hívek énekelve, imádkozva vonultak fel és haladtak végig a kegyhely főterét övező domboldalon. Sok százan kísérték az Oltáriszentséget. A Te Deum eléneklésével zárult a délelőtt. A délutáni litánia végeztével búcsúztatták el Szentkúton a NEK keresztjét.
