Fotó: Lambert Attila
A misére az egykor Szent László által építtetett templom részben eredeti, részben kiegészített falai között, de a szabad ég alatt várakozunk. Tűz a nap, rettenetesen fülledt a levegő, így óriási elismeréssel, de kicsit ijedten is figyeljük, amint a püspökök, Varga László, Bíró László és a papok után teljes menetfelszerelésben megérkeznek a mai nap hősei: a hatvannégy zarándok katona, akik már reggel hét óta úton voltak Somogyvámosról ide.
A misét az ő jelentésük vezeti fel, miszerint „az ezred a gyalogmenetet sikeresen végrehajtotta”. Aztán Bíró László tábori püspök köszönti a megjelenteket, és hangsúlyozza: a mai, László-napi megemlékezés számára nem is találhattak volna megfelelőbb helyet, mint Somogyvárt, mivel itt egész biztosan járt Szent László.
A két püspököt névnapjuk alkalmából megtapsolja a tömeg, majd Vargha Tamás államtitkár, miniszterhelyettes lép a mikrofonhoz. A László-legenda felidézésével kezdi bevezető beszédét, amely szerint az akkor húszéves, mindenkinél legalább egy fejjel magasabb későbbi király – noha súlyos sebet kapott – négy pogány után egy ötödikkel is végzett, és ezzel megmentett egy elrabolt magyar lányt, aki talán a váradi püspök lánya volt.
László úrrá lett a pártoskodáson, a nép ujjongott, a nemzet megérezte történelmi hivatását. Keménység, bölcsesség és krisztusi türelem egyszerre jellemezte, szigorú büntetőtörvényei, amelyek a tisztviselőket és a bírókat is sújtották, a lovagkirályság hősi eszményei jegyében együtt jártak a szegények, árvák, özvegyek védelmével.
Az ószövetségi olvasmány ékesszólóan a bölcsességre irányítja a figyelmet, annak kidomborításával, hogy bölcsnek lenni jóval több, mint okosság: erős erkölcsi töltete van: „A hívőnek az Úr megmutatja az igaz utat. (…) Kemény harcaiban neki juttatja a győzelmet, hogy belássa, mennyivel hatalmasabb a bölcsesség mindennél.
A bölcsesség nem hagyja el az igazat akkor sem, ha elárulják, hanem megszabadítja a gonoszoktól. Elkíséri a börtönbe, vele marad a bilincsekben is. Végül uralomra segíti, és oltalmat nyújt neki zsarnok elnyomóival szemben. Kimutatja azok álnokságát, akik őt gyalázták, neki pedig örök hírnevet ad a mi Istenünk.”
„Apa, felállhatok a falra?” – kérdezi egy fiúcska, és megkapja az engedélyt. Az ezeréves falak pedig bizonyára jólesően nyugtázzák, hogy még mindig szükség van rájuk, méghozzá a jövő reménységeinek lába tapossa öreg köveiket. Amikor a tűző nap elől menedéket keresve megfordulok, hogy a falnak támaszkodjam, nagyon meglepődöm: legalább tíz gyerek áll mögöttem a fal tetején, és buzgón tanulmányozza a misefüzetet, énekli a zsoltárt: „Boldog az az ember, aki az Urat féli. (…) Az igaz világít, mint fény a sötétségben. (…) Boldog ember, aki irgalmas, és szívesen ad kölcsön, aki a törvény szerint intézi minden dolgát. (…) Bőséges adományt oszt a szegényeknek.”
A szentlecke is Szent Lászlóra alkalmazható – és kellően „katonás” is: „Öltsétek fel Isten fegyverzetét (…) derekatokat övezzétek fel igazságossággal, s öltsétek magatokra a megigazulás vértjét! (…) Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát.”
Az evangélium pedig a két főparancsról, Isten és a felebarát szeretetéről szól.
Varga László azzal kezdi prédikációját, hogy a királyon túl a szentről akar beszélni, mert Isten mindannyiunkat szentnek szán: egy keresztény számára ez a legjobb „karrier”, „életpályamodell”. Szent az az ember, aki teljes a szeretetben, mert Isten a szeretet. A szent ember életén, mivel élő, mély kapcsolatban van Istennel, átragyog a szeretet. Szent László erre hív bennünket ma.
Hatalom és tekintély, igazságosság és irgalom, harc és béke, az idők jelei és az evangélium. A püspök jelzi, hogy e fogalompárokat előtérbe állítva fog a szent királyról beszélni.
Hatalma mindenkinek van, és mindenki felett gyakorolnak hatalmat mások. De a tekintély nem jár automatikusan hatalommal. Mi okozta, hogy Lászlónak tekintélye is volt? Az, hogy elismerte, neki is van egy ura. Alárendelte magát Isten akaratának, és ez hitelessé tette. Az irgalom nélküli igazságosság kegyetlen, pokoli, az igazságosság nélküli irgalom édeskés és erőtlen. László egyszerre gyakorolta mindkettőt. Azért harcolt, hogy békét teremthessen. És képes is volt békét teremteni.
Az idők jelei és az evangélium. A keresztény embernek mindkettőre figyelnie kell, ami hatalmas felelősség. Istennek élő kapcsolata van minden emberrel – azokkal is, akik nem hisznek benne, nem gondolnak rá. Ő „csak” szeret, nem kérdez. Olyan, mint a nap, amely mindenkire egyformán süt.
A mise végén Bíró László mindenkinek megköszöni a segítséget, aki a mai ünnepet lehetővé tette, külön kiemelve a zenészek: a veszprémi Magyar Légierő Zenekar, a Kaposfői Kórus és a Kaposvári Székesegyház Kórusa közreműködését. „Reméljük, hogy amint az általuk képviselt zenei stílusok harmóniát alkottak, nemzetünk is úgy egyesül majd lassanként” – búcsúzik.
