Kaposvárról a végtelen Pannóniába

A XX. század magyar irodalmi életének jelentős költői alakja búcsúzott vele. Kilencvenhét éves korában, november 20-án elhunyt Takáts Gyula. Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Vas István és Rónay György kortársa volt, a Nyugat harmadik nemzedékének tagja. A mindvégig Kaposvárott élő Kossuth-díjas íróról Tüskés Tibor irodalomtörténész – másokhoz hasonlóan – megállapította: „Költészetéből szépséget és filozófiát, emberi habitusából életszeretetet, élni tudást lehet tanulni.”

Néhány éve így nyilatkozott, amikor fölkerestem: „Életem stílusát az egyensúly és a harmónia határozta meg. S ennek színét, ízét és hangulatát mindig megtaláltam a pannon tájban.” Pannon, dunántúli és egyetemes; európai és magyar; természeti filozofikus; mániákusan munkaszerető és ugyanakkor bohém – nem véletlenül írta róla másik méltatója. Ő maga így tekintett vissza kilencvennégy évesen életére: „Világomról könnyű kimondani, miért egyszerű: azt ugyanis a maga természetes egyszerűségében figyeltem, s úgy is láttam, legyen az a táj vagy a családi múlt, akár pedig a régi magyar költők világa. S mit jelent a ház? Nemcsak azt a teret, ahol most ülünk, hanem átvitt értelemben a család múltját is. Ez a »lelki ház« költözött velem Tabról Kaposvárra, miközben egyetemistaként magammal vittem Pécsre, azután visszahoztam Kaposvárra. Ha történészként belegondolok, a »ház« elvezet Lápafőre, Somogy és Tolna határára, ahol valamikor a felmenőim éltek. Anyai ágon pedig »a ház« az Alföldtől, az erdélyi részektől egészen Kaposvárig költözött.”

A költői életmű mellett helyet kért a másik szenvedély is. „Sokáig nem költőnek, hanem festőnek készültem, s mivel tudtam, hogy Rippl Rónai itt lakik a szomszédban, a Róma-dombon, munkáimat megmutattam neki. Rónai megdicsért, s ajánlotta, kereteztessem be a képeket, mert festőként szükségem lesz a kezdeti művekre. A táj pedig adta a témát. Tabon, ha fölmentem az Öreghegyre, beleláttam a Balatonba. Fonyódról vitorlással átjártam Badacsonyba. S ott kivel találkoztam süllőzés közben? Egry Józseffel.”

Évtizedekig a balatongyöröki Bece-hegy fogadta be, s onnan tekintett szerte – szellemi tágassággal. Már idézett méltatója így írt lírájáról: „Takáts Gyula életművét kötelező olvasmányként adnám fel fiatal honfitársaimnak. Hadd tanulják meg belőle az élet szikrázó voltának elfogadását, a nehézségek és terhek viselésének belső technikáját, azt a minden merevség nélküli, természetes létezést és munkakedvet, melyet az első pillanattól kezdve kellő hőfokon kell tartanunk földi boldogulásunk érdekében.” A Berzsenyi Társaság jelentette számára a művészeti eszmecseréket és a művészbarátokat. Időskorában „megteremtette” országát, Drangalagot. „Ez az én világom, olyan birodalom, olyan ország, melynek nincs éghajlata, égtájai, irányai, határai sincsenek, ez a végtelen Magyarország, a végtelen Pannónia…

– Haza hogyan?… Hová?
– De merre már a hegy
s a régi Volttal
merre, hol a régi ház?…

(Takáts Gyula: Hol is a Volt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..