Körülbelül nyolcvan, száz rab gyűlt össze a börtönkápolnában. Amikor szembenéztem velük, a kilátástalanságot tükröző arcokon egyáltalán nem azt láttam, hogy ezek az emberek érdeklődéssel vártak volna. Nagy kihívást jelentett megszólalnom előttük. Abban a helyzetben azt gondoltam – és ezt tudom ajánlani mindenkinek, aki hasonló pillanatokat él át –, hogy ilyenkor az embernek nagyon-nagyon alázatosnak és szerénynek kell lennie. Nem az járt a fejemben, hogy én majd itt mindenki számára kapaszkodót fogok adni. Csak abban reménykedtem, hogy a százból lesz egy vagy kettő, akit megérint a mondanivalóm. Valóban nem kis feladat az úgynevezett emberhalászat. Kiveted a hálót, és nagyon kérdéses a fogás…
Az előadásom közben aztán lassanként észrevettem, hogy a hallgatóság érdektelenségét kezdi felváltani a figyelem. Azt hiszem, az ember úgy tud közel kerülni másokhoz, ha nem különbözteti meg magát tőlük. Ha nem úgy mutatkozik be, hogy lám, én mennyivel különb vagyok nálatok. Igyekeztem megkeresni magamban azokat a pontokat, ahol én magam is vétkezhettem volna. Arra gondoltam, hogy akár a gyermekkorból, akár a későbbi tapasztalatokból ki lehet bontani azokat a tulajdonságokat, amelyek elburjánzása végül bűnbe sodorja az embert. Először a családomról beszéltem, arról, hogy milyen nehéz gyermekkori tapasztalataim voltak. Fontosnak tartottam, hogy megértsék: tudom, mit jelent problémás családban élni. Erre aztán fölfigyeltek, mert odáig azt gondolták, hogy egy finomkodó, híres úriasszony fog itt nekik elpöntyögni valamit…
Az előadás végén alig akartak elengedni. Körülvettek, kezet fogtunk. Előkerült a fogvatartottakból alakított zenekar is, és egy rab elmondta kívülről A magzat imája című apokrif imámat. Látszott rajta, hogy a szívét-lelkét beleadja… A hallgatóság soraiban volt olyan is, aki sírt – emlékezett vissza a különleges élményt jelentő alkalomra az írónő.
Jókai Anna börtönpasztorációs látogatása, léleképítő gondolatai is hozzájárultak ahhoz, hogy megvalósuljon Budai István büntetés-végrehajtási ezredes, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnokának szándéka, aki azt vallja: segíteni kell az elesettek, a megtévedtek felemelkedését.
(Jókai Anna és Kozma Imre A remény ablaka című kötete kapható az Új Ember könyvesboltjában.)
Fotó: Gránitz Miklós
