Szent László ma is üzen

 

Bizonyos értelemben értékvesztett, zavaros időket élünk, amikor nehéz tájékozódnunk. A világos eligazítás önmagában is reményteli. Ezzel a kereséssel, nyitottsággal nézünk most Szent Lászlóra, egy kilencszáz évvel ezelőtt élt szent magyar férfira és legendájára, amelyben a férfi és női identitásról váratlanul mély és tiszta tanítást fedezünk fel.

Az, hogy nézünk, különösen is igaz: egyre több helyen találjuk meg az egykor szinte minden magyarországi templom falán szereplő középkori Szent László-legenda képeit. Az utóbbi években a felfedezett freskók száma még tovább gyarapodott, úgy tűnik, Szent László maga mutatkozik meg nekünk, mint segítő látomás, ahogy 1345-ben a tatárokkal harcoló magyar csapatok segítségeként. Most ismétlődik a történet: szorult helyzetünkben megjelenik előttünk, irányt mutat identitásunk megerősödésére.

A falképeken egy történetet látunk: Szent László egy rabló kun által elragadott magyar leány megmentésére indul – bár ő maga sebet kapott. Megküzd a kun harcossal, s végül a leány hathatós segítségével legyőzi. A megszabadított leány ezután ölébe veszi a fáradt király fejét – néhol angyalok jelennek meg, és hoznak koronát neki –, az Anjou-legendáriumban pedig a leány felfedi László előtt igazi valóját: ő maga a Szent Szűz.


 

A történet elemei valamennyi falképen azonosak: Lászlót a váradi püspök küldi a kunok ellen, akikkel csatázik, s egy lányrabló után indul. Nem tudja utolérni, ezért az elrabolt leányhoz kiáltva segítségét kéri – szavait a krónikák szövegéből ismerjük –, mire az lerántja magával a kunt a földre. Szent László és a kun küzdenek, de nem bírnak egymással, így a leány újra aktív szerepet kap: a király fegyverével belevág a kun horgasinába, majd a László által lefogott harcost kivégzi: elvágja a nyakát. Utána a pihenőjelenet következik, ahol a fákra akasztott fegyverek között gyakran a kun póznára tűzött feje is látszik.

A történetben egy elrablott leány magszabadul, ám ez sajátosan, egyedien zajlik: a nyugat-európai mintáktól eltérően nem az erős, hős férfi magányos akciója nyomán. A férfi sebbel érkezik: erejének határai vannak. Szüksége van a lány segítségére, és kéri is ezt. Együttműködésük, egymásrautaltságuk vezet a szabaduláshoz. Feltűnő és párhuzam nélküli az együttműködésük: míg például a Szent György-ábrázolásoknál a megszabadított királykisasszony vagy más, antik-nyugati mesék női szereplői passzívan várják, hogy a szent/hős férfi megmentse őket, itt maga a leány dönti el a küzdelmet.

Több kutató nyomán azt mondhatjuk, hogy a Szent László-legendában olyan ember – férfi- és nőkép – jelenik meg, amely keleti eredetű, és a magyarság hagyományában megőrződött. Abban az ábrázolásmódban, ahogy a Szent László-történet megjelenik templomaink falképein, a tanítás már a kereszténység megtisztító fürdőjén is átment: megnemesült és további távlatot-mélységet nyert.

E hagyomány szerint a férfi ismeri gyengéit, határait, de sebei ellenére sem adja fel a küzdelmet. Éppen korlátainak ismerete nyitja meg arra, hogy segítséget kérjen és fogadjon el a nőtől. Saját erejét teljesen beveti: Szög nevű lován vágtatva közelíti meg a lányrablót, de közben a lányban is bátorságot, sőt kreativitást ébreszt, rá is számítva tud csak győzni. Megjelenése önzetlen, áldozatos, életet adó, szinte megváltói. Ez nem véletlen. Szent László a freskókon gyakran jelenik meg oly módon, hogy nagyon hasonlít Jézusra: férfias, erőteljes, biztonságot nyújt, a másikért szenved, keményen harcol, megszabadít. Olyan férfierő ez, amely bátorít: a leányt saját erejének felismeréséhez segíti, ami után képessé válik az együttműködésre és megnyílik az intimitásra is.

Szent László férfi volta megváltott, keresztény, és ugyanakkor szervesen, természetesen, erőteljesen a magyar gyökerekhez kapcsolódik, azokból meríti erejét. Szent László évszázadokon át a magyar férfiasság keresztény mintája lett, s annál izgalmasabb, hogy – szimbolikusan tekintve a történetet – ilyen férfi mellett válik szabaddá, talál saját erejére a nő. Az elrabolt magyar leány egyedül nem képes megszabadulni. Amikor azonban megjelenik a hős, biztató, erőt adó jelenlététől ő is megtalálja saját belső erejét. Igazából a leány választ: amikor a két férfi küzd, ő dönti el, kinek a lábába vág, vagyis kit segít győzelemhez. S a leány azt választja, aki szabaddá teszi, nem pedig azt, aki maga alá rendelve elrabolja. Olyan férfi mellett tud valóban önmaga lenni, aki együttműködik, egyenrangú, és aki számít rá.

Férfi és nő kapcsolatának Isten rendelte szépségét, erejét, az együttműködés egymást kiegészítő, egymásra támaszkodó voltát és benne a két személy fejlődését, kibontakozását gyönyörűen állítja elénk szent királyunk legendája.

Szent László kivezető utat, tanítást ad nekünk, megerősít küzdelmünkben és reményünkben. A mi szentünk.

(A téma bővebb kifejtése az Embertárs című folyóiratban olvasható: Tornay Krisztina – Guba András: Női és férfi szabadulástörténet a Szent László-legendában. Embertárs, 2012/4., 291–303.)