A kalocsai érsekség felújítási programja

Fotó: Kalocsa–kecskeméti főegyházmegye

 

A Kalocsa–kecskeméti főegyházmegye több éven át tartó programja során megújul Kalocsa barokk érseki központja, a Nagyboldogasszony-főszékesegyház, az érseki kastély, a Katona István-ház és a főszékesegyházzal szemben álló egykori kanonokház, amely átalakítása és bővítése után helyet ad majd az új Astriceum Érseki Múzeumnak.
Az érsekség célja, hogy a főszékesegyház belső terében és a Szentháromság téren végzett feltárás térbeli bemutatása és a régészeti leletek kiállítása révén megismertesse a közönséggel az érsekség múltját, épített értékeit és tárgyi emlékeit. A kiállításon Horváthné Csortán Krisztina marketingkoordinátor képviselte az érsekséget.
A barokk főszékesegyház és a tér felújítása során végzett építészeti-régészeti feltárások kutatási eredményei lehetőséget adnak arra, hogy pontos ismeretekhez jussunk a korabeli főtemplomok, az István-kori és a késő román, kora gótikus második székesegyház építésének körülményeiről. Feltárul a múlt, a korabeli idők talaján sétálva akár Szent István lába nyomán járhatunk.
A programot koordináló szakember, Vörös Márta által összeállított tájékoztatóból kiderül, hogy a XVIII. századi pestisjárvány áldozatainak emlékére felállított, újrafaragott Szentháromság-oszlopot a teljesen megújuló Szentháromság tér súlypontjába, a főszékesegyház tengelyébe helyezik át.
A munkálatok várhatóan jövőre fejeződnek be, de már idén várja a látogatókat a főszékesegyház barokk tere, az Astriceum Érseki Múzeum és az érseki kastélyban található könyvtár barokk Patachich Terme.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.