„Jogosan” – az érsekség szolgálatában

„Az egyes főpásztorok különféle munkamódszereket követtek. Igyekeztem mindenkinek az egyéniségéhez alkalmazkodva úgy vállalni ezt a szolgálatot, hogy szakmai tanácsaimmal a legjobban segítsem az általa vezetett egyházmegyét.”

Korábban Fodor Gyula, a veszprémi 1-es számú ügyvédi munkaközösség vezetője látta el az érsekség jogi szolgálatát. Nyugdíjba vonulása után – emlékezik Udvarhelyi Olivér – „én követtem őt munkaközösségi beosztásában, egyben felkértek arra is, lássam el a főegyházmegye jogi képviseletét”.


Mekkora szerepet játszott ebben az, hogy egyházi gimnáziumba járt? – kérdem. „Számított, akik ugyanis ajánlottak engem, Pannonhalmán vagy Esztergomban végeztek. A főegyházmegyének legalább húsz olyan papja van, akik – hozzám hasonlóan – az esztergomi ferences gimnáziumban érettségiztek.”

Bár nincs közvetlen összefüggés, de meg kell említeni, hogy Udvarhelyi ügyvéd édesapja a harmincas évek végétől Veszprémben, a Moldoványi-irodában volt ügyvédjelölt, s ez az iroda látta el hosszú évtizedeken át a veszprémi káptalan jogi képviseletét.

Milyen ügyekkel foglalkozik a főegyházmegye jogtanácsosa? „Az ügyek skálája rendkívül széles. A joggal kapcsolatos valamennyi felvetődő kérdésben – ideértve a munkajogot, a magánjogot, az öröklési jogot, esetenként a családjogot –, véleményt kell adnom. A főpásztor – vagy a gazdasági helynök, valamint más illetékes személy – előzetesen, szóban megkéri a véleményemet, s utána írásban rögzítem álláspontomat.”

Nemrégiben egy kilencszázmilliós európai uniós pályázati anyag annyira bonyolult volt, hogy több mint ötven szerződést kellett megkötni hozzá. Egy-egy szerződés akár negyven- ötven oldalt tett ki.

Visszaemlékezve a harminc évre, Udvarhelyi Olivér „rázós ügyeket” is említ. Egy alkalommal egy volt osztálytársa – papi személy – fölhívta egy temetésen mondott beszéde után, mert a rendőrség az elhangzottak miatt le akarta tartóztatni. „Ebben az esetben kellő diplomáciai érzékkel megkérdeztem, mit mondott pontosan, s meg kellett mondanom az illető papunknak is, hogy nem lett volna szabad provokálnia a kommunista hatalmat, illetve máskor jobban vigyázzon a szóhasználatra.” Ez a hetvenes évek legvégén vagy a nyolcvanas évek elején történt.

Megtisztelő a bizalom az érsekség részéről – mondja Udvarhelyi Olivér –, annál is inkább, mert harminc éve tart. Az érsekség munkatársaival „kevés szóból is megértjük egymást. Tudják, ha valamit írásban megfogalmazok, annak kellő indoka és súlya van, s annak megfelelően igyekeznek saját területükön a tárgyalásokat alakítani.”