Fotó: Lambert Attila
Sopronban új kápolna nyílik. Nagy szó ez egy olyan világban, ahol gyakrabban hallunk templomok elnéptelenedéséről, mint újak építéséről. Ez utóbbi is előfordul, de csak akkor, ha erős közösség akarja így, amely be is népesíti aztán. Magáénak érzi, szívesen felkeresi, és nemcsak azért, hogy misén vegyen részt. Hanem mert az Istennel való találkozás kitüntetett helyeként gondol rá. Vágyik arra, hogy néha betérhessen, elidőzzön, erőt találjon a mindennapokhoz. A domonkosok Sopronban egy imádkozó közösség kezdeményezésének biztosítottak helyet a rendházukban, a korábbi kegytárgybolt helyén. Az új kápolna éjjel-nappal nyitva áll majd, és az imaszolgálat koordinátorai minden órára beosztanak valakit.
– Szent hely jött létre, amely azzal a reménnyel tölt el, hogy az ima ereje kiárad majd a városra – mondja Barna Máté domonkos a kápolna püspöki megáldását bevezető mise kezdetén.
– Sopron ma olyan esemény helyszíne, amelyen keveseknek adatik meg részt venni – folytatja a gondolatot prédikációjában Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. – Ünnepnapot ülünk. Az alapja annak, aminek részesei leszünk, az emberek, minden ember Isten utáni vágyakozása, legalább sejtésszerűen mindenképpen. Minden ember életében vannak olyan pillanatok, amikor – még ha nem is vallásosak – nagyon vágyakoznak Isten jelenlétére, szeretetére. Ahhoz hasonlóan, ahogyan Ady írt erről: „Hiszek hitetlenül Istenben, / Mert hinni akarok, / Mert sohse volt úgy rászorulva / Sem élő, sem halott.” Adódnak az életünkben olyan helyzetek, amikor nagyon-nagyon hinni akarunk, mert úgy érezzük, Isten segítsége nélkül nem tudunk helytállni. Általában azonban inkább a lelki vakság jellemez bennünket. Noha Istenben élünk, mozgunk és létezünk, nem ismerjük fel ezt. Aminek végső soron a bűnösségünk az oka.
Amikor közösségre vágyunk, akkor is Istenre vágyunk. Nem jó egyedül lenni, az ember meg akarja osztani az életét másokkal. De minden emberi kapcsolat az Isten utáni vágyakozás jele, és a legszeretettelibb emberi kapcsolat sem adhatja azt, amit Isten adhat, amikor rá figyelünk, az ő jelenlétében időzünk. Jézus önmagát ajándékozta nekünk az utolsó vacsorán – és mi sem adhatunk neki kevesebbet cserébe. A szentségimádással, amelynek célját ez a kápolna fogja szolgálni, az Egyház a köztünk élő Krisztusra akarja irányítani a figyelmet. Jelenlétének bizonyosságát adja, ha időt szánunk a szentségimádásra, és bátorságot csepegtet belénk, ha félelem ébredne bennünk a világ zűrzavara, válságai miatt. Ezért amikor most Sopronban útjára indítjuk az örökimádást, mindenkit arra buzdítunk, hogy jelentkezzen be egy-egy órára a kápolna imaszervezőinél, vagy térjen be minél gyakrabban. Életének legértékesebb óráit fogja a kápolnában tölteni, amelyek áldásai családjára, környezetére is kiáradnak majd.
A mise után kinyitják a templom kapuját, és a többség átvonul a kápolnához. Az utcán nagy a forgalom, a templomból kiáradó tömeg ellepi a járdát. Sokan kinnrekedünk, egy hölgy az áldás szavait hallgatva letérdel az ablak előtt.
Az eseményt követő fogadáson Benkó Attila mosonmagyaróvári káplán, a kápolna szolgálattevőinek lelkivezetője a „szentségimádó mozgalom” soproni kezdeteiről, az Orsolya általános iskola és az argentin Justo Antonio Lofeudo atya, az Eucharisztia misszionáriusa közreműködéséről mesél, hangsúlyozva, mennyire fontosnak tartja a csend szerepét a megszentelődésben. Barna Máté a szerzetesi templom és rendház lelki szolgálatához illeszkedőnek nevezi a kápolna megnyitását, amely Sopron legforgalmasabb helyén van. A biztonság szempontjából ez nagyon lényeges, hiszen a kápolna éjjel-nappal nyitva lesz, teszi hozzá. Rendtársa, Szabó Sándor Bertalan házfőnök a kápolna névadójaként elmagyarázza, miért döntött Aquinói Szent Tamás mellett: „A domonkos Tamást méltatlanul keveset emlegetik manapság, pedig teológusként és költőként is sokat tett azért, hogy az Eucharisztia titkához közelebb kerülhessünk. Olyannyira, hogy Jézus egyszer a legenda szerint meg is jelent neki, és e szavakkal dicsérte meg: »Jól írtál rólam.«”
Wanhall István, az imaszolgálat főkoordinátora múlt nyáron sokat beszélgetett Justo atyával, és az ő kérésére indult el a mai napig, a kápolna megáldásáig vezető úton. A felújítás költségeit magánadományokból és az egyházmegye nagylelkű támogatásából finanszírozták, mondja. Az éjszakai órák koordinátora, Schubert Annamari nagyon hisz abban, hogy Isten akkor tud a legjobban megszólalni bennünk, amikor minden elcsendesedik, az emberek többsége nyugovóra tér. Szervezési feladatait „nemesnek, nagyszerűnek és nehéznek” nevezi egyszerre, mert éjszakai nyugalmuk feláldozására sokan csak nagyon indokolt esetben hajlandók. „De talán éppen a nehézsége teszi igazán széppé a szolgálatomat – töpreng el. – Akik vállalják az éjszakai imát, Jézus iskolájába iratkoznak be. A hívást mindenkinek ő adja. Nagyon hiszek abban, hogy az éjszakákon keresztül kitartóknak igazán megmutatja a kegyelmét.”
