Fotó: Kissimon István (képgaléria)
Az út során sokat gondolkodtam, hogyan kerülhetek közel a helyhez, ahol járok. Ebben nem szabad, hogy megakadályozzanak a külső körülmények, az időjárás és a tömeg, vagy éppen a belső körülmények: a fáradtság, az éhség, a szomjúság. Csend kell ahhoz, hogy megtaláljam. Meg kell állni, végiggondolni, hova is jutottam, és pár másodpercig nem szólni, nem válaszolni, csak lenni és szemlélni. Most a számunkra legszentebb helyre megyünk, oda, ahol az Üdvözítőnk született, élt, meghalt és feltámadt. A szent hely esetében a hely szelleme még különlegesebb dolog, és nekem engednem kell, hogy megtaláljon. Nem lesz sok időnk, csupán egy szűk hét, és ki tudja, megadatik-e életünkben még egyszer ez a lehetőség, ki kell tehát használni.
Azt hiszem, az őseim és családtagjaim közül én vagyok az első, aki eljutott ide, ezért ez valóban különleges helyzet, nagy ajándék, igazi kiválasztottság. Mégis biztos vagyok abban, hogy akik Jézust keresték közülük, azok a Szentföld látása nélkül is megtalálták. Gyerekkori hittanóra emlékével indultam most erre a földre: nyolcéves lehettem, amikor álladóan egy kis térképet rajzolgattam a hittanfüzetem lapjaira. A Földközi- tenger partvonalával kezdtem, attól keletre megrajzoltam a Holt-tengert, majd egy vonallal fölfelé következett a Jordán folyó, végül a különleges alakú Genezárettó. De az egyszerű térképen be volt jelölve Betlehem, Názáret, a Tábor-hegy, Jeruzsálem, az Olajfák hegye, a Getszemáni-kert, Emmausz, Kafarnaum és a többi hely, amely Jézus miatt fontos igazán.
Mások szerint rövid, nekem mindig hosszúnak tűnő repülőút után megérkeztünk Tel Avivba, s ezután Jaffa, vagy ahogy most mondják, Jafó óvárosával ismerkedtünk. A narancs városában Péter apostol lakott egykoron, és itt kapta álmában a küldetést a pogányok megtérítésére. Este busszal utazunk Jeruzsálembe, és sokunk számára a hotelnél lesz először kézzelfogható az élmény, hogy a mai Jeruzsálem nem a Jézus-filmeken látható római település, hanem egy lüktető nagyváros, sok olyan emberrel, akik nem gondolnak minden percükben arra, hogy hol is laknak. Talán nem is lehetne így élni. Nincs sok időnk, és a zarándoknak gyorsan kell gondolkodnia: itt vagyok, ez az a hely, ahol Krisztus meghalt és feltámadt értem. Ezt kell gyorsan felfognom, az összes többi információ, ami ezután ér, amit látok és hallok a városból, csak ez után jön. Krisztus miatt fontos ez a város. Van, aki a csalódástól való félelem miatt nem jön el ide. De vajon hogyan is lehetne olyan ma, mint Jézus korában volt? A rombolást nem követte romeltakarítás, és a sok átépítés után hogyan is tudnák pontosan megmutatni a kétezer évvel ezelőtti helyeket? Változott az utca szintje, falakat, házakat építettek, templomokat emeltek, új utcákat, tereket nyitottak. Aki pontosan azt a követ keresi, amelyhez Jézus érintette a lábát, az talán nem is Jézust keresi, hanem a követ. Nekünk azonban most Jézus a fontos Jeruzsálemben! Valóban azt érzem, számomra mindegy, hogy húsz méterrel jobbra, vagy négy méterrel a mai utcaszint alatt történt, ami itt történt. Magunkban kell helyre raknunk majd a mozaikdarabkákat, hiszen itt egy-egy helyhez több esemény is kapcsolódik, és nem lesz időnk többször visszatérni az út alatt. A Szentföldön mindig rövid az idő, sok az információ, és a zarándok nem tud mindent befogadni. Az évszámok, nevek, helyszínek sokasága között csak az tud talpon maradni, aki felkészülten érkezik. Olvasni kell és tanulni, de az is fontos, hogy ne akarjunk mindent tudni. Kell a nyitott lélek és a rácsodálkozás, ha így járjuk Jézus útját, akkor találkozhatunk vele.
Ám ha Jézust keressük, akkor nem járhatunk csupán a Szentföld múltjában. Ha nem vesszük észre a szentföldi keresztények nehéz helyzetét, ha nem látjuk az itt élők közötti konfliktusokat, ha nem tapasztaljuk meg, hogy mit esznek, mit isznak a helybéliek, akkor csak a múltban zarándokolunk, és nem a valóságban. Ahhoz, hogy katolikusként megismerjem Jeruzsálemet, látnom kell a siratófalnál imádkozó ortodox zsidó embert, vagy az arabot, aki a Via Dolorosán árul, esetleg a mecsetbe megy. Ha itt a város múltját szeretném látni, meg kell ismernem a jelenét is, mert az emberek nem változtak annyit kétezer év alatt, mint az épített környezetük. Sokvallású, soknemzetiségű világvárost mutat nekünk Viktor nevű, rendkívül rokonszenves és nagy tudású magyar idegenvezetőnk, aki zsidó édesanya és katolikus édesapa gyermeke. Pakisztáni kurd feleségével három gyönyörű gyermeket nevelnek. Ilyen sokféle a mai valóság Jézus földjén.
A szentföldi katolikusok a ferences rendhez köthetők. Szent Ferenc 1219. augusztus 29-én szállt partra Acre városának kikötőjében, és ez a dátum meghatározó az elmúlt nyolcszáz év itteni katolikusainak életében. Az állandó katolikus jelenlét szinte kizárólag a barátok működését jelenti errefelé. A ferencesek egész utunk során minduntalan felbukkannak, mindenütt ott vannak, igaz, legtöbbször rendfenntartóként találkoztunk velük, amikor csendre intettek minket. De nyolcszáz éves munkájuk, életáldozatuk megható, e nélkül a mai Szentföld nem is létezne.
