Fotó: Szólj be a papnak!/Facebook
Miért fogott össze az idén Debrecenben egy domonkos szerzetes, egy református lelkipásztor és egy evangélikus lelkész? Azért, hogy a Bakelit nevű debreceni kocsmában, majd a Campus Fesztiválon őszintén válaszoljanak a fiatalok keresetlen kérdéseire.
A Szólj be a papnak! kezdeményezés már a nevében is figyelemfelkeltő. A kérdésfelvetésre bátorító Facebook-bejegyzések első ránézésre talán meglepő dolgot állítanak: a részt vevő lelkészek és papok „kifejezetten várják a beszólásokat”.
Berecz Péter főszervező, ötletgazda és koordinátor, valamint Kiss Zita beszélt nekünk a rendhagyó debreceni kezdeményezésről. A következőket mondták el a kezdetekről:
– Idén februárban indult a tevékenységünk. Keresztény (római és görögkatolikus, evangélikus és református) felekezetekhez tartozó szervezők, majd önkéntesek álltak össze egy csapattá, hogy hozzájáruljanak a hitátadás módszereinek korszerűsítéséhez. Fontos hangsúlyozni, hogy csakis a módszerek megújításában gondolkozunk, hitünk, a krisztusi tanítás tartalmát mindenképpen meg kívánjuk őrizni. Vagyis sohasem fogjuk azt mondani, hogy Jézus Krisztus nem támadt fel, vagy hogy mindegy, miben hisz az ember. A kezdeményezésünk lényege, hogy hitünk igazságait megpróbáljuk ott képviselni, ahol az emberek ténylegesen megfordulnak, azaz kocsmákban, fesztiválokon. Elsősorban olyan fiatalokat és felnőtteket szeretnénk elérni, akik nem feltétlenül mennek el gyülekezetbe vagy templomba. A kereszténység egységét akarjuk megmutatni, ugyanakkor hűségesek maradunk felekezeti és gyülekezeti hovatartozásunkhoz. Egy domonkos szerzetes, Tokodi László; egy református lelkipásztor, Veres János és egy evangélikus lelkész, Asztalos Richárd egyből mosolyogva mondott igent a felkérésünkre – vállalva, hogy tabuk nélküli kérdésekre, „beszólásokra” válaszolnak. Alkalmainkat júniusig havi rendszerességgel tartottuk meg a Bakelit nevű debreceni kocsmában. A provokatív, figyelemfelkeltő cím alatt tematikus vitaesteket rendeztünk (témánk volt például a jó, a rossz, a szexualitás, a függőségek, a pénz, a gazda(g)ság, a halál). Annak érdekében, hogy még inkább bekerüljünk a köztudatba, idén megcéloztuk a debreceni Campus Fesztivált, és ez bizonyos értelemben tényleges áttörést hozott. Ott már egy, körülbelül húsz önkéntessel és egy kibővített egyházi csapattal (a három törzstag mellett további három református egyetemi lelkésszel, köztük egy lelkésznővel, egy görög- és egy római katolikus atyával) voltunk jelen. Augusztustól pedig folytatódnak a kocsmai alkalmaink. Szeretnénk beindítani egy debreceni bázisú keresztény blogot, illetve büntetés-végrehajtási intézetekben is szerveznénk eseményeket. Néhány jó barátunk pedig azon fáradozik, hogy szeptembertől Budapesten is elinduljon egy eseménysorozat ugyanezzel a névvel és hasonló arculattal.
* * *
A Campus Fesztiválon többek között szó esett arról is, hová kerül a templomi perselypénz. Erről és más érzékeny témákról pódiumbeszélgetésen folyt a szó. Felmerült az a kérdés is, hogy mit tenne Jézus, ha itt lenne a fesztiválon: „Ő is inna itt egy sört, és leülne közénk haverkodni, mert Jézus jó arc volt, szerintem” – hangzott egy vidám válasz. Az esti Tankcsapda-koncertre mindenesetre együtt vonultak a nagyszínpadhoz a fesztiválozók és a Szólj be a papnak! csapata.
Arról is megkérdezték a fiatalokat, hogy milyen kérdéseket tennének fel magának Istennek. Egy kislány arra lenne kíváncsi, Isten eljönne-e a Campusra, ha volna rá lehetősége. Egy fiatal lány azt szeretné tudni, miért hagyta Isten, hogy ilyen legyen a világ. Egy fiatalember úgy gondolta, nem tudna mit kérdezni tőle, hiszen „Isten túl sok mindent tud, én pedig túl keveset”.
Egy lány azzal az ötlettel állt elő: „Magát Jézust kellene megkérdezni, hisz tegnap este itt rollerezett.” A fehér habitusban rollerező Tokodi László mosolyogva reagált a felvetésre: „Nagyon megtisztelő, hogy összekevertek Jézussal, de én csak az egyik papja vagyok.” Majd megragadta az alkalmat, hogy mindenkit meghívjon a Szólj be a papnak! sátrához, illetve a Bakelitben tartott beszélgetésekre.
Hogy melyek voltak a leggyakoribb kérdések és a legérzékenyebb témák a Campuson, Berecz Péter és Kiss Zita a következőket válaszolták:
– Akárcsak a kocsmai alkalmaink során, a fesztiválon is beszélgettünk a jó és a rossz kérdésköréről, a szexualitásról, a függőségekről, a gazda(g)ság, a pénz, a politika és a hatalom viszonyáról; valamint a halál előtti és utáni élet kérdései is terítékre kerültek. Tartottunk három pódiumbeszélgetést a Civil Faluhoz közeli színpadon, és arra bátorítottuk a fiatalokat, hogy térjenek be a reggeltől estig nyitva álló sátrunkba, s csoportokban vagy négyszemközt, egy-egy sör mellett beszélgessenek el valamelyik pappal, lelkésszel vagy az önkéntesekkel. Volt, aki a szakmája etikai vonatkozásairól kérdezett. Akadt, akit a párkeresés témaköre izgatott leginkább, és persze előfordultak kötetlenebb, illetve egészen bizalmas beszélgetések is. Lehet, hogy a kérdezők szégyenlősek voltak, de az igazán meredek felvetésekkel – például a cölibátus személyes megélésével – kapcsolatban inkább személyesen keresték meg a papjainkat. Emellett látogatóink kifejezetten élvezték a Tankcsapda dalszövegrészleteinek és az azokkal összefüggésbe hozható bibliai idézeteknek az összepárosítását, illetve a többi kvízt és játékot is.
D. Tóth Kriszta műsorában Pál Feri egyszer azt mondta: „Vallásról, hitről beszélgetni nem könnyű, mert a téma az ember legbensőbb szféráját érinti.” Előfordult a campusos sátratoknál, hogy elszabadultak az indulatok, vagy hogy nehéz volt kezelni az előtörő érzelmeket? – kérdeztük a szervezőket, ők pedig így válaszoltak.
– Egyetértünk Pál Ferivel, valóban nem könnyű beszélgetni ezekről a témákról. Ugyanakkor azt tapasztaltuk, hogy akik eljönnek a rendezvényeinkre, azok bátran és szívesen kérdeznek, beszélgetnek. Azoknak az elérése jelent majd nagyobb kihívást számunkra, akik még ebben a kötetlen formában is ódzkodnak ezektől a témáktól. Beszélgetéseink moderátora arra bátorítja a közönség soraiban ülőket, hogy minél több kérdést tegyenek fel, főleg olyanokat, amelyeket eddig nem volt lehetőségük vagy bátorságuk „nekiszegezni” egy lelkésznek vagy egy papnak. Átengedjük a kezdeményezést a kérdezőknek, s azt reméljük, hogy válaszaink hitelessége megnyitja számukra az utat közösségeink felé. Az indulatok elszabadulására eddig még soha nem volt példa.
A kezdeményezés a tapasztalatok szerint kiváló lehetőséget kínál az evangelizálásra.
