Jegyzet

Nem azért, mert „így szokás”, mert így illik, hanem mert mondanivalónk csak így válik személyessé, neki szólóvá – magyarázta. És a másik arcán meglátjuk, figyel-e ránk, érti-e, tetszik-e neki, amit mondunk.  Felnőtt fejjel olvastam arról, hogy XII. Piusz pápa rendkívüli tehetségét csodálta a világ, mert ő nemcsak naponta többszöri beszédeit, de olykor tudományos előadásnak is beillő tanítását is mindig „kívülről”, vagyis szabadon mondta el, nem olvasta. Így gesztusaival, hangsúlyaival még hatékonyabbá tudta tenni, amit mondott. Erre természetesen nem mindenki képes, aki hivatásánál fogva naponta több beszédet mond. Ha mondandóját a sajtó is ismerteti, néha jobb is, ha szó szerint az hangzik el, amire az illető alaposan felkészült.

Lelkipásztoraink azonban, és mi magunk is, akik vasárnapi homíliára vagy alkalmi megszólalásra készülünk, semmiképp se olvassuk mondanivalónkat! Ne mérjük magunkat a Szentatyához vagy más nagy közszereplőhöz! Az ő szavukat még olvasva is magukba fogadják az őket hallgatók.

A homília vagy egy beszéd vázlata előttünk lehet, néhány idézettel, de ne tartsunk felolvasást! Személyesen azokhoz szóljunk, rájuk nézve, akik hallgatnak minket. Tiszteljük meg őket ezzel, és a magunk gesztusaival, tekintetünkkel segítsük annak befogadását, amit mondunk. Mindez Barack Obama amerikai elnök beiktatási beszédét látva és hallva idéződött fel bennem. Az elnök papír nélkül beszélt húsz percig: érthetően, meggyőzően hangsúlyozva. Úgy éreztem, fontosnak tartja, amit mond. Ezzel kezdődik minden meggyőzés.