Ez az 1844-ben alapított mozgalom az egyház jelenlegi mintegy kétezernyolcszáz egyházmegyéjéből ezerhatszázban van jelen. A szoros értelemben vett egyházmegyék mellett számon tartanak mintegy kétszázhetven egyéb intézményi egységet is; minden bizonnyal ezek nagy részében szintén megszerveződött az imaapostolság.
Általános szándék: Hogy a család egyre inkább a szeretetre nevelés, a személyes növekedés és a hitátadás helye legyen. „A személy és a társadalom java szorosan kapcsolódik a család egészséges állapotához” (XVI. Benedek, II. János Pál, II. vatikáni zsinat). Ezt az alapvető igazságot bizonyára azok is megsejtik és valahol mélyen el is fogadják, akik nem ennek a szellemében élnek, tehát züllesztik, pusztítják a személyt is, a társadalmat is. Minket, keresztényeket Krisztus szeretete ihlet és mozgat. Ő szereti az embert, csodálatosnak találja az emberi szerelmet, a házasságot, a családot. Krisztus saját magából, az ő egyház iránti szerelméből kiindulva tartja felbonthatatlannak a férfi és a nő közötti igazi házasságot, és legnagyobb földi értéknek a házasságból fakadó, benne kibontakozó emberi életet. Krisztusnak ugyan vér szerinti testvére nem volt, de ahogyan ő szereti örök szeretettel mennyei Atyját, földi anyját, a világot és a történelmet benépesítő testvéreit, az nekünk is végtelen energiaforrás és vonzó, sarkalló példa. Példa kezdve gyermekkorunktól változatos felnőtt kibontakozásunkig és a halálba- feltámadásba hanyatló öregkorunkig.
Teljes civilizációk függnek – ugyanúgy, mint a népek egymásba kapcsolódó boldogulása – az emberi családok emberi (és isteni) minőségétől. Korunkban szinte kézzel tapinthatjuk, hogy társadalmunknak sok baja van, mert családjaink egyre inkább szétesnek. Tanulságos zárógondolat: ha sikerül elmélyülten és kitartóan imádkoznunk erre a szándékra, azt nagymértékben saját családi gyökereinknek köszönhetjük; ha pedig nem sikerül, az talán azért van, mert saját hibánkból messzire szakadtunk.
Missziós szándék: Hogy a különböző keresztény felekezetek, tudatára ébredve annak, hogy mély átalakulások jellemezte korunkban új evangelizálásra van szükség, vessék be magukat az Örömhír terjesztésébe, ugyanakkor valamennyi keresztény teljes egységének munkálásába, hogy így hihetőbb tanúbizonyságot tegyenek az evangélium mellett. A világ keresztényeinek száma 2140 millió: többé-kevésbé az emberiség egyharmada. Közösségeik jellege szerint beszélhetünk ötvenhat egyházról és százhetvenöt további intézményről. Kulturális alapon a keresztény egyházak két nagy csoportra oszlanak. A latin egyház abban a kultúrában alakult, amely a Római Birodalom nyugati fele volt; ezen belül a katolikus egyház (valamennyi keresztény egyház közül a legnagyobb) a római pápa körül tömörül; később jöttek létre az önálló protestáns egyházak. A másik csoport a Római Birodalom főleg görög nyelvű keleti felében alakult; ezeket az ortodox egyházakat önálló nemzeti jelleg (autokefália) különbözteti meg; közülük legtöbb hívője az orosz ortodox egyháznak van. Az egység sok tényezője valamennyi keresztény egyházban egyaránt megvan, de mély tanításbeli különbségek és gyakorlati nehézségek választják el őket; a teljes közösségre lépés lehetősége messzinek tűnik. Az ökumenizmus lassú útján 1908 óta jelentős lépések történnek; az amerikai Paul Watson episzkopaliánus (anglikán) lelkész volt a bátor kezdeményező. Eszmei szinten számos megegyezés történt, legújabban például a keresztelés érvényességének kölcsönös elismerésében. Egyházvezetők gyakran találkoznak, hogy keressék a közeledés és az egység útjait. A konkrét ökumenizmus szép példáit éljük meg a világ számos pontján: szomszédok, barátok együtt imádkoznak, bekapcsolódnak egymás liturgikus ünnepléseibe. Ugyanazért a nagy kegyelemért imádkozunk, amelyért Jézus is: „Hogy mindnyájan egy legyenek, ahogyan te, Atyám, bennem van, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 12,21)
Január 25-én a pápa mindig erről a témáról szól. 2007-ben mondta: „Mindenki, aki Isten szavát hallgatja, képes és köteles beszélni, továbbadni azt másoknak, azoknak, akik sose hallották, vagy akik elfelejtették, eltemették a világ tövises zavargásai és csalódásai alá (vö. Mt 13,22). Talán nincs bátorságunk, hogy elmondjuk és tanúsítsuk, amint tették azok, akik Dekapoliszban tanúskodtak a süketnéma gyógyulásáról?” (vö. Mk 7,36-37). A pápa 2008-as beszédét akár teljes egészében lehetne idézni. Lássunk csupán néhány sort! Az imahét végén „még inkább tudatában vagyunk annak, hogy az egység visszaállításának műve, amely megköveteli minden energiánkat és minden erőfeszítésünket, valóban végtelenül meghaladja lehetőségeinket. Az Istennel és férfi-női testvéreinkkel való egység olyan ajándék, amely fentről jön, az Atya, a Fiú és a Szentlélek közötti közösségből fakad, abban nő és tökéletesedik.” Imádkozzunk Krisztus egyházának egyre inkább megvalósuló egységéért!
