A Kulturkampf idején a német katolikus egyház nem zárkózott be. Az állam által rákényszerített gettóhelyzetet nyitottsággal, széles látókörű gondolkodással ellensúlyozta. Ekkor született meg az igény, hogy azok számára, akik missziós hivatást éreznek, házat hozzanak létre, ahol felkészülhetnek a szolgálatra. Janssen Arnold, aki akkor egyházmegyés pap volt, feladva kényelmes tanári állását, elvállalta a feladatot. Az egyházüldözés miatt Hollandiában, Steyl közelében hozott létre missziósházat, s ezzel párhuzamosan 1875-ben életre hívta az Isteni Ige Társaságát is.
Arnold atya kiterjedt levelezés útján tartotta a kapcsolatot a világ különböző tájain szolgáló verbita szerzetesekkel, akik néhány év múltán már Kínától Dél-Amerikáig sokfelé megtelepedtek. S bár ő soha nem jutott el távoli földrészekre, írásaiban és életével is igazi missziós lelkületről és gondolkodásmódról tett tanúságot. Intenzív istenkeresése kiterjesztette látókörét, és erre biztatta rendtársait is.
Felismerte, hogy kizárólag férfi misszionáriusok nem juthatnak el mindenkihez, és bizonyos területeken a nők érzékenységére van szükség. Ezért Stollenwerk Boldog Mária Ilonával és Stenmanns Boldog Jozefa Hendrinával közösen megalapították a rend női ágát, a Szentlélek Szolgálói Missziós Nővérek közösségét. Az is világossá vált, hogy a misszió eredménytelen imádságos támogatás nélkül, ezért életre hívták a kontemplatív Szentlélek Szolgálói Örökimádó Nővérek rendjét is.
