István a hét diakónus egyike, akiket az apostolok azért választottak, mert feszültség támadt a görög nyelvű, hellén kultúrájú, valamint a jeruzsálemi hívek között. A görögök úgy érezték, az ő özvegyeiket elhanyagolják az alamizsnaosztásnál. Az apostolok ezért megbíztak hét hellén férfit az asztal szolgálatával. Ők a hellén keresztények tekintélyes képviselői lehettek. Lukács kiemeli közülük Istvánt, aki „kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és asiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni” (ApCsel 6,8–10) – írja róla az evangélista. István nemcsak bölcs és Szentlélekkel eltelt tanú, remek szónok, hanem látnok is volt, aki méltónak bizonyult arra, hogy Isten dicsőséges jobbján meglássa az Emberfiát.
Miként Jézust, Istvánt is a főtanács elé állították, és ugyanazokkal a vádakkal léptek föl ellene: „Embereket fogadtak föl, hogy állítsák: »Hallottuk, hogy káromló szavakkal illette Mózest és az Istent!« Fölizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták, és a főtanács elé hurcolták. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították: »Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél! «” (ApCsel 6,11–13).
Istvánon Krisztus ígérete beteljesedett: „Amikor majd a zsinagógákba vagy a hatóságok és a hatalmasságok elé hurcolnak titeket, ne gondolkodjatok rajta, hogyan védekezzetek és mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában majd megtanít benneteket rá, hogy mit kell mondanotok” (Lk 12,11–12). Amikor István elmondta látomását, és rámutatott, hogy Isten már nincs a templomhoz és választott népéhez kötve, az Örömhír pedig terjedni kezd a pogányok körében, szavai nagy felháborodást váltottak ki. A főpap megszaggatta ruháját, a többiek pedig ordítva befogták a fülüket, hogy ne hallják a „káromlást”. Ezzel a pernek vége is szakadt. Rárohantak Istvánra, és kivonszolták a városon kívülre, hogy ott megkövezzék. Saul, aki tanúja volt ennek, és a megkövezők az ő lába elé tették le ruhájukat, egy héttel később ugyanezen a kapun át indult el Damaszkuszba.
