Istentől éltetett kovász Mt 13,24–43

Melyek az ismérvei „Isten kovászának”? Az, hogy látszatra jelentéktelen, szerény, rejtőző, nem keresi a maga dicsőségét. Kárpátalján, 1987 húsvétján egy családnál laktam. Gondoltam, segítek egy kicsit, rendet rakok a konyhában. Találtam egy ütött-kopott bögrét. Valami nyúlós, nem túl jó kinézetű, savanykásan erjedős szagú, furcsa massza volt benne. Gondoltam, ez semmire se jó, kiviszem a malacoknak. A háziasszony riadva kapta ki a kezemből a bögrét. Hova gondolok! Ez a kenyér szent lelke! Este bekeveri a tésztába. Reggel majd aztán megnézhetem, mit mível ez a kis semmi jószág. S reggel valóban elém tárult a csoda, a húsvéti szent kenyér látványa.


Nemcsak jelentéktelen, de lenézett is a „mennyek országának” kovásza. A kovász Izrael istentiszteleti rendjében tisztátalannak volt minősítve. Az egész Szentírásban ez az egyetlen hely, ahol a kovász nem negatív szereplő. Jézus ezt a megalázott kovászt tünteti ki, magasztalja fel. Beleillik ez abba a sorba, melyben a vámos alázatos imáját dicséri meg, a vallásilag kiátkozott szamaritánust állítja a felebaráti szeretet példájának, a perselybe hivalkodón vagyonokat szóró gazdagokkal szemben a pironkodva, csupán filléreket bedobó szegény asszonyt ítéli bőkezűnek, figyelemre és dicséretre méltónak.

„Isten kovásza” kicsiny és szegény. 1970 februárjában Joseph Ratzinger Milyen lesz az egyház 2000-ben? című előadásában így foglalta össze az egyház jövőjét: „Kicsi lesz, szegény lesz, a kicsinyek egyháza.” Joseph Ratzinger XVI. Benedekként 2013 februárjában, hogy elősegítse e cél megvalósítását, a Lélek ösztönzésére lemondott a péteri szolgálatról. Utóda, Ferenc pedig megválasztása első perceiben ezt súgta szomszédja fülébe: „Ó, mennyire szeretnék egy szegény, a szegényekért élő egyházat!”

Jellemzője e kicsiny kovásznak – emberileg nézve – az esélytelensége. A maroknyi kovásznak három véka, azaz csaknem negyven liter lisztet kell megkovászosítania. Ez lehetetlen. Ám valószínű, hogy e leírás ennél többet akar mondani. Aranyszájú Szent János szerint „a három mérő itt sok mérőt jelent, ezzel a határozott számmal jelölte ugyanis a meghatározatlan sokaságot”.

Ezt az esélytelenséget éli meg ma sok keresztény, aki családja, szerettei körében egyedül marad a hitével. Tehetetlennek érzi magát arra, hogy szeretett környezetét átformálja. Mit tegyen? Arra törekedjen – Isten segítségével –, hogy egyre érettebb, és így egyre erősebb, hatóképesebb kovásszá legyen. Növekedjék Isten szeretetében, s e szeretet segítségével rejtse bele magát szerettei életébe. A többit bízza a Jóistenre. A kovász ebből „a szívbéli bizalomból él”.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .