Isten tenyerén

A Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló mű domborított, ovális zománckerete már magában is csoda; csak kevesen képesek ilyen művészi megoldásra. A kísérletező kedv egyébként szinte valamennyi alkotáson érzékelhető; térben is láttat a művész (Hajlékkupola, Perpetuummobile). Ez jellemzi a reneszánsz ihlette műveket is. Vagy kéttucatszor kellett kiégetni egy-egy munkát, hogy elnyerjék „mélységüket”, végső fekete-szürke tónusukat (Reneszánsz kapubéllet, Madonna, Mátyás és Beatrix).


A főfalon egy három darabból álló alkotás, az Oltár fogad bennünket – példát mutatva arra, miként nemesülhet szakrális művé három konvektortető. Egy művészeti alkotótelep „hozadéka” e modern együttes, s a kiszuperált tetők kiváló alapot jelentettek az Élet születik, az Ősrobbanás, a Fényhegyek, valamint a Halak és hálók című alkotásoknak is. A művészt nemcsak a zománcművészeti alkotótelepek, pályázatok gyakran bibliai témájú mottói hozták tűzbe, hanem egy-egy társművészetből származó mű is, mint a Cantata Profana vagy A kékszakállú herceg vára, de számos elvont alkotással is találkozunk (Apokalipszis, Őssejt, Örvényben, Isten tenyerén, Csend). Hagyománytisztelet és újító szándék, szent és profán egyaránt jellemzi a november elején záruló, Izzásban című tárlatot, amely – kimondva-kimondatlanul – a művész közelmúltban elhunyt férjének, Czóbel Gábornak állít emléket, aki az életben és a művészetben is társa, segítője, közreműködője és kritikusa volt a számos önálló és közös tárlaton díjat nyert művész-tanárnak.

A Gáspár Ferenc, Kaposvár díszpolgára által megnyitott kiállítás üzenetére rímelnek Szemadám György gondolatai: „A mai élő művész csak akkor vallhatja magát az egykor volt beavatottak utódjának, ha nem csupán a művészet iránti olthatatlan, lángoló szenvedély él benne, de része van a szellemi megvilágosodás tüzében is. Ehhez pedig úgy kell áthatolnia e huszonegyedik századi, földi tisztítótűzön, mint ahogy a tűzzománcok – ezek a tűzben edzett művek – más fényt kapnak az égetőkemencéből kikerülve.”

Fotó: Lőrincz Sándor