Isten szól hozzánk rajta keresztül

Fotó: Lambert Attila

Mikor ismerkedett meg Esterházy János életével, és mi ragadta meg Önt leginkább a felvidéki magyarok két világháború közötti szellemi és politikai vezetőjének személyiségében?
– Esterházy János személyét a szintén Felvidékről származó Molnár Imre történészen keresztül ismertem meg, akinek a felesége lengyel. Molnár Imre az egyetemi tanulmányainak befejezése óta foglalkozik Esterházy János életének kutatásával. Sokat beszélgettünk arról, hogyan lehetne javítani a magyar–szlovák viszonyt, mert ez nem egyszerű, s emiatt János boldoggá avatásának ügye sem könnyű feladat. A közelmúltban Krakkóban volt a perindító ülés, és Esterházy János egyik unokája, Alice lányának a fia ugyanazt kérdezte, mint Ön: mi volt az, ami megragadott engem Jánosban? Ő igaz Krisztus-követő volt, mivel mindvégig imádkozott az ellenségeiért, és azért, hogy azok a népek, amelyek Isten rendeléséből egy földön élnek, fogjanak össze. Gyönyörű magyar kifejezés ez: összefogni. Ha ellenségesen vagy közömbösen élünk egymás mellett, nem biztos, hogy teljesítjük Isten akaratát, és ennek következtében nem biztos, hogy megmaradunk. Nagy szükségünk van a valódi összefogásra, és nemcsak politikailag – gondolok itt a visegrádi négyekre –, hanem lelki értelemben is. János példát mutatott ebben, még a hóhéraiért is imádkozott, azokért, akik elítélték, bántalmazták.

Hogyan alakult ki benne ez a lelkiség? Családi háttér, isteni kegyelem vagy a kettő együtt?

– Isten kegyelme a természetre épül, nagyon lényeges, hogy együttműködjünk vele. Biztos, hogy János egész életében vallásos volt. Ugyanakkor a börtönből a nővérének írt egyik leveléből kiderül, 1945-ben, a háború végén azért imádkozott, az Úr Jézus alakítsa át lelkileg, hogy feltétel nélkül, szorosan követhesse őt. Ettől kezdve már nem csak vallásos, hanem mélyen hívő emberről beszélhetünk, akinek leghőbb vágya, hogy valóban egyesüljön Jézus Krisztussal, és ezáltal hozzá hasonlóvá váljon. Olyan volt ez, mint az Énekek énekének könyvében: a vőlegény azt mondja, hogy amíg a menyasszony nem ébred fel magától, addig nem ébreszti fel. Isten tiszteletben tartja az ember szabad akaratát. Ő a kezdeményező, de semmit sem tud kezdeni az emberrel, ha az nem veti alá magát neki. Ekkor kezdődik János keresztútja is, igazi kálváriája a Gulagon át a csehszlovákiai börtönökig – nagyon szigorú börtönök voltak ezek. Az utolsó, a mirovi börtön a fegyháznál is sokkal keményebb volt. A legfontosabb az együttműködés Isten kegyelmével: János 1945-öt követően, mártíromságának kezdetétől mindvégig erre törekedett.

Az életrajzát vizsgálva azért megállapíthatjuk, hogy Esterházy Jánost már 1945 előtt is jellemezte a szociális érzékenység. Ő volt az Országos Keresztényszocialista Párt elnöke, 1942-ben pedig a szlovák Parlamentben egyedüliként szavazott a zsidók deportálása ellen, vagyis szolidaritást vállalt az üldözöttekkel.

– Egyértelmű, hogy politikusként is igyekezett átültetni a gyakorlatba a katolikus keresztény tanítást. Mindig kiállt az igazságtalanul szenvedők mellett, nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül. Beszédeiben és írásaiban is gyakran hivatkozott az evangéliumra, Jézus szavaira. Ő az irgalomra hív bennünket, és mi nem mehetünk más irányba. Amikor a háborúban fizikai atrocitások érték a magyarokat, arra kérte őket, hogy ne válaszoljanak erőszakkal az erőszakra, mert akkor nem leszünk hűségesek az evangéliumhoz és az arra épülő civilizációnkhoz.

Esterházy János a II. világháború után elmenekülhetett volna Csehszlovákiából, hiszen akkor már a húga, Mária kivételével a családja nagy része külföldön élt. Ő mégis maradt. Vajon miért?

– Ez nagyon érdekes kérdés. Különösen, hogy tudjuk: amikor korábban a Gestapo kereste, elmenekült, több hónapon keresztül rejtőzködött. Azzal is tisztában volt, hogy mit jelent a szovjet bolsevizmus, hogyan működik az NKVD (Belügyi Népbiztosság, az államigazgatás legfőbb bel­ügyi szerve a Szovjetunióban 1934 és 1946 között – B. D.). Többen kérték, hogy meneküljön el, de nemet mondott, hangoztatva, hogy nincs miért, nem tett semmi rosszat. Pozsonyban az utcán letartóztatták a szovjet katonák, és tizenkét napig őrizetben tartották. Ekkor még nem tudták, hogy kicsoda. János kihallgatást kért Gustáv Husáktól, a Szlovák Kommunista Párt belügyi felelősétől (később a csehszlovákiai kommunista párt főtitkára, 1975 és 1989 között Csehszlovákia államfője – B. D.), hogy panaszt tegyen, bár tudhatta, hogy ez milyen kockázatokkal járhat. Husák rögtön letartóztatta, és átadta a szovjet NKVD-nek. Hamarosan kivitték Moszkvába, a Lub­jan­ka börtönben raboskodott, majd a Gulagon. Lehet, hogy János világosan látta: politikusként, emberként itt már nem tud mit tenni, ezért eldöntötte, hogy megteszi a legtöbbet: feláldozza magát. Leveleiben nemegyszer megfogalmazta: egyetlen dolog volt fontos számára, hogy hűséges legyen Istenhez és a népéhez. Engedte, hogy Isten vezesse. Amikor 1949-ben a Gulagról visszavitték Csehszlovákiába, a hatóságok egy időben megengedték, hogy orvosi ellátásban részesüljön, miután Szibériában skorbutot és tuberkulózist kapott. Ekkor nem volt börtönben. Barátai, rokonai megszervezték számára a szökést. Nagy-Britannia nagykövete hajlandó lett volna kivinni őt Nyugatra. János azonban ezt a lehetőséget is elutasította.

A Kegyelem életfogytig című dokumentumkötetben olvashatjuk János börtönbeli feljegyzéseit és nagyobbrészt húgának, Máriának a hozzá írt leveleit. Mária mindvégig a bátyja mellett állt, lelkileg erősítette, ez gyönyörű történet…

– Mária áldozatot hozott, és nemcsak ő, hanem a családja is. A férje lengyel volt, öt gyerekük született. Legálisan távozhattak volna Lengyelországba, de maradtak, mert Mária nem akarta magára hagyni a bátyját. Ekkor már János édesanyja és nővére, Lujza külföldön, Franciaországban élt. Mária úgy gondolta, János mellett van a helye. Ezért még a szegénységet is vállalta. Rengeteg kérvényt írt a hivatalos szerveknek, melyekben kegyelmet kért a bátyjának. Még a köztársasági elnökhöz is levelet intézett. Az államelnök pedig kegyelemből életfogytiglanra változtatta a bíróság halálos ítéletét. Később huszonöt évre mérsékelték a büntetését, de Jánosnak a Gulagon szerzett súlyos betegségei miatt ez is egyenlő volt a halállal. 1957. március 8-án adta vissza lelkét a Teremtőnek, a mirovi börtönben.

Mária hite időnként megrendül, amikor a hivatalos szervek sorozatos ígéretei ellenére sem történik előrelépés János kiszabadításának ügyében. Úgy érzi, Isten akarata, hogy a bátyja börtönben maradjon. Képtelen arra is, hogy ellenségeikért imádkozzon, szemben Jánossal, akit szentnek nevez.

– Igen, de van itt egy nagyon érdekes mozzanat. Mária lányától megtudtam, hogy az anyai nagyanyja, tehát János édesanyja földi élete végéig mindennap imádkozott Sztálinért, még annak 1953-ban bekövetkezett halála után is. Ez is szorosan hozzátartozik a képhez, hogy János édesanyja ennyire irgalmas szívű volt. Csak nemrég jutott a tudomásomra az is, hogy anyagilag támogatta a kőbányai lengyel templom építését.

Számomra az is elgondolkodtató, hogy János négyéves volt, amikor az édesapja meghalt. Ettől kezdve az édesanyja egyedül nevelte a három gyermekét. A keresztút mintha kezdettől fogva kísérné a család életét…

– Nagyon érdekes tényekkel találkozhatunk János életében. Húszéves korában talán még nem is tudta, hogy politikus lesz, a felvidéki magyarság vezetője. Már ekkor olyan döntést hozott, amely meghatározta az ő és a családja későbbi életét is. Trianon után ahhoz, hogy megmentse a család Nyitra melletti birtokát, el kellett adnia az összes magyarországi ingatlanukat. Már akkor érezte, hogy neki a Felvidéken kell maradnia. Később is többször csábították, hogy költözzön át az anyaországba, de mindig nemet mondott.

Posztulátorként hogyan ítéli meg Esterházy János boldoggá avatásának jelenlegi szakaszát?

– A Szentek Ügyeinek Kongregációja megerősítette: a célunk az, hogy bebizonyítsuk, János vértanúhalált halt. Ez nem egyszerű dolog, mert sem a moszkvai, sem a pozsonyi vádiratban nincs leírva, hogy Jánost a Krisztus iránti gyűlöletből ítélték halálra. Ugyanakkor Erdő Péter bíboros atya nagyon jól megfogalmazta: lehet, hogy nem közvetlenül Jézusba vetett hitéért ölték meg, de biztos, hogy azon tettei miatt, amelyek krisztusi és evangéliumi lélekből származtak. János mindvégig hűséges maradt Krisztushoz és az evangéliumhoz. A per nagyon összetett folyamat. Marek Jędraszewski krak­kói érsek azért vállalta el az eljárást, mert 2017 szeptemberében részt vett János újratemetésén a Nyitra melletti Alsó­bo­do­kon. Elolvasta az Ön által említett, Kegyelem életfogytig című könyvet, és nagyon megérintette a lelkét. Már akkor úgy nyilatkozott, hogy Esterházy János megérdemli a boldog­gá­avatási pert. Az eljárás elindítására Jan Graubner olmützi érsek volt illetékes, ugyanis az ő egyházmegyéjéhez tartozik Mirov, amelynek börtönében János elhunyt. Ő azonban átadta ezt a jogot a krakkói érseknek, aki a vatikáni kongregáció hozzájárulását kérte. Engedélyező válaszában a prefektus, Angelu Becciu bíboros azt írta: „Isten szolgája Esterházy János.” Nem sokkal azt követően, hogy a krakkói érsek kinevezett posztu­lá­tor­nak, létrehozott egy történészi bizottságot, lengyel, magyar, cseh és szlovák tagokkal. Ennek a testületnek az a feladata, hogy összegyűjtse az összes, Jánosra vonatkozó adatot, beszédeket, írásokat. Közben pedig nagyon lényeges, hogy ismerjük meg az igazi Esterházy Jánost mint Isten szolgáját, mint vértanút. A legfontosabb az ima. Amikor Krakkóba készültem a per indítására, akkor kaptam a hírt, hogy édesapám haldoklik. Több mint ötven évig nem járult szentségekhez. Tud­tam, hogy amikor János a Gulagon volt, nagyon erősen imádkozott Lisieux-i Kis Szent Teréz és Kaszap István közbenjárásáért: kérte, Isten adja meg neki azt a kegyelmet, hogy ne haljon meg szentségek nélkül. Ha pedig ez lehetetlen volna, akkor lelkileg legyen képes a tökéletes bűnbánatra. Ezért kértem János közbenjárását, hogy apám még a földi életében béküljön ki Istennel, és ez be is következett. Amikor a perindító ülés lezajlott a krakkói kápolnában, elmondtam ezt a tanúságtételt, ami nagy hatással volt az érsek atyára is. Ráadásul tudtam, hogy tőlem függetlenül másvalaki is kérte János közbenjárását apám ügyében. Nagyon fontos, hogy használjuk ki ezt a lehetőséget, hiszen most már imádkozhatunk a közbenjárásáért. Ugyan­ilyen lényeges, hogy Alsóbodokon, ahol János sírja van, a Kereszt Felmagasztalása-kápolnában minden hónap első szerdáján szentmisét mutatnak be a boldoggá avatásért és a népek megbékéléséért. A boldoggá avatásáért elmondott imába beleírtam, hogy az ő lelki örökségének megvalósításáért, illetve ennek szándékára. A krakkói érsek atya jóváhagyta ezt.

Vannak-e tiltakozások, támadások Esterházy János boldoggá­ava­tási pere ellen?

– Ki kell mondani, hogy szlovák részről akadnak, akik nem örülnek annak, hogy ez a boldoggáavatási per elindult, mert számukra Esterházy János elsősorban politikus. De nem mint politikust akarjuk boldoggá avatni, hanem mint vértanút, és hála Istennek vannak olyan szlovákok is, akik támogatják ezt. Fontos, hogy minél több szlovákkal megismertessük az igazi Jánost, Krisztus követőjét, aki mindvégig, az élete árán is hűséges maradt Krisztushoz. Csak egy jellemző példa: a csehszlovák börtönökben azok, akik nem ismerték Jánost, tehát a valódi bűnözők, azt mondták, ez az ember pap, mert olyan sokat imádkozott. János élő tabernákulum volt, aki a zsebében rejtegette az Úr Jézust, sőt, volt, amikor másokat is áldoztatott. Az egyik rabtársa a magyarok Krisztusának nevezte őt vallomásában. Egyesült a szenvedésben Jézussal. Azt is tudjuk, hogy a Gulagon nem csak magyarokért imádkozott. Megtörtént eset, hogy amikor kórházban feküdt, bevittek egy tizenkilenc éves lett fiút, aki haldoklott. Már a rabokat nagy szeretettel ápoló orvosnő is lemondott róla. János ekkor Kis Szent Teréz és Kaszap István segítségét kérve imádkozni kezdte a kilencedet a fiú gyógyulásáért. A kilencedik napon a fiú felült, evett, majd kiment dohányozni. Majdnem teljesen meggyógyult. János együttműködött Isten kegyelmével, teljesen Istenre bízta magát. Ezért lett vértanú, s rajta keresztül Isten szól hozzánk.