Isten szeretett gyermekei vagyunk
Fotó: News.va

 

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai kihallgatást két helyen tartjuk, de az óriáskivetítők összekötnek minket: a betegek, hogy ne szenvedjenek annyira a melegtől, a VI. Pál Teremben vannak, mi pedig itt. De így is közösségben leszünk, mert összeköt minket a Szentlélek, az egységnek ugyanis mindig ő a megteremtője. Üdvözöljük a teremben lévőket!
Egyikünk sem élhet szeretet nélkül. Abba a rút rabságba eshetünk, hogy azt gondoljuk: a szeretetet ki kell érdemelnünk. A mai ember szorongásának valószínűleg nagy része ebből fakad: azt hisszük, hogy ha nem vagyunk erősek, vonzók és szépek, akkor senki sem törődik velünk. Manapság rengetegen csak azért akarnak kitűnni, hogy megszüntessék belső ürességüket: mintha örökké megerősítésre szoruló emberek lennénk. De el tudtok képzelni olyan világot, amelyben mindenki kétségbeesetten indítékok után kutat, hogy felkeltse mások érdeklődését, de amelyben senki sem hajlandó arra, hogy ingyenesen szeresse a másikat? Képzeljetek el egy ilyen világot: a szeretet ingyenessége nélküli világot! Emberi világnak tűnhet, de valójában maga a pokol. Az ember sok narcisztikus magatartása a magány és az árvaság érzéséből fakad. Sok, látszólag megmagyarázhatatlan viselkedés mögött egyetlen kérdés húzódik meg: lehet, hogy nem érdemlem meg, hogy nevemen szólítsanak, (vagyis) hogy szeressenek? A szeretet tudniillik mindig nevén szólítja a másikat…
Amikor a kamaszokat nem szeretik, vagy ők úgy érzik, hogy nem szeretik őket, akkor erőszakossá válhatnak. A csoportos gyűlölködés és a huliganizmus számos formája mögött olyan szív rejtőzik, amelyet nem becsültek meg. Nincsenek rossz gyerekek, ahogyan nincsenek velejükig romlott kamaszok sem, hanem boldogtalan emberek vannak. És mi más tehetne bennünket boldoggá, ha nem annak megtapasztalása, hogy szeretünk és szeretnek bennünket? Az ember élete nem más, mint tekintetek találkozása: van valaki, aki ránk néz, és kiváltja belőlünk az első mosolyt, mi pedig ingyenesen rámosolygunk arra, aki bezárkózott szomorúságába, és így kiutat nyitunk előtte. Tekintetek találkozása: belenézek a másik szemébe, és megnyílik szíve ajtaja.
Az első lépés, amelyet Isten megtesz felénk: az elővételező és feltétlen szeretet lépése. Isten elsőként szeret. Isten nem azért szeret minket, mert okot szolgáltatunk rá. Isten azért szeret minket, mert ő maga ­szeretet, és a szeretet lényegénél fogva kiárad, ajándékozza magát. Isten a maga jóságát a megtérésünkhöz sem köti: még ha ez következménye is Isten irántunk tanúsított szeretetének. Szent Pál remekül megfogalmazza ezt: „Isten azzal mutatja meg irántunk való szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8). Amikor még bűnösök voltunk. Feltétel nélküli szeretet. „Távol” voltunk, miként a tékozló fiú a példabeszédben: „Még messze volt, amikor apja meglátta, megesett rajta a szíve…” (Lk 15,20). Istenünk szeretetből kilépett önmagából, hogy megkeressen minket ebben a kietlen pusztaságban, amelyen nem volt értelme, hogy áthaladjon. Isten szeretett minket akkor is, amikor téves úton jártunk.
Ki az közülünk, aki így szeret, ha nem az, aki apa vagy anya? Egy anya akkor is szereti fiát, amikor az börtönben van. Emlékszem arra a sok anyára, akik sorban álltak a börtön bejáratánál, az előző egyházmegyémben. Nem szégyellték. A fiuk börtönben volt, de az ő fiuk volt. Sok megaláztatást elszenvedtek a belépés előtti motozáskor, de: „Ő az én fiam!” „Asszonyom, az ön fia bűnöző!” „Az én fiam!” Csak ez az anyai és apai szeretet érteti meg velünk Isten szeretetét. Egy anya nem kéri az emberi igazságszolgáltatás eltörlését, mert minden botlás jóvátételt igényel, de egy anya sosem fog felhagyni azzal, hogy szenvedjen saját fiáért. Akkor is szereti, amikor az bűnös. Isten ugyanezt teszi velünk: az ő szeretett gyermekei vagyunk! De vajon elképzelhető-e, hogy vannak Istennek olyan gyermekei, akiket ő nem szeret? Nem! Mindannyian Isten szeretett gyermekei vagyunk. Semmi átok sincs életünkön, hanem csak Isten jó szándékú szava, amely kiemelte létünket a semmiből. Mindennek az igazsága az a szeretetkapcsolat, amely az Atyát a Fiúhoz köti a Szentlélek által, az a kapcsolat, amelybe kegyelemből beengedést nyertünk. Őbenne, Jézus Krisztusban, minket akart, szeretett, vágyott az Atya. Van Valaki, aki egy olyan őseredeti szépséget vésett belénk, amelyet egyetlen bűn, egyetlen hibás döntés sem tud teljesen kitörölni. Isten szemében mi mindig kicsinyke források vagyunk, hogy üdítő víz fakadjon belőlünk. Ezt mondja Jézus a szamariai asszonynak: „A víz, amelyet én adok (neked), az örökkévalóságig buzgó vízforrássá válik (benned).” (Jn 4,14)
Egy boldogtalan ember szívének megváltoztatására milyen gyógyszer kell? (Mondják: Szeretet!) Hangosabban! (Kiáltják: Szeretet!) Kitűnő! Pontosan tudjátok mindnyájan. És hogyan lehet megéreztetni valakivel, hogy szeretjük? Először is meg kell ölelni. Éreztetni kell vele, hogy igent mondunk rá, hogy fontos számunkra, és meg fog szűnni a szomorúsága. A szeretet szeretetet vált ki, erősebben, mint ahogy a gyűlölet halált. Jézus nem önmagáért halt meg és támadt fel, hanem értünk, hogy bűneink bocsánatot nyerjenek. Tehát a feltámadás ideje érkezett el mindenki számára: fel kell emelnünk a szegényeket a csüggedésből, főképpen azokat, akik már több mint három napja fekszenek sírjukban. A felszabadulás szele fújja itt az arcunkat. A remény ajándéka van születőben. Az a remény, amely az Atyaisten reménye, aki úgy szeret minket, amilyenek vagyunk: mindig szeret, és mindannyiunkat szeret! Köszönöm.

Fordította: Tőzsér Endre SP

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.