Egyházi iskolák közös tanévzáró Te Deuma

 

A főegyházmegye fenntartásában jelenleg negyvennyolc köznevelési intézmény működik. Nemcsak ezen intézmények tanárai és növendékei, hanem az érsekség területén működő huszonkét szerzetesi vagy más egyházi fenntartású köznevelési intézmény képviselői is meghívást kaptak a tanévzáró Te Deumra.
Juhász Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd szentmisével folytatódott a hálaadás, amelyen a zenei szolgálatot Urbán Péter karnagy és az egri Jézus Szíve-plébánia ifjúsági ének- és zenekara végezte.
Ternyák Csaba érsek szentbeszédében a katolikus iskolák és a keresztény ember küldetéséről beszélt: „Azt szeretnénk, hogy az iskoláinkba járó katolikus fiatalok  eljussanak a beavató szentségekhez, a keresztséghez, a szentgyónáshoz, a szentáldozáshoz és a bérmáláshoz, mert ezzel vezetjük be őket a katolikus életbe. Keresztény hivatásunknak része, hogy e szentségekkel megerősítve hűségesek tudjunk maradni hitünkhöz. Az országnak ebben a szegletében, ahol élünk, nagy szükség van a keresztények példamutatására. Szükség van arra, hogy kitartsunk a munkában, a tanulásban, a hitben, a hűségben és a hivatásban, és példát mutassunk másoknak.” A keresztény ember hitének legfőbb fokmérője, hogy hiteles tanúja-e Istennek – mondta a főpásztor, majd arra buzdította a fiatalokat, hogy bátran mondjanak igent a hivatásra, amelyre meghívást éreznek, és bízzanak Istenben, mert ő minden embernek megadja a kegyelmet, hogy választott hivatásában hűséges legyen.
A szentmisét követően Füleczki István egyetemi lelkész tartott rövid előadást, amelyben arra biztatott, ha példaképet keresünk, ne a „celebek” közül válasszunk. Rámutatott: a Szűzanya az imádságban és a döntésben is példaképünk; életében mindannyian felfedezhetjük az odafigyelést, a hit bátorságát, a szolgálatkészséget és az örömöt.
„Hogy Máriát választod-e példaképednek, azt nem tudhatom, lehet, hogy még te sem tudod. De az biztos, és ezt az Úr, a Szentlélek is kéri, dönts, légy bátor, legyenek céljaid, merj álmodni, és tudd, hogy soha nem vagy egyedül! Amikor esetleg mégis így érzed, nyisd ki a Szentírást, és vegyél róla példát – biztatta a fiatalokat Füleczki István. – Mind­annyian, tiszta szívből, teljes lélekből mondjuk: »Mária, fiatalok példaképe, könyörögj érettünk!«”
Az ünnepségen száztizenöt tanuló, valamint közösség kapott kitüntetést.  Az elmúlt tanévben valamennyien kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a magatartás, a tanulmányi eredmények, illetve a közösségi szolgálat terén. Az okleveleket Ternyák Csaba érsek adta át.

Forrás és fotó: Egri főegyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .