Mint Lukács János tartományfőnök elmondta, a rend vezetője saját bevallása szerint nemigen ismerte a közép- és kelet-európai jezsuita közösségek életét. „A generális atyának szóló meghívás célja az volt, hogy P. Nicolás közvetlenül lássa, hogyan élnek és dolgoznak az itteni jezsuiták.” Ennek megfelelően elsősorban a főbb apostoli tevékenységek helyszínét látogatta meg, s ebben az időben került sor a rendtartomány találkozójára, illetve a Jezsuita Café jubileumi kulturális és lelkiségi hét megrendezésére.
P. Nicolás összegezésként megfogalmazta: különböző helyzetben dolgoznak a jezsuita szerzetesek, de mindenütt hangsúlyt kell fektetniük a képzés mélységére. Nem szabad sajnálni az energiát attól – emelte ki a generális atya gondolatát Lukács János –, hogy a szerzetesek a dolgok mélyére hatoljanak. A mai világban az ember a kínálkozó lehetőségekből minél többet meg akar ragadni, ez azonban azzal a veszéllyel jár, hogy megreked a felszínen. A jezsuitáknak nem szabad „belecsúszniuk” ebbe a tévedésbe. Budapesti sajtótájékoztatóján Adolfo Nicolás elmondta: a nyugati világ szekularizált társadalma mély kulturális válságban van, elveszítette a kapcsolatot gyökereivel és történelmével. A generális lelki vonatkozásban sivataghoz hasonlította Európát, ahol egyre több fiatal érzi magát elveszettnek, s emiatt biztos pontokat keres a világban. Agenerális atya szerint nagy a hitbeli tájékozatlanság szerte a világon, gyengült a keresztény hagyomány. A generális atya Miskolcon megáldotta az új iskolaépületet, amellyel nemrégiben bővült a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium. Megismerkedett azokkal a társadalmi-gazdasági körülményekkel, amelyek között egy intézmény puszta fönntartása sok találékonyságot és fantáziát igényel.
A jezsuita oktatással kapcsolatban Adolfo Nicolás a minőségi oktatást emelte ki. A jezsuita diákok teljes személyiséggé fejlesztéséért a jezsuitáknak is képezniük kell magukat. XVI. Benedek pápa a közelmúltban azt mondta nekik, a jezsuitáknak el kell menniük a „határvonalakra”, azokhoz az emberekhez, akik az egyház peremén élnek, tehát kevesebb közük van a valláshoz. De hol a határa a szociális feladatvállalásnak? Bármennyire nagy is a szükség, egyetlen szervezet képtelen megoldani a társadalom valamennyi problémáját, a jezsuitáknak azonban jelként ott kell lenniük. A gimnázium diákjaihoz szólva egyszerű szavakkal beszélt az elkötelezettség fontosságáról, arról, mennyire fontos, hogy kételyeink ellenére is tudjunk igent mondani az élethelyzetek hozta kötelezettségekre. Tudjunk igent mondani a nehézségekben, s ez a Szentlélek segítségével átemel az akadályokon. A generális által bemutatott szentmisében tette le utolsó fogadalmát P. Hess István, a helyi közösség plébánosa. Különösen fölkeltette P. Nicolás érdeklődését a budapesti Szent Ignác Szakkollégium élete, amelyhez hasonlót csak néhány helyen működtetnek a jezsuiták. Értékesnek ítélte meg ezt a modellt, amely jelentős magyar hagyományokra tekint vissza, s ehhez kapcsolódtak a hazai jezsuiták alkotó ötletei. A szakkollégium ugyanis nem egy adott területre leszűkített intézmény, a katolikus keresztény diákok szemléletmódjának megfelelően erős interdiszciplináris jelleg érvényesül.
A szeptember 13-20-a között megtartott Jezsuita Café rendezvénysorozat gondolata – mint a tartományfőnök elmondta – a két évvel ezelőtti városmisszióból táplálkozott. Akkor a programokat a Szent Ignác Szakkollégium diákjaival és a Chemin Neuf közösség tagjaival együtt szervezték. A városmisszió célja – megmutatni magukat a főváros életében – arra ösztönözte most a jezsuitákat, hogy hasonló programokat szervezzenek. Ebben bátorította őket Erdő Péter bíboros, aki a városmissziót nem egyszeri eseménynek tekintette, hanem annak folytatására ösztönzött.
Arra törekedtünk, hangsúlyozta a tartományfőnök, hogy a szerzetesi közösségnek szóló, „belső” programok mellett legyenek kifelé nyitott események is. A városmisszión kialakult modell szerint születtek meg az elmúlt hét programjai. Megszólították azokat, akik távol élnek az egyháztól: egy-egy előadás, érdekes téma vagy személyiség kapcsán találkozhattak a kereszténység gondolatával és a jezsuitákkal. Akik pedig valamelyest ismerték már Jézus Társaságát, további lépéseket tehettek: az imaiskolában, a rend múltjának és jelenének, vagy valamelyik lelkiségi kérdés jobb megismerésével. Budapesten nemrégiben kapták vissza a jezsuiták a Horánszky utcai épületet. Mint Lukács János elmondta, addig nem kívánják teljes egészében felújítani, amíg nem látják, hogyan lehet az épületegyüttest a legcélszerűbben hasznosítani. A Jezsuita Café arra is alkalmat nyújtott, hogy kipróbálják: hogyan lehet párhuzamosan több eseményt tartani, anélkül, hogy a lelkiségi programokat zavarnák a más jellegű összejövetelek. Bemutatkoztak a jezsuiták életének fontos területein, akár a lelkiségben vagy a cigánypasztorációban dolgozók. Több kiemelkedő személyiséget sokan ismernek, de eddig nem kötötték feltétlenül a jezsuitákhoz, s arra is lehetőség nyílt, hogy a szerzetesek közösségben mutassák meg magukat. Sokak érdeklődését felkeltette az „Elmélkedő séta a városban” elnevezésű program. A német mintára szervezett esemény során a részvevők sajátos szemmel tekintettek a városra. Pályaudvarokon, forgalmasabb kereszteződéseknél hosszasabban időztek, s figyelték a járókelőket: a gondjaikkal, örömeikkel jövő-menő, különböző társadalmi és anyagi helyzetben lévő embereket. Este a részvevők megbeszélték a nap tapasztalatait: hogyan tudták Istent felismerni a sajátos élethelyzetben. A jezsuita lelkiség egyik legszebb és modern vonása – hangsúlyozta a tartományfőnök –, hogy mindenben igyekszik Istent keresni. Ott, ahol máskor más szemmel, más gondolatokkal közlekednek, most tágabbra nyithatták a szemüket a „séta” részvevői.
