A szeretet és az igazság szolgálatában

A kalocsai Miasszonyunk-nővéreknél végzett német-francia-történelem szakos tanárként. Elsőként lépett be az 1908-ban újonnan alapított Szociális Missziótársulatba. Mivel igen hamar kiderült, hogy a szociális-lélekmentő munkát csak egészen elkötelezett, hivatásos és képzett emberekkel lehet megalapozni, Farkas Edit rábízta a modern szerzetesi életet vállaló közösség kialakítását. Margit testvér és az első nővérek 1909 pünkösdjén szerzetesi jellegű magánfogadalommal kötelezték el magukat a szociális szeretet misszióra.
1923-ban Margit testvér megalapította a Szociális Testvérek Társaságát azzal a céllal, hogy a testvérek a Megszentelő Szeretetet közvetítve, szolgálva segítsék elő az emberek e világi és örök boldogságát, az igazság, az igazságosság érvényre juttatásával előmozdítsák Isten Országának épülését az emberi közösségben. 1933-ban megalapította a Szentlélek Szövetségét, egy év múlva elindította A Lélek Szava című folyóiratot. 1937 novemberétől indult a Katolikus Női Szociális Képző, ahol szociális munkásokat oktattak, világnézeti kurzusokat szerveztek a keresztény értékrendről. Miután 1943 februárjában Szlovákia bejelentette a teljes zsidótalanítást, Margit testvér kiharcolt egy pápai kihallgatást. Ezt követően XII. Piusz pápa utasította a szlovákiai püspököket, hogy tiltakozzanak – ekkor a deportálás el is maradt. A nyilas uralom idején közel ezer üldözöttnek nyújtott menedéket a társaság házaiban. Ennek az embermentésnek lett tudatosan vállalt áldozata, vértanúja Boldog Salkaházi Sára. Az 1947-es választásokon a Keresztény Női Tábor képviselőjeként bekerült a parlamentbe. Felszólalásai többségében a jogelvűség, a jogbiztonság és jogrend kérdésével foglalkozik. Sürgette a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását a Vatikánnal. Szót emelt a vallásos nevelés érdekében a hitoktatás szabadságáért. Védelmezte a határon túli magyarságot, a kis nemzetek jogait, a családi életet. 1949 júniusában megvonták parlamenti mentelmi jogát – ezt követően Amerikába emigrált. Születésének évfordulóján hálásan mondunk köszönetet Istennek mi, az általa alapított közösség tagjai Margit testvér életéért s a szociális-szentlelkes-benedeki-modern karizmáért. Példája máig tanít minket: egyedül az szükséges, hogy a képességek csak a szeretetben és a szeretetért működjenek. Ilyenkor a lelket annyira eltölti a Szeretet, hogy mindenütt rátalál arra a titokra, hogyan növekedhet tovább a Szeretetben. S már joga van azt mondania: egyetlen foglalkozásom a szeretet.

a szerző
a Szociális Tetsvérek Társasága
magyarországi elöljárója
 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .