Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Ma befejezzük azokat a katekéziseket, amelyek az irgalmasságot az Ószövetségben vizsgálták, mégpedig a Misererének nevezett 51. zsoltárról fogunk elmélkedni. Ez egy bűnbánati imádság, amelyben a bocsánatkérést megelőzi a bűnvallomás, és amelyben az imádkozó engedi, hogy megtisztítsa az Úr szeretete, s így új teremtménnyé válik, aki képes az engedelmességre, a lelki erősségre és az őszinte istendicséretre.
A cím, amelyet az ősi zsidó hagyomány e zsoltárnak adott, Dávid királyra és az ő Betsabéval, a hettita Uriás feleségével elkövetett vétkére utal. Ismerjük jól a történetet. Dávid király, akit arra hívott Isten, hogy „legeltesse” népét és vezesse az isteni törvényhez való engedelmesség útjain, elárulja saját küldetését, és miután házasságtörést követ el Betsabéval, megöleti annak férjét. Ronda bűn! Nátán próféta szeme elé tárja bűnét, és segíti, hogy beismerje azt. Ez az Istennel való kiengesztelődésnek, bűne megvallásának pillanata. És itt Dávid alázatos volt, nagy volt!
Ez a zsoltár arra hívja az imádkozót, hogy ugyanaz a bűnbánat és Istenbe vetett bizalom töltse el, mint amely Dávidot eltöltötte, amikor magába szállt, és bár király volt, megalázkodott anélkül, hogy félt volna megvallani bűnét és az Úr elé tárni nyomorúságát, de meg volt győződve irgalmasságának bizonyosságáról. Pedig nem kis bűnről volt szó, nem füllentés volt, amit elkövetett: házasságtörést és gyilkosságot követett el! A zsoltár ezekkel a könyörgő szavakkal kezdődik:
„Könyörülj rajtam, Istenem, irgalmad szerint, könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat! Moss egészen tisztára vétkemtől, bűnömtől tisztíts meg engem!”
(Zsolt 51,3–4)
Az irgalmasság Istenét szólítja meg, hogy nagy apai-anyai szeretetében legyen könyörületes, vagyis adjon kegyelmet, mutassa meg kegyesen és megértéssel jóindulatát. Megtörten kérleli Istent, hisz ő az egyetlen, aki meg tud szabadítani a bűntől. Igen plasztikus képeket használ: töröld el, moss meg, tisztíts meg.
Megmutatkozik ebben az imádságban az ember valódi szüksége: az egyetlen dolog, amire életünkben valóban szükségünk van, az, hogy megbocsássanak nekünk, hogy megszabadítsanak a rossztól és annak halálos következményeitől. Sajnos az élet sokszor visz minket ilyen helyzetekbe, és főleg ezekben kell bíznunk az irgalmasságban. Isten nagyobb a bűnünknél. Ne felejtsük el ezt: Isten nagyobb a bűnünknél! „Atyám, én nem tudom ezt kimondani, én annyi bűnt elkövettem, és súlyos bűnöket!” Isten nagyobb az összes bűnünknél, amelyet csak elkövethetünk! Isten nagyobb a bűnünknél! Elmondjuk együtt? Mondjuk közösen: „Isten nagyobb a bűnünknél!” Még egyszer: „Isten nagyobb a bűnünknél!” És még egyszer: „Isten nagyobb a bűnünknél!” Az ő szeretete olyan óceán, amelyben megmerítkezhetünk az elsüllyedés veszélye nélkül: megbocsátani Isten számára azt jelenti, hogy nekünk adja azt a bizonyosságot, hogy ő sosem hagy el minket. Bármi legyen is az, amiért szemrehányást tehetünk magunknak, ő még annál is és mindig nagyobb (vö. 1Jn 3,20), mert Isten nagyobb a bűnünknél.
Aki tehát ezzel a zsoltárral imádkozik, bocsánatot keres, megvallja bűnét, de beismerve azt, Isten igazságosságát és szentségét is ünnepli. Aztán pedig kegyelmet és irgalmat kér. A zsoltárimádkozó Isten jóságára bízza magát, tudja, hogy Isten bocsánata a legteljesebb mértékben hatékony, mert megteremti azt, amit kimond. Ő nem fátylat borít a bűnre, hanem elpusztítja és eltörli azt, gyökerénél fogva kitépi a bűnt, nem úgy, ahogy a ruhatisztítóban teszik, amikor egy foltot eltávolítanak. Nem! Isten gyökerestől kitépi bűnünket, az egészet! Így a bűnbánó újra tisztává lesz, a bűn minden foltja el van távolítva, és ő a szűz hónál is fehérebb. Mindannyian bűnösök vagyunk. Nemde? Ha valamelyikőtök nem érzi magát bűnösnek, kérem, jelentkezzen… Senki sem jelentkezik. Mindannyian azok vagyunk.
A bűnbocsánattal mi, bűnösök új teremtménnyé leszünk, telve lélekkel és örömmel. Új valóság kezdődik számunkra: új szív, új lélek, új élet. Olyan bűnösök vagyunk, akiknek megbocsátott Isten, akik befogadtuk Isten kegyelmét, és így arra is képesek vagyunk, hogy másoknak megtanítsuk, ne vétkezzenek többé. „De Atyám, én gyenge vagyok, újra és újra elesem.” „Ha elesel, kelj fel! Kelj fel!” Amikor egy kisgyerek elesik, mit tesz? Kezét az anyukája, apukája felé nyújtja, hogy segítse felkelni. Tegyük ugyanezt! Ha gyengeségből bűnbe esel, nyújtsd ki a kezed: az Úr megfogja a kezedet, és segít felállnod. Ez Isten megbocsátásának méltósága! Az a méltóság, amelyet Isten megbocsátása ad nekünk, az, hogy felállít, mindig talpra állít minket, mert ő arra teremtette a férfit és a nőt, hogy talpon álljanak.
A zsoltáros ezt mondja:
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, az erős lelket újítsd meg bensőmben! […] Hadd tanítsam útjaidra az ellened lázadókat, hogy hozzád térjenek a bűnösök!”
(Zsolt 51,12.15)
Kedves testvéreim! Isten bocsánata az, amire szükségünk van, és ez az ő irgalmasságának legnagyobb jele. Olyan ajándék, amelyet minden bocsánatot nyert bűnösnek meg kell osztania összes testvérével, akivel csak találkozik. Mindenki, akit az Úr mellénk állított, családtagok, barátok, munkatársak, egyházközségi tagok, mind olyanok, mint mi: rászorulnak Isten irgalmasságára. Olyan jó bocsánatot nyerni, de te is, ha azt akarod, hogy bocsánatot nyerj, akkor te is bocsáss meg másoknak! Bocsáss meg! Szűz Máriának, az irgalmasság anyjának közbenjárására adja meg nekünk az Úr, hogy tanúi legyünk az ő bocsánatának, amely megtisztítja szívünket és átalakítja életünket! Köszönöm!
