Isten egész népe hirdeti

Az áttörés pontja nem más, mint annak megértése: megkereszteltként olyan nép (s nem egyén vagy klubtag) vagyunk, amely mindenkiért létezik. Krisztushoz tartozásom nem értem van, hanem a többi emberért, s nem énbennem (individuális önmagamba záródásban) teljesül be, hanem a többi Krisztus-követővel való eleven szentségi közösségben. Szent Ágoston írta: „Veletek vagyok keresztény, értetek püspök.” Követve Ferenc pápa szavait, s kitágítva a gondolatot a teljes emberiségre, ezt úgy is parafrazeálhatnánk, hogy: „Veletek vagyok ember, értetek keresztény.” „Egyháznak lenni azt jelenti, hogy Isten népe vagyunk. (…) Ez azt is magában foglalja, hogy Isten kovászának kell lennünk az emberiségben. Ez Isten üdvösségének hirdetését és elvitelét jelenti ebbe a mi világunkba…” (EG 114).


Ha nem születik meg népként az öntudatunk, akkor alkalmatlanok vagyunk a hitünkre, s alkalmatlanok az evangelizációra. Enélkül ugyanis hogyan mondjuk el a még nem hívőnek: „Az Úr téged is hív, hogy népének része légy…” (EG 113)? A népként való lét természetesen azt is jelenti, hogy sokfélék vagyunk: eltérő nyelvek, kultúrák, szokások, beidegződések kötődnek össze eggyé a Szentlélek által Krisztusban. Egyesek mintha féltenék az egyházat ettől a sokféleségtől, mintha úgy vélnék, hogy ily módon meggyengül annak egysége, erőtlen lesz a cselekvése. Mennyire emberi mentalitás, logika ez! A mi világunk működik úgy, hogy különféle előírásokkal mindent és mindenkit uniformizálni kell az egység létrejötte érdekében, hogy minden gondolatot kontrollálni kell az összhang megszületéséhez. Ez a hozzáállás azonban idegen Istentől. Ő pünkösdi, szentlelkes Úr, akinek a sokféleség nem széthúzást, hanem gazdagságot jelent, aki képes az eltérő szólamokból egyetlen harmóniát, a különféle színekből egyetlen kompozíciót létrehozni (vö. EG 117–118).

 

Ha ezt megértjük, ráébredünk arra, hogy ezerféle ajándékunk, karizmánk révén személyesen és egyedi módon vagyunk az evangélium hirdetői. Amit mi nem teszünk meg a misszióban, azt helyettünk senki sem teheti meg. Ha nem adjuk oda magunkat, istenáldotta egyéniségünk elvész Krisztus ügye számára. Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy mindannyian „misszionárius-tanítványok” vagyunk (EG 120). Így leszünk képesek az emberi valóság szövetében ezerféleképpen, mégis egyként, személytől személyig hirdetni az üdvösség örömhírét.