Isten a menekülttáborban

– Az Ön keresztneve Martin, ám feltételezem, hogy a hagyományos törzsi kultúrák földjén, Kongóban, mindenkinek van egy nem keresztény személyneve is…



– Ez így igaz. A teljes nevem Martin Mutombo Katumba. Ez utóbbi a törzsi nevem, és csiluba nyelven azt jelenti: nagyon erős és bátor ember. Kongóban négy nagy törzs él: a szuahéli, a bakongo, a mongo, illetve a luba, amelynek én is a fia vagyok. E törzsnek körülbelül tízmillió tagja van, és két tartományt foglalunk el az ország középső területén. Kongóban még soha nem tartottak hivatalos népszámlálást; a lakosság száma becslések szerint ötvennyolc- és hatvankétmillió között lehet, és a szakemberek kétszázötven népcsoportot különböztetnek meg. A saját törzsi nyelve mellett mindenki beszél franciául, hiszen az ország korábban francia, majd belga gyarmat volt, Belga Kongó néven. Az iskolában francia nyelven is folyik az oktatás.

– Mindenki keresztény Kongóban?

– A népesség hatvan százaléka katolikus. Húsz százalék protestáns felekezetek tagja, tíz százalék muszlim, öt százalék ortodox, a fennmaradó néhány százalék pedig ősi, animista törzsi vallások híve.

– Ön negyvenhét éves. Katolikus családban született?

– Igen, születésemtől keresztény vagyok. Már tizenkét évesen pap szerettem volna lenni, a középiskolát egy kisszemináriumban végeztem. Érettségi után filozófiát tanultam a kinshasai egyetemen, majd elvégeztem a teológiát. Huszonkilenc évesen, 1993-ban szenteltek pappá.

– Néhány évi plébániai szolgálat után beiratkozott az orvosi egyetemre…

– Felszentelésem után egy menekülttábor lelkészeként működtem. Nagyon sok súlyosan beteg, orvosi segítségre szoruló emberrel találkoztam. Mélyen bántott, hogy testi értelemben nem segíthetek rajtuk, mindössze annyit tehettem, hogy imádkoztam értük. 1998-ban hosszabban elbeszélgettem a püspökömmel, s ő megkérdezte: mely lelkipásztori területen működnék legszívesebben, mivel szeretnék foglalkozni? Első gondolatom az volt: pszichológiai diplomát akarok szerezni. Ám néhány nappal később eszembe jutott Sigmund Freud példája, aki a pszichológiai tanulmányai megkezdése előtt általános orvosi diplomát is szerzett. Így hát ismét felkerestem a püspökömet, és elmondtam neki a tervem. Őszintén megörült, és azt mondta: ő is úgy gondolta, hogy ez lenne a lehető leghasznosabb megoldás. Ideiglenesen felmentett a plébániai feladataim alól, és megkezdtem tanulmányaimat az orvosi egyetemen. Az általános orvosi karról a szemészetre szakosodtam, és 2003-ban szemészként szereztem diplomát. Tanársegédi állást kaptam az egyetemen, illetve visszatértem a lelkipásztori szolgálatba: káplánként dolgoztam egy népes plébánián.

– Néhány szó erejéig térjünk vissza első papi állomáshelyéhez, a menekülttáborhoz! Kik éltek, netán élnek ott? Valamelyik szomszédos ország polgárai?

– Nem, hanem az én népem, a lubák. Kongóban 1994 óta szörnyű polgárháború dúl, amelyet a ruandai népirtás elől menekülő tömeg robbantott ki. E háború elismerten a világ legvéresebb fegyveres konfliktusa, amelybe már a térség minden állama beavatkozott. 2006-ban demokratikus választásokat tartottunk, de egyes vidékeket most is a fegyveres gerillacsapatok irányítanak.

– Minek köszönhetően került hazánkba?

– Egy kétéves ösztöndíjnak köszönhetően érkeztem Európába, az úgynevezett mesterképzés keretében. Feladatom a földrész egészségügyi rendszereinek tanulmányozása. Az első félévet Spanyolországban töltöttem, a másodikat Budapesten; az ősszel induló szemesztert Veronában kezdem, a negyedik félévben pedig meg kell írnom a disszertációm.

– Milyen a katolikus egyház helyzete Kongóban? Veszélyes arrafelé kereszténynek lenni?

– Egyáltalán nem veszélyes, nincsenek gondok. Ez persze főként annak köszönhető, hogy a katolikusok a lakosság többségét alkotják. Szerencsére rengeteg papi hivatás van, de egyetlen újmisés sem marad tennivaló nélkül, mert a lelki igény is nagy: több mint harmincmillió ember tartozik az egyházhoz. Az ország területe negyvennyolc egyházmegyére oszlik; az enyémben kétszázhatvan pap szolgál, túlnyomó részük ötven év alatti.

– Melyek a legfontosabb benyomásai Magyarországról?

– A magyarokat alapvetően kedves embereknek ismertem meg. A nyelvet rettenetesen nehéznek találom. Az ország közéletét, illetve az egészségügyet nagyon képlékenynek tartom: érzékelem, hogy rengeteg változás zajlik, amely sok bírálatot és nehézséget is magával hoz. Mégis úgy gondolom, hogy e változások alapjában véve helyes mederben folynak.

– A kongói egyházra is érvényes a tétel, hogy Afrikában egészen más légkörben folynak a szertartások, például a szentmisék?

– Igen, a fekete-afrikai liturgia hangvétele egészen más: egy-egy vasárnapi szentmise akár három-négy órán keresztül tart, köszönhetően a sok vidám éneknek és táncnak. Amikor tavaly Spanyolországba érkeztem, nagyon csodálkoztam, hogy Európában a hívek a templomban olyan komolyak, csöndesek, sőt szomorúak.

 

Fotó: Zsille Gábor