Indián nyár a Kiskunságban

Reggel még viszonylag hűvös volt, de a kék égen gyorsan emelkedett a nap, és egykettőre meleg lett. Három nem várt meglepetés ért mindhármunkat. Az első az volt, amikor Andris darvakat vett észre. Messze voltak, először csak kettőt láttunk, de aztán a szénabálák mögül előjött még két nagy szürke madár. Évente átnyaralnak a darvak Magyarországon, de inkább a Tiszántúlon, a Hortobágyon. Itt, a Kiskunságban ez nem jellemző. Pár kilométerrel távolabb több ezer seregély szállt a legelőre, és futva, aprókat repülve haladtak előre. Azt hiszem, kevés sáska maradt utánuk. Vörös vércse, egerészölyv és barna rétihéja repült, a távolban egy vezetéken két őszapó ült. Aranyos, hosszú farkú madárkák. Később egy fitiszfüzike is melléjük ült. Fecskék repültek, Andris egy erdei pityer hangját hallotta. Ezek a madarak is útban vannak dél felé.
A második meglepetés egy pásztorgém volt. A legelésző bivalyok között járt, és látszólag egy kiválasztott állathoz ragaszkodott, követte, és a lába mellől kapta fel a megriasztott rovarokat. Az afrikai természetfilmekben lehet látni ezeket a messziről teljesen fehérnek tűnő, sárga csőrű madarakat. Ott az elefántok és a kafferbivalyok lábai körül szaladgálnak, néha a hátukra ülnek pihenni. Két kis kócsag is volt velük, ők is a bivalyokat követték.
A csatornákban már hallgatnak a kecskebékák, de a fűzfákon még hangosan brekegtek a zöld levelibékák. Nyár végén és kora ősszel, akár még októberben is lehet hallani őket. A vadrózsabokrokon már piros a hecsedli, mindenütt rengeteg betyárkóró, kék virágú katáng, fekete üröm, és sajnos sok a sárgán virító parlagfű.
A harmadik meglepetés egy keringő vörös kánya volt. Andris vette észre, elég soká keringett, és a teleszkópon át én is viszonylag jól láthattam. A vörös kánya mindössze néhány párban fészkel hazánkban, a találkozás vele madarászélményt jelent. Svájcban és Németországban viszont gyakori, mindennapos látvány.
Egy hosszúra nyúló elöntésen kanalas és csörgő récék úsztak, a gáton viszont nagy csapat tőkés réce pihent. A távolban, talán egy elhullott állaton, négy rétisas volt együtt, nem messze tőlük óriási, több ezer példányos nyárilúd-csapat pihent. A földön ülő ragadozó nem kelt félelmet, ösztönösen tudják, hogy így nem árthat nekik. Amikor aztán az egyik sas felrepült, meglódult a libasereg, és gágogva repült el onnan.
Megnéztük az ürgés dombot, ám lakóit már nem láttuk. Eltömték a lyukakat is, legalábbis egyetlenegyet sem láttam. A fű között sáskák ugráltak, fehérlepkék repültek, de láttam egy szép sáfránylepkét is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..