Szemben az árral

Fotó: Ács Tamás

 

A jelen lévő zenekaroknak lehetőségük volt az egyéni bemutatkozásra, továbbá kerekasztal-beszélgetést hallgathattak a szentmise gitáros zenei szolgálatáról. A beszélgetést Paksa Balázs vezette. A találkozó ünnepi szentmisével zárult, amelynek főcelebránsa Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt. A liturgia zenei szolgálatát a találkozó résztvevői vállalták, Pipó József vezetésével. A szentmisén Sándor Gábor ménfői plébános koncelebrált.
„Bátorság! Ne féljetek!” (Iz 35,4) – idézte Izajás prófétát szentbeszédében Veres András püspök. A főpásztor emlékeztetett arra, hogy Szent II. János Pál pápának a székfoglaló szentmisén mondott prédikációjában is elhangzott a „Ne féljetek!” felszólítás, amely akkor, 1978-ban különös súllyal bírt. A Szentatya lengyelként tudta, milyen elnyomás alatt élni. A kommunista diktatúrában és a nyugati világban élőknek egyaránt sok erőt adott az egyházfő bátorítása, amely a mai kor embere számára is aktuális. Napjainkban a háborúktól, a migrációtól, a klímaváltozástól, a létbizonytalanságtól való félelem okoz feszültséget, és gyakran lelki betegséget is. Sokan az alkoholtól és a drogoktól várják a félelmeiktől való szabadulást. A hívő ember nem esik kétségbe, bármennyi rosszat is tapasztal a világban. Kopp Mária orvos, pszichológus felmérésekkel bizonyította, hogy a hívő ember sokkal bizakodóbb életszemléletű, gyorsabban gyógyul a betegségekből, s ő az, aki ma is reményt tud közvetíteni a világnak. „Vajon mi hova tartozunk? Átjár-e bennünket az erő, ami Izajás próféta biztatásából sugárzik? Vagy mi is a félelmek szorongatásában élünk? Mi is hajlamosak vagyunk arra, hogy belekeseredjünk a mindennapok nehézségeibe? Ha megingott a hitünk Istenben, gyorsan gondoljuk át, hogy eddig milyen Istenben hittünk!” – buzdított lelkiismeret-vizsgálatra a főpásztor Szent-Gály Kata gondolatával: „Mert ha az igaz Istenben hiszünk, akkor nem inoghatunk meg, erő, bátorság lesz bennünk.” Izajás próféta a remény okaként Isten érkezését jelöli meg, az Úrét, aki szabadulást hoz. Jézus Krisztussal elérkezett hozzánk Isten országa. Isten Fia eljött közénk, hogy orvosolja mindazt, amit a bűn megrontott ebben a világban, és elhozta számunkra a megváltást. Isten országa azonban csak ott valósulhat meg, ahol az emberek befogadják a szívükbe Jézust, ahol elkezdenek az evangélium szerint élni. Isten országának kibontakozását az gátolja, hogy sokan nem ismerik vagy elutasítják Jézus Krisztus evangéliumát. A püspöki kar elnöke arra a problémára is kitért, hogy sok, magát vallásosnak tartó ember nem a hite szerint él, hanem a korszellem szerint cselekszik. Aki hagyja, hogy az aktuális ideológiai irányzatok befolyásolják, azon a kétségek is hamar úrrá lesznek. Ellenben aki valóban Krisztus szavában hisz, az tudja, hogy „az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28). Rengeteg nehézséggel, bűnnel kell megküzdenie minden kor keresztényének. „Bátorság! Ne féljetek!” – mondja Izajás próféta, és mondja Jézus (Mt 14,27) mind­annyiunknak. Minden, Krisztust követő embernek meg kell küzdenie a rosszal. De biztosak lehetünk abban, hogy Isten nem hagy magunkra ebben a küzdelemben. Az ő gyermekei vagyunk. Szeretetével az Úr mindennap megadja nekünk az erőt ahhoz, hogy hozzá méltóan éljünk, és országának megvalósulása egyre inkább érezhető legyen. Ennek azonban az a feltétele, hogy ne sodorjon el bennünket a korszellem, merjünk szembemenni vele. Ezért üzeni nekünk Szent II. János Pál pápa ma is: „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat!” Ha így teszünk, ha befogadjuk evangéliumát, akkor a rossz ellen folytatott küzdelemben sem fogjuk elveszíteni a reményünket és a békénket. Hiszen Krisztus azért jött közénk, hogy életünk legyen, és bőségben legyen (vö. Jn 10,10).

Forrás: Győri Egyházmegye Sajtóirodája

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .