Előttem a jelenet: Halálnak halála című novellájában két fegyveres kísér a kietlen tájon két fegyvertelent. Emezek közben beszélgetnek: művészetről, szellemről, a szabadság értelmezési lehetőségeiről. S a fegyveresek egyre bizonytalanabbá, egyre idegesebbé válnak, mert hallják ugyan, de nem értik a két férfi szavát. Zavarukban végül elveszítik fegyverüket, de a foglyok nem kapják föl, hogy visszalőjenek… és kísérik őket tovább… A magyar irodalom őrtálló alakja távozott. Nekem külön is veszteség a halála: tizenkilenc éves koromban tőle kaptam első íráskísérleteimre azt a levelet, amelyet azóta is irányadó figyelmeztetésként őrzök: „Lelked diktáltan, a magad hangján írj, ne hódolj be semmiféle divatnak vagy könnyűnek tűnő megoldásnak!”
