Imádság kilenc hónapon át

A lelki adoptálás lényege szerint Isten színe előtt tett ígéret, amelyben egy konkrét személy kötelezi magát, hogy kilenc hónapon át (vagyis amennyi időt átlagosan az anyaméhben tölt a megfogant gyermek) mindennap imádkozik egy veszélyben lévő magzatért, akit ő nem ismer, valamint azért, hogy ez az Isten által kiválasztott gyermek megszülethessen, és szeretetben, törvényes családi körülmények között nőhessen fel. Ez utóbbi azért fontos része az imádságnak, mert nem egyszerűen az a cél, hogy egy gyermek világra jöjjön és utána esetleg állami gondozásban nevelkedjen – mutatta be a mozgalmat Egyed Gyöngyvér szociális testvér. – A lelki adoptálás végső szándéka a családok védelme, az Isten által rendelt erkölcsi rend helyreállítása, ugyanakkor engesztelés a magzatgyilkosságok égbekiáltó bűnéért. A mozgalom történetében számos tanúságtétel gyűlt már össze arról, hogy azok az anyák, akik elvetették gyermeküket, az imádság által nemcsak lelki, hanem testi gyógyuláson is átmentek. Több házaspárnak pedig, akiknek az orvosok szerint nem lehetett gyermekük, saját kisbabájuk lett a lelki adoptálás után. Szokás, hogy az ígérettétel ünnepélyes formában történik – általában Mária- ünnepekhez kapcsolódóan –, mivel ez egyben tanúságtétel is az élet mellett, azonban az egyéni adoptálás is érvényes. Legközelebb Gyümölcsoltó Boldogasszony, illetve Szent József napján kerül sor néhány közösségben lelki adoptálásra, hiszen Jézus nevelőapja az örökbefogadók pártfogója. Az ígéretet tevő naponta egy tized rózsafüzért és egy rövid, kötött imádságot mond el, illetve önkéntes áldozatokat is felajánl a gyermekért. Mindez mély hitet és áldozatkész szeretetet feltételez, hiszen akik lelki adoptálásra vállalkoznak, olyan gyermekért teszik mindezt, akit nem ismernek, akit a földi életben sohasem fognak magukhoz ölelni, aki az emberi fogalmak szerint sohasem lesz az övék.