Az egykori kolostor romjainál bemutatott szentmisén több száz hívő vett részt. Szentbeszédében a főpásztor Szent Margit életéről és szentté avatásának mintegy 700 éven át zajló történetéről beszélt, kiemelve, hogy Margitot halálától kezdve nagy tisztelet kísérte a hívek körében. A XV. század elejétől búcsút nyerhettek azok, akik Margit sírjához zarándokoltak, ám szentté avatására csak 1943-ban kerülhetett sor.
Bár Margit egész életét kolostorban töltötte, mégsem mondhatjuk, hogy „misztikus elvonultságában tudomást sem vett hazájának sorsáról, az apát és a fiút egymással szembefordító, véres polgárháborúról – mondotta homíliájában a bíboros. – Ám őt ez elsősorban imára és engesztelésre ösztönözte. Az engesztelés keresztény gondolata azt jelenti, hogy Krisztus szenvedéséhez és az Atya iránti szeretetéhez társulunk, így ajánljuk fel Istennek saját szenvedéseinket vagy jótetteinket, imádkozó kérésül, saját bűneink bocsánatáért vagy mások javára. Szent Margit az országért, a népért is imádkozott, és megpróbált békéltetni is apja és testvére között.”
Nekünk is van miért engesztelnünk – folytatta Erdő Péter. „A saját bűneinkért és mindazokért a bűnökért, mulasztásokért, szűk látókörű önzésért, öngyilkos reménytelenségért, ami sokszor felütötte fejét népünk körében. Az engesztelő ember bizakodik. Nem vak végzetnek tartja a sorsát, hanem Isten kezében tudja magát. Ezért tud kérni, ezért tud szeretetből imát, önmegtagadást, jó cselekedetet felajánlani is. Nem értelmetlen környezetben, semmitmondó, néma mindenségben zajlik az életünk, hanem a mindenható Isten személyes szeretetének az erőterében. Innen a reménységünk, innen az imádságunk értelme.”
