A „Jöjj és láss!" jézusi szavaival nyitják meg rendszeresen a máriaremetei Báthori utcai rendház kapuját, hogy megmutassák azt az örömöt, melyet a hivatáskeresés kérdőjelei után a bizonyosság felszabadultsága jelentett az ő életükben is. Most novemberben, az egyházi év utolsó péntekén ezért a személyes jövőért való imára gyűlt össze a közel húsz vendég fiatal, köztük más rend szerzetesjelöltjei és kispapok. Utóbbiak számára a saját lelki töltekezés lehetősége mellett külön tanulság, hogyan lehet az útkeresőket megszólítani. Imádság a jövőért, hogy legyen – hiszen a jövőt a fiatalok jelentik, ők fogják formálni…
Képletes is és valóságos is, hogy az adventbe forduló időben, a virrasztás óráiban a sötétség és kiúttalanság fölött győz a mécsesek és az összekapaszkodás ereje. A Roska Péter atya által bemutatott szentmise áldozata, majd a kicsi mécsesek, melyeket fohászainkkal együtt a kereszt köré raktunk, valamint a „nem vagyunk egyedül ebben a széteső világban” ünnepi érzése készített minket lépésről lépésre a derengő hajnal felé. Jártunk keresztutat Roger testvér gondolataival, melyekben különös hangsúlyt kapott Isten követése, szeretése. Csendesültünk az Oltáriszentség jelenlétében; s imádkoztunk egymásért. Beszélgettünk az idősebb szociális testvérek nekünk készített, egyszerű zsíroskenyér-lakomája mellett. A legsötétebb órákban az álmosság ellen még hangosabban énekeltünk, gitároztunk. A pirkadat közeledtével az örvendetes rózsafüzérrel örvendeztünk, titokként szentírási részletekkel – érezhettük, amint lelkünk kacatjai helyére lassan pergő gyöngyszemek kerülnek. Az adventi dicsőítő imaóra olvasmányai vezették tovább gondolatainkat, s elhalkulva, békességgel eltelve vártuk a záró laudes zsolozsmáját, mely a bennünk is felkelő napot köszöntötte. Jó reggelt, szép adventet, életet, kedves fiatalok!
