A templom, amely újjáépítésének kétszáznyolcvanadik évfordulóját ünnepli az idén, régóta szeretett búcsújáró hely. Oltárképe a czestochowai Mária-kegykép másolata, de rajta a Szűzanya a magyar Szent Koronát viseli, utalva ezzel is a templom patrocíniumára, valamint államalapító királyunk, Szent István történelmi jelentőségű országfelajánlására. P. Borsos József, a nosztrai Boldog Özséb pálos kolostor perjele a szertartás kezdetén bemutatta a nagy múltra visszatekintő, hányatott sorsú templomot, amely a török uralom idején szinte teljesen romokban hevert, s csak kétszáz év múlva építették újjá. Nem sokkal utána, II. József rendelete nyomán a szétszóratás lett a sorsa a pálosoknak, akárcsak a XX. században. A kegyhelyet 1352-ben Nagy Lajos király építtette, és sűrűn megfordult itt, hogy ima és elmélkedés között merítsen erőt. De lakott itt Kapisztrán Szent János is, s itt nevelkedett Virág Benedek, Ányos Pál és Verseghy Ferenc. Schall Tamás plébános szentbeszédében a napi evangéliumra (Jel 12,1) utalva kiemelte: „az égen nagy jel tűnt föl… “, de az emberek nem vették észre. Mert bár az ember eleve úgy van teremtve, hogy felfelé nézzen, mégis inkább szeret földi dolgaira összpontosítani. Nagyboldogasszony ünnepén, Szent István király égi születésnapján a Szűzanya közvetítésével kaphatunk jeleket magunk és népünk számára. Márianosztrán úgy látjuk a mennybe fölvett Szűzanyát, mint a Magyarok Nagyasszonyát. Élet, erő és csodálatos jövő rejlik ebben a látásban, s nem szabad ezt a látást szem elől tévesztenünk, akkor sem, ha úgy tűnik, hogy minden félrecsúszott, minden pusztul, süllyed, züllik. Mert el nem pusztulunk mégsem, hiszen hazánknak égi Édesanyja van, s azért, mert mi itt vagyunk és imádkozunk a jövőért. Ma ugyanis, mint mindig a történelem során, az összetett kezek tartják meg a hazát. Nagyboldogasszony ünnepén hagyományosan minden évben megemlékeznek a szertartás után a diktatúra idején börtönné alakított egykori pálos kolostor falán elhelyezett emléktábláknál az ott raboskodó politikai üldözöttekről (köztük papokról is). Így történt az idén is. Előbb Tamáska Miklós történész idézte fel a nehéz éveket, majd Kuklay Antal körömi plébános, aki a börtön lakója volt. Sub pondere crescit palma (Teher alatt nő a pálma) – emlékeztetett az egykori elítélt az elődök bölcsességére, rámutatva: ha erős a törzse a pálmának és kellő napfényt kap, azaz, ha hitből él a rab és erős tartása van, túléli a megpróbáltatásokat, sőt, azok tovább erősítik őt.
